Szigorítást szeretne a magyar boltokban az egyik szakszervezet

2020.10.24 07:27

A kereskedelmi dolgozók egyik szakszervezete nem mondja ki ugyan, de a tavasszal megismert nyugdíjasidősáv visszaállítását várja a kormánytól, amelyet a sajtón keresztül meg is üzentek.

Fotó: napi.hu

 

A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák az üzletekben, áruházakban, plázákban dolgozók, mivel az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tömeges fogyasztásban helytálló munkavállalókat fenyegető kockázati tényezők - mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.
 
Az érdekvédők a tavaszi korlátozások alapján úgy érzik, hogy  az első hullám legmagasabb esetszámait már meghaladó mostani járványban kritikus a bolti helyzet. A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő munkavállalók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat.
 
A napilap szerint hetek óta megfigyelhető, hogy az idősebbek inkább a délelőtti órákat választják a nyugodt vásárlásra. Eközben a kereskedelmi dolgozók munkájára az év végi ünnepi bevásárlási szezonban még nagyobb szükség lesz, noha sokan közülük már most hajszoltak, elfogytak a szabadságaik és folyamatos nyomást jelent számukra, hogy egész nap maszkban vannak, mégis, nagyobb a megbetegedésük esélye az átlagosnál.
 
napi.hu
 
 
 
 
 

Kék hírek

2020.11.27 07:32
A rendőrök bűncselekmény gyanúja miatt indítottak nyomozást. Hegymegen, 2020. november 26-án a kora esti órákban holtan találtak egy 94 éves asszonyt otthonában. Az esettel kapcsolatban idegenkezűségre utaló körülmények merültek fel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság...
2020.11.26 15:46
Eltévedt turistáknak segítettek Miskolcon, a Vasgyári Rendőrőrs munkatársai.   A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. november 25-én 18 óra előtt érkezett bejelentés két, a Csanyik-völgy környékén eltévedt hölgyről.   Az...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu