Új funkciót kapott Diósgyőrben a Vasas Művelődési Ház

2021.09.16 11:15

A hosszú ideje funkció nélkül álló épület újra „életre kelt”, szerszám-nagykereskedést nyitottak meg kedden az egykori Vasas Művelődési Házban.

Az épület sok miskolci számára fontos, hiszen számos nagyrendezvénynek biztosított terepet: munkahelyi bálok, szalagavatók és különböző koncertek miatt meghatározó a helyszín. Éppen ezért volt fájdalmas sokak számára, hogy az utóbbi években az épület állapota lényegében funkció nélkül egyre romlott.
 
Az egykori rendezvényterem már raktár
 
Fotó: Parai Roland
 
Ennek most vége lehet, ugyanis egy üzlet, a Vasas Szerszámközpont megnyitásával újra élet tölti meg a „művház” tereit – az egykori rendezvényterem például már raktár. A megnyitón Mokrai Mihály, a város gazdálkodási tanácsnoka arra hívta fel a figyelmet, hogy egy közel negyed századdal ezelőtt, családi vállalkozásként indult cég költözik be az épületbe. Emellett örömét fejezte ki, amiért újabb vállalkozással fejlődik a város gazdasága és „megmenekült” egy emblematikus épület.
 
Hegedűs Andrea, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese felidézte, az egykori Vasas Művelődési Ház épületéből sugárzik a múlt, hiszen nagyon sok emlék társul hozzá. Úgy fogalmazott, hogy „az épületnek szerencséje van, mert gazdára talált, a tulajdonosa pedig meglátta a lelkét”.
 
Az ünnepélyes "szalagvágás"
 
Ezzel valószínűleg arra utalt a képviselő, amit Kocsák Gábor, a Vasas Szerszámközpontot működtető cég ügyvezető-tulajdonosa részletezett. Nem engedik el teljesen a Művház emlékét: archív képeket gyűjtenek össze egykori fellépőkről, hírességekről, politikusokról, akik meglátogatták a Vasast, ebből pedig egy emlékfalat állítanak össze. Emellett a jövőben új felirat kerül ki az épület homlokzatára, ami tiszteletadásként a régi stílusát használja majd.
 
 
Technikai információkat is elárult portálunknak. Három éve vette meg az épületet, amelynek most az alsó szintjére költözött be a szerszám-nagykereskedés, az emeleten pedig irodarészt alakítottak ki. Többek között helyreállították a burkolatokat, eltüntették a graffitiket, a tetőket pedig megjavították.
 
minap.hu
 
 
 
 

Kék hírek

2022.01.19 13:05
A Katowice utcánál volt szükség tűzoltói beavatkozásra szerda délután.   Nagy mennyiségű hulladék égett egy sportpályához közeli,...
2022.01.19 10:14
Engedély nélkül vezető sofőrrel szemben és anyagi káros balesetek helyszínén intézkedtek a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.   A...
2022.01.18 13:03
Az Avasalja útra riasztották a mezőkövesdi tűzoltókat. illusztráció   Az eset kedd délelőtt történt. A tűz egy szomszédos épület szigetelését...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Hírek, aktualitások

2022.01.19 09:01
A beoltottak száma 6 322 905 fő, közülük 6 066 056 fő már a második, 3 430 445 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 14 890 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta...
2022.01.19 08:12
Egyre inkább összezárul az olló a rekordinfláció hatására a magyar társadalom rétegei között, ebben pedig nem kis szerep jut a koronavírus-járványnak. A gazdasági válság hatásai a járvány első évében...
2022.01.19 07:32
Átfogó körkép a legnépszerűbb étkezési olajakról, hogy könnyebb legyen közülük kiválasztani a legmegfelelőbbet.     Míg régen főként csak zsírral vagy napraforgóolajjal főztek az...
2022.01.19 06:08
Fideszes források arról tájékoztatták az atv.hu-t: ha a koronavírus járványhelyzet engedi, akkor február 12-én lehet Orbán Viktor évértékelője. A 2020-as év értékelőn... Fotó: Kisbenedek...
2022.01.19 05:51
Az éjszaka során foltokban köd képződik, amely fel is oszlik a délelőtti órákban.   Időjárás-előrejelzés szerda délelőttre     Napközben túlnyomóan derült idő várható,...
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu