Romlik a járványhelyzet, a kormány mégis a Vadászati kiállításra “gyúr” (+videó)

2021.09.23 07:32

Miközben szinte valamennyi szomszédunk ilyen, olyan intézkedésekkel igyekszik felvenni a harcot a járvány negyedik hullámával Orbán Viktor és kormánya  görcsösen ragaszkodik, már megint, egy orbitális hazugsághoz, miszerint semmi szükség megszorításokra. 

járvány
 
Majd a vadászati dzsembori után?
 
Egyenlőre az a mondás, hogy a vírustól semmi más nem véd csak az oltás, és annak “felvétele” is az egyén felelőségge. A kormány szinte teljesen leállt a védekezés propagandájával, de még az oltópontokat is megtizedelte, így még az a pár ezer, na jó tízezer ember is nehezített pályát kell, hogy befusson aki saját maga és közössége érdekében is felelősen akar eljárni, tehát beolttatná magát.
 
Szemmellátható, hogy a nyári semmittevés után a kormány most direkt nem mozdul, sőt ha tesz is valamit az is a járvány újabb hullámát erősíti, lásd, a döntést, hogy bárki minden féle megkötés nélkül mehet a vadászat nagyon drága pénz égető (tévedés ne essék a mi pénzünket) giccs fesztiváljára.
 
Csak néhány példa a környékről
 
 Bécs
 
A rendelkezés értelmében október elsejétől az éjszakai szórakozóhelyeket és az 500 főnél nagyobb létszámú rendezvényeket – függetlenül attól, hogy beltéri vagy kültéri – a fővárosban már csak a beoltottak és a gyógyultak látogathatják. A kereskedelmi egységekben, hivatalokban, gyógyszertárakban, tömegközlekedésben mindenütt és mindenkinek kötelező lesz a nagyobb biztonságot nyújtó FFP2-es maszk viselése. Az éttermek, edzőtermek, sport- és kulturális létesítmények – a védettségi igazoláson túlmenően – már csak negatív PCR-tesztet fogadhatnak majd el, tehát az antigén gyorstesztek októbertől nem jogosítanak belépésre.
 
Szlovénia
 
A negatív tesz nem lesz elég, az alkalmazottaknak szeptember végéig fel kell venniük a koronavírus elleni védőoltás első dózisát, a másodikat pedig legkésőbb november 1-jéig. A kormány döntését ismertetve elmondta: nem kényszeroltásról van szó. “A kormány nem hatóságként viselkedik, hanem felelősségteljes munkaadóként” – fogalmazott. Az oltás alól csak azok kaphatnak felmentést, akiknek orvosi igazolásuk van arról, hogy nem vehetik fel a vakcinát. Azok, akik elutasítják az oltást, amennyiben a munkakörük megengedi, otthonról dolgozhatnak, de nem léphetnek be a hivatalokba.
 
Gyors tallózás innen, onnan
 
Nagy-Britanniába például a fertőzöttek száma az előző hullám felfutása során az év legvégén volt hasonlóan magas, ám míg akkor 500 fölött volt az elhunytak számának 7 napos mozgóátlaga, most 53 fő. Spanyolországban január közepével érdemes összehasonlítani a járványadatokat, akkor 170-180 körül volt az elhunytak száma, jelenleg átlagosan napi 17 fő. Hollandiában október végén és december közepén voltak hasonlóak a vírus terjedésére utaló adatok, mindkét időszakban 60 körül volt a halálos áldozatok száma, jelenleg napi 2 fő.
 
Temesvár
 
Temesváron, ahol a fertőzési ráta a lakosság 4,5 ezrelékére emelkedett, hétvégi éjszakai kijárási tilalom bevezetéséről döntött szerdán a járványügyi operatív törzs. Ennek értelmében pénteken, szombaton és vasárnap 20 óra után csak indokolt esetben és erre vonatkozó igazolással szabad az utcákon közlekedni, az üzleteknek pedig legkésőbb 18 órakor be kell zárniuk.

 


forrás: varosikurir.hu
 
 
 
 
 

Az előválasztás hírei

2021.10.17 22:19
Márki-Zay Péter: 371 560 szavazat (56,7%) Dobrev Klára: 283 677 (43,3%)   Dobrev Klára elismerte vereségét, Márki-Zay Péter lesz a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Dobrev már akkor hívta...
2021.10.17 22:17
A térképeinken is követheti az állást. Budapesten választókerületenként jelentik be a számokat, a vidéki voksokat pedig megyénként összesítve, ezért a két grafikon.   !function(){"use...
2021.10.17 10:02
Összesen 662 016-an szavaztak a második fordulóban. Az országból mindenhonnan egy helyre szállírották a gyűjtőládákat, hogy megkezdődhessen a voksok összeszámolása   Újabb rekord:...
2021.10.17 06:16
Az előválasztás hajrájában ellehetetlenült a külföldi online szavazás, értesült a Telex több olyan olvasótól, aki megpróbált voksolni a határon túlról. Belföldön is akadozott az online...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Kék hírek

2021.10.27 10:13
A B.A.Z. megye rendőri szervei 2021. október 26-án magánlaksértés, illetve tulajdon elleni...
2021.10.27 08:06
A tűzeset a Max Aicher utcában történt október 26-án. Az ózdi hivatásos tűzoltók két vízsugárral...
2021.10.26 17:44
Sajópüspöki térségében, a Bánréve felé vezető szakaszon a mentés idejére az utat lezárták. Az...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu