Úgy akart öngyilkos lenni, hogy lelöveti magát a rendőrökkel

2021.10.20 20:29

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi ellen terrorcselekmény bűntette miatt. Az öngyilkosságra készülő férfi a rendőrökkel akarta magát lelövetni úgy, hogy kést használva majd eljátssza, mintha bántaná az élettársát, és így kényszeríti a rendőröket lövésre.

A vádirat szerint a vádlott 2020. augusztus hónap végén Miskolcon, egy éjszakai szórakozóhelyen tartózkodott. A reggeli órákban ért a hétvégi házas területen lévő lakásába, azonban depressziós állapotba került, így terápiás mennyiségben gyógyszert vett be.
 
Kora délelőtt közölte az élettársával, hogy öngyilkos lesz, ezért késsel több helyen megvágta a csuklóját és az alkarját. Az élettársa igyekezett lebeszélni, és a 112-es segélyhívón telefonos segítséget kért, amikor a diszpécser tájékoztatta, hogy először a rendőrök fognak kiérkezni, utána a mentők. A nő ezt elmondta a férfinak, aki úgy döntött, ha kijönnek a rendőrök, akkor velük fogja magát lelövetni úgy, hogy majd eljátssza, mintha késsel bántaná az élettársát, és így rákényszeríti a rendőröket, hogy lelőjék.
 
Az élettársa ismét megpróbálta lebeszélni az öngyilkosságról, a sebeit ellátta, majd a kiérkező rendőrökkel közölte, hogy a párjának fegyvere van. A férfi kiment a kertkapuhoz, a ruhájából elővett egy töltetlen forgótáras, de működésképtelen gáz-riasztó fegyvert, és azt odadobta a rendőröknek. Az intézkedés során kezdetben nyugodt volt, majd váratlanul megragadta az élettársa haját, az úttest közepére vonszolta, letérdeltette, és egy 20 cm hosszúságú konyhakést a nyakához tartva többször felszólította a rendőröket, hogy lőjék le őt, különben megöli a nőt.
 
A rendőrök hiába utasították a cselekmény abbahagyására, csak gázspray és testi kényszer alkalmazásával tudták lefogni és megbilincselni.
 
Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
 
boon.hu
 
 
 
 
 

Hírek, aktualitások

2021.11.30 09:08
A beoltottak száma 6 126 420 fő, közülük 5 842 885 fő már a második oltását is megkapta, 2 515 398...
2021.11.30 08:13
A Magyar Honvédség tovább növeli a katonák létszámát a kórházakban, hogy a meghosszabbított oltási...
2021.11.30 07:36
Nagyon sikeres volt az oltási akcióhét Magyarországon, ezért az a döntés született, hogy egy héttel...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu