Szerda délután állt helyre a melegvízszolgáltatás Miskolcon a Középszeren

2021.09.15 17:17

A szolgáltató munkatársai kedd reggel óta folyamatosan dolgoztak a sérült szakasz javításán.

 
Fotó: Juhász Ákos
 
Szerdán délutánra fejeződött be annak az úttest alatt futó távhővezetéknek a javítása, ami a Középszer 7-9. szám előtti szakaszán tört el. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a hiba elhárítását kedden a reggeli órákban kezdték meg, ekkor zárták ki melegvízszolgáltatást az érintett körülbelül 2400 lakásban. 
 
A MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. koordinációs és kommunikációs főmunkatársa elmondta, a több mint negyvenéves, elöregedett vezeték meghibásodását még augusztus utolsó napjaiban észlelték, a javítás előkészítését pedig azonnal megkezdték. 
 
- Először is értesítettük a megbízott kivitelezőnket, ugyanis a MIHŐ-nél több mint tíz éves gyakorlat, hogy a hibaelhárításokhoz kapcsolódó földmunkákat közbeszerzési eljárás keretében megbízott vállalkozó végzi. A cég a helyszínen feltárta a munkaterületet, ezt követően munkatársaim azzal szembesültek, hogy egy olyan szerelvény törése okozza a problémát, melyet már nem gyártanak – kezdte Bernáthné Barczi Judit.
 
A MIHŐ ezt követően felvette a kapcsolatot a jelenlegi csőanyag-beszállítójával, és megbízták azzal, hogy gyártsa le a helyettesítő szerelvényt, ez viszont hosszabb időbe telt. A kialakult helyzet miatt a MIHŐ-nek két választási lehetősége volt. „Egyik lehetőségünk az volt, hogy azonnal kizárjuk a törött vezetéket, ezáltal az Avas teljes egyes ütemében elzárjuk a melegvizet egészen addig, amíg a helyettesítési szerelvény el nem készült" – hangsúlyozta a főmunkatárs.
 
 
Illetve dönthettek úgy is, hogy a javítás megkezdéséig a hibás vezetékszakaszon üzemelnek tovább. Bernáthné Barczi Judit azt mondta, az utóbbi lehetőséget választották, hiszen ez kedvezőbb volt a fogyasztók számára, vagyis volt melegvíz a lakásokban.
 
- Miután a gyártó jelezte, hogy keddre elkészíti és le is szállítja a szerelvényt, kollégáim előkészültek a hibaelhárításhoz. Ennek részeként kedden reggel nyolc órakor kizárták a melegvízszolgáltatást, leürítették a szakaszt, jelenleg az új szerelvény beépítése zajlik, ami után a késő délutáni órákban remélhetőleg már minden érintett lakásban lesz újra melegvíz – tette hozzá a délelőtti órákban a főmunkatárs.
 
Délután aztán közleményben jelezte a MIHŐ, hogy szerdán 16.00 órakor valóban helyreállt a melegvízszolgáltatás az érintett háztartásokban. 
 
Tajthy Ákos
minap.hu
 
 
 
 
 
 
 

Kék hírek

2021.10.22 10:07
Az Encsi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. október 21-én garázdaság szabálysértés elkövetése...
2021.10.21 10:07
A Miskolci Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. október 20-án tulajdon elleni szabálysértés...
2021.10.20 20:29
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi ellen terrorcselekmény...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Hírek, aktualitások

2021.10.22 09:51
Október 23-án 14 órától az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében az Akik maradtak című magyar film...
2021.10.22 09:09
A beoltottak száma 5 935 182 fő, közülük 5 714 861 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 82 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették....
2021.10.22 07:11
Nagy bajban vannak az erdélyi bútorgyártó cégek részben a fa, részben az üzemanyagok és az áram drágulása miatt. Ezeknek a termékeknek az ára...
2021.10.22 06:35
Erről jó, ha tud, mielőtt elindul bevásárolni, ne legyen Ön is a csalódottak között. Az 1956-os forradalom emléknapja pont szombatra esik idén, épp...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu