Országos akcióban segítik a szegénységben élők regisztrációját az oltásra

2021.04.10 06:52

Az „Oltass, hogy élhess!” című kampányban azt is elmagyarázzák, hogy hogyan kell e-mail címet csinálni.

 

Civil szervezetek kampányt indítottak, hogy segítsék a szegénységben élők regisztrációját a koronavírus-fertőzés elleni védőoltásra.
 
Közleményükben azt írták, hogy tapasztalataik szerint a szegényebb, elzárt településeken élő emberek körében az átlagnál jóval alacsonyabb az oltásra jelentkezők aránya, rengeteg embernek sem megfelelő eszköze, sem képessége, de sok esetben még a regisztrációhoz elengedhetetlen e-mail címe sincsen.
 
Ebben kíván segítséget nyújtani egy pénteken közétett animációs kisfilm, amelyben elmagyarázzák, hogyan kell regisztrálni a vakcináért, valamint, hogy hogyan kell létrehozni egy e-mail címet. 
 
Az „Oltass, hogy élhess!” médiakampányt az aHang koordinálja, és részt vesz benne a Dikh Tv, a RomNet, a Roma Sajtóközpont, a Rendszerszint, a Civil Kollégium Alapítvány és az 1 Magyarország Kezdeményezés.

 


 
Az aktivisták – az Országos Roma Önkormányzat, a Rendszerszint és a Civil Tanács Egyesület koordinálásában – a hétvégétől személyesen is segítséget is nyújtanak azoknak, akik szeretnék regisztrálni magukat a védőoltásra.
 
Az országos akció egyszerre száz településen indul, és az adott helyszínen öt-öt napon keresztül nyújtanak segítséget az embereknek házról házra járva, vagy egy utcában, a falu központjában kihelyezett pultoknál.
 
A civil kampány keretében elsőként Borsod, Baranya, Hajdú-Bihar, Heves, Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Zala, Tolna és Szabolcs megye településein adnak segítséget az önkéntesek, majd újabb kétszáz településen asszisztálnak a regisztrációhoz.
 
hvg.hu
 
 
 
 

A covid-os betegek otthoni ápolása

2020.12.18 16:39
A covidos betegek otthoni ápolása Tanácsok a Pécsi Tudományegyetemről Hasznos videó! Tekintse meg!   Milyen gyógyszerekkel csillapítsunk lázat koronavírus esetén? Szedjünk-e vitaminokat, köhögésre gyógyszert covid alatt? Szabad-e párásítani, illóolajat használni? Szedjünk-e vérhígítót?...

Kék hírek

2021.10.17 13:46
A Szerencsi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. október 16-án a távoltartó határozat szabályainak megszegése miatt egy főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányság a személyi szabadságában korlátozott férfit hetvenkét órán belül állítja bíróság...
2021.10.16 14:04
Előállították a sofőrt, aki majdnem elgázolt egy gyalogost Miskolcon. illusztráció   Egy szabadnapos miskolci rendőr lett figyelmes október 13-án reggel Miskolcon, az Árpád út 4 szám előtt arra, hogy a zebrán, egy átkelni szándékozó személynek elsőbbséget adó...
2021.10.16 10:16
A megye rendőri szervei 2021. október 15-én engedély nélküli vezetés, valamint tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt összesen két főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányságok a személyi szabadságukban korlátozott férfiakat hetvenkét...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu