Péntek reggelre 479 az új fertőzött, elhunyt 5 beteg

2021.09.17 09:06

A beoltottak száma 5 855 039, közülük 5 564 586 fő már a második oltását is megkapta, 590 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 479 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 817 159 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 5 beteg, így az elhunytak száma 30 123 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 779 777 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7259 főre emelkedett. 353 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 41-en vannak lélegeztetőgépen. A koronavírus ellen az egyetlen hatékony megoldás az oltás. A legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérik őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

 
Orbán Viktor miniszterelnök pénteki nyilatkozatában elmondta, hogy „lesz negyedik hullám, mert nem hiszem, hogy ami elérte a többi országot, nálunk megállna az országhatárnál. Az a kérdés, hogy mennyire lesz súlyos. Ezért is a kell fenntartani a gyors cselekvőképességet. A rendkívüli jogrend állapota marad az év végig .  A kormányfő felhívta a figyelmet, hogy a vírusra az oltás a megoldás, az oltás működik, és ha az oltás működik, akkor Magyarország is működik. 
 
 
A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed. Az oltás azonban működik, minden más védekezési módszernél hatékonyabb. Ezért már nem a korlátozásokkal, hanem az oltással tudunk leghatásosabban védekezni a járvány ellen. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni:
 
 
Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni. Tehát így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta.  Számukra az időpontfoglaló ugyanazt a vakcinát fogja felajánlani, amellyel az első oltás is történt.  Akinek még esedékes az első vagy második oltása, az ugyanúgy az első oltás során fogja megkapni az oltóhelyen a második oltás időpontját. Emellett az érvényes regisztrációval rendelkezők továbbra is tudnak első és harmadik oltást is foglalni az időpontfoglalóban a kórházi oltópontokra. 
 
forrás: koronavirus.gov.hu
 
 
 
 
 

Kék hírek

2021.12.01 14:44
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben emberölés bűntettének gyanúja miatt indult...
2021.12.01 10:24
A Miskolci, a Sárospataki és a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság november 30-án engedély nélküli vezetés, illetve tulajdon elleni szabálysértés...
2021.12.01 07:24
Egy személy életét veszítette Sátoraljaújhely belterületén, amikor egy autó villanyoszlopnak hajtott. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján...
2021.11.30 15:26
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 49 éves férfi ellen lopás bűntette és közveszélyokozás vétsége miatt.   Az elkövető a családi ház...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Hírek, aktualitások

2021.12.02 07:23
Az Országgyűlés ma tárgyal a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2020-as beszámolóiról.   A parlament hétfőn...
2021.12.02 06:44
Sok kicsi sokra megy, tartja a mondás, és ezt bizony minden magyar érzi a hónap végén, amikor a sok apró kiadás miatt bizony gyorsabban kiürül a...
2021.12.02 06:02
December elsejétől téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendel el Erdős Norbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős...
2021.12.02 05:41
Időjárás-előrejelzés csütörtökre. Mutatjuk a részleteket.   Csütörtökön hullámzó hidegfront érkezik, amely fokozatosan kiszorítja az...
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu