Új funkciót kapott Diósgyőrben a Vasas Művelődési Ház

2021.09.16 11:15

A hosszú ideje funkció nélkül álló épület újra „életre kelt”, szerszám-nagykereskedést nyitottak meg kedden az egykori Vasas Művelődési Házban.

Az épület sok miskolci számára fontos, hiszen számos nagyrendezvénynek biztosított terepet: munkahelyi bálok, szalagavatók és különböző koncertek miatt meghatározó a helyszín. Éppen ezért volt fájdalmas sokak számára, hogy az utóbbi években az épület állapota lényegében funkció nélkül egyre romlott.
 
Az egykori rendezvényterem már raktár
 
Fotó: Parai Roland
 
Ennek most vége lehet, ugyanis egy üzlet, a Vasas Szerszámközpont megnyitásával újra élet tölti meg a „művház” tereit – az egykori rendezvényterem például már raktár. A megnyitón Mokrai Mihály, a város gazdálkodási tanácsnoka arra hívta fel a figyelmet, hogy egy közel negyed századdal ezelőtt, családi vállalkozásként indult cég költözik be az épületbe. Emellett örömét fejezte ki, amiért újabb vállalkozással fejlődik a város gazdasága és „megmenekült” egy emblematikus épület.
 
Hegedűs Andrea, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese felidézte, az egykori Vasas Művelődési Ház épületéből sugárzik a múlt, hiszen nagyon sok emlék társul hozzá. Úgy fogalmazott, hogy „az épületnek szerencséje van, mert gazdára talált, a tulajdonosa pedig meglátta a lelkét”.
 
Az ünnepélyes "szalagvágás"
 
Ezzel valószínűleg arra utalt a képviselő, amit Kocsák Gábor, a Vasas Szerszámközpontot működtető cég ügyvezető-tulajdonosa részletezett. Nem engedik el teljesen a Művház emlékét: archív képeket gyűjtenek össze egykori fellépőkről, hírességekről, politikusokról, akik meglátogatták a Vasast, ebből pedig egy emlékfalat állítanak össze. Emellett a jövőben új felirat kerül ki az épület homlokzatára, ami tiszteletadásként a régi stílusát használja majd.
 
 
Technikai információkat is elárult portálunknak. Három éve vette meg az épületet, amelynek most az alsó szintjére költözött be a szerszám-nagykereskedés, az emeleten pedig irodarészt alakítottak ki. Többek között helyreállították a burkolatokat, eltüntették a graffitiket, a tetőket pedig megjavították.
 
minap.hu
 
 
 
 

Kék hírek

2021.11.11 10:07
A megye rendőri szervei 2021. november 10-én tiltott prostitúció, illetve tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt összesen két főt vettek...
2021.11.10 17:18
A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a hét vádlottnak az ügyében, akik 2020 novemberében rendőrökre támadtak Sajókazán.   A...
2021.11.10 13:32
Baleset történt november 10-én 10 óra körül az M3-as autópálya 131. kilométerszelvényében a Nyíregyháza felé tartó nyomvonalon. Egy bitument szállító...
<< 2 | 3 | 4 | 5 | 6 >>

Hírek, aktualitások

2021.11.16 06:10
A Kárpát-medence időjárásának alakítója egy anticiklon, de napközben a Kárpátok hegygerincén átbukó szél az ország nyugati részének kivételével javítja a látási viszonyokat. Éjszaka ismét...
2021.11.15 10:28
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 999 516 fő, közülük 5 774 158 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 594 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az...
2021.11.15 06:53
Noszek László fül-orr-gégész főorvos szerint a felső légúti fertőzések diagnózisa egyfelől könnyű és „mindenki” ért hozzá, másik oldalról viszont nehéz pontosan megmondani, hogy mi az adott kórokozó,...
2021.11.15 06:03
Ha nincs hatósági áras benzin, akkor a shop sem működhet. Megjelentek a részletes szabályok.    A kormány a héten döntött arról, hogy befagyasztja az üzemanyagok árát. Így sem a...
2021.11.15 05:58
November 15-től, hétfőtől mindenkinek kötelező a maszkviselés a kormányablakokban – közölte a Miniszterelnökség pénteken.     A közleményben kiemelték: hétfőtől valamennyi...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu