Orbán Viktor megszólalt az omikron variánsról, így védekezne a kormány (+a teljes interjú)

2021.12.03 08:07

Az első egy-két nap ijedtsége nagyobb volt, mint amekkora veszélyt jelent - mondta Orbán Viktor az omikron variánsról a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorában pénteken. A miniszterelnök hozzátette, óvatosak, figyelik a tudományos eredményeket, mert aki egyszer már a tejjel megégette a száját, a vizet is óvatosan issza.

 
 
A kormány meghosszabbítja az oltási akcióhetet. Orbán Viktor szerint a számok magukért beszélnek, tegnapig 1 millió oltást adtak be, 800 ezer megerősítő oltás volt, 115 ezer pedig első oltás. 
 
Orbán Viktor közölte, hogy a  harmadik oltás tekintetében egészen száguldunk, 2 millió 600 ezernél járunk. Az első és második oltás hatékonysága 6 hónap után kezd csökkenni, viszont harmadik oltással ez ismét 90 százalékos szintre hozható.
 
A legnagyobb ajándék, amit idén egymásnak adhatunk, ha beoltatjuk magunkat - mondta a miniszterelnök. 
 
Nagy terhet jelent, de fantasztikusan küzdött mindenki, orvosok, ápolók, rendvédelmisek, akik felesküdtek erre, nem roppant össze a magyar egészségügyi kapacitás, jól állja a sarat - mondta Orbán Viktor a műsorvezető kérdésére, hogy az akciópontok felállítása nem jelent-e túl nagy terhet a magyar egészségügyi rendszernek.
 
Az omikron variánsra vonatkozó kérdésre Orbán Viktor azt mondta: az első egy-két nap ijedtsége nagyobb volt, mint amekkora veszélyt jelent. “Beszámoltatja a minisztert”, óvatosak, figyelik a tudományos eredményeket - fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: aki egyszer már a tejjel megégette a száját, a vizet is óvatosan issza.
 
A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Ausztriában az egészségügyi kapacitások nem elégségesek, ezért vannak ott a szigorítások.
 
Nem kell megijedni, nem fogunk rátörni senkire, nem kopogtatunk be minden ajtón, de mindenkit felkeresnek e-mailben, sms-ben, levélben, mert a 2 oltás “nem örök életre szól”, ezért azokat, akik még nem vették fel a harmadik oltást, megkeresnek, hogy oltassa be magát.
 
Minden településen oltási akciónapokat szerveznek. Azt remélik, hogy ettől rakéta sebességgel megnő a beoltottak száma 

- mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy akiknek lejár a védettsége, hat hónap után, azokat értesítik erről.
 
A pedagógus szakszervezetek attól tartanak, hogy tanárhiány lesz, mert sokan nem akarják felvenni az oltást. Orbán Viktor szerint a tanárhiány fontos kérdés, de “nekünk a gyerekeink és az ő egészségük megőrzése a legfontosabb”.
A szülők részéről kellő tisztelettel, de jogos elvárás, hogy ha a gyerekeinkkel foglalkoznak, az egészségük megvédése érdekében vegyék fel az oltást - mondta Orbán Viktor.
 
Nyugat-Európában van egy hullám, ami nem tartja tiszteletben azt, hogy a gyermekek emberré nevelése az a szülőknek a joga. Az nem történhet meg, hogy a kötelező iskolákban mindenféle aktivisták olyan eszméket népszerűsítenek szexuális területen, amelyekkel én, mint szülő nem értek egyet - magyarázta Orbán. Szerinte a hosszabb távú jövőnkről szóló elkeseredett küzdelem zajlik a háttérben, azért van szükség népszavazásra, mert a magyar kormány nem tudja egyedül megvédeni a magyarok érdekét. Orbán Viktor felhozta a migráció elleni népszavazást, hogy azzal sikerült erőt demonstrálni Brüsszelben. 
 
Ha ennek nincs jelentősége, Brüsszel miért zsarol bennünket? - kérdezett vissza
annak kapcsán Orbán Viktor, hogy az ellenzék szerint a gyermekvédelmi törvényben foglalt ügy nem valós problémán alapul.
 
Egy választás nem egy délutáni kiruccanás, hanem egy komoly dolog. Persze, hogy be akarnak avatkozni, mert azt szeretnék, hogy a következő négy évben energia, bevándorlás és gyereknevelés kérdésben Brüsszel akadály nélkül tudjon menni. De mi magyar kormány vagyunk, ami jó, azt átvesszük, ami nem, azzal szembe megyünk - mondta a miniszterelnök.
 
A baloldal azt akarja, hogy többet fizessenek az emberek az áramért és a gázért, a jobboldal azt, hogy kevesebbet – mondja Orbán.
 
Amikor az önkormányzatokról beszélünk, nem csak annak vezetőire, hanem az ott élőkre is gondolni kell. A budapestieknek és hódmezővásárhelyienek is az a jó, ha emberek kevesebbet fizetnek az áramért és gázért. A kormány döntése után az önkormányzatok is csatlakozni tudnak egyetemes energiaszolgáltatókhoz, így alacsonyabb lesznek a felhasználói díjak. Örülünk, hogy segíthettünk - válaszolta Orbán Viktor az arra vonatkozó kérdésre, hogy Budapest és Hódmezővásárhely elsők között jelentkezett az önkormányzatoknak szóló rezsicsökkentésre.
 
A teljes interjú:

 

forrás: hirado. hu / mti,hu

 

 

 

 

Kék hírek

2022.01.16 11:02
„A Miskolci Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 76 éves helyi férfival szemben” – írja a Police.hu. illusztráció, korábbi felvétel   A B-A-Z. megyei járőrök január 15-én 23:30-kor Miskolc irányából Szikszó felé...
2022.01.16 10:23
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2022. január 15-én engedély nélküli vezetés miatt egy főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányság a személyi szabadságában korlátozott férfit hetvenkét órán belül állítja bíróság elé.   A miskolci rendőrök két...
2022.01.15 13:06
A járőrök Miskolc belvárosban fogták el azt a taktaszadai férfit, akiről tudomásuk volt, hogy többszörösen körözik.   A Miskolci Rendőrkapitányság egyenruhásai szolgálatuk során 2022. január 14-én 21 óra után igazoltattak egy 23 éves férfit, Miskolcon az Ady Endre utcában található egyik...
2022.01.15 10:22
A Miskolci Rendőrkapitányság egyenruhásai 2022. január 14-én engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt egy főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányság a személyi szabadságában korlátozott férfit hetvenkét órán belül állítja bíróság elé. Az említett ügyön túl a...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Hírek, aktualitások

2022.01.16 17:14
A Párbeszéd politikusa szerint ezután a jelenlegi kormányzó párt közepes méretűvé zsugorodhat...
2022.01.16 16:32
Kihúzták a Hatoslottó 2022/2. heti nyerőszámait. A tét 380 millió forint volt, és volt is...
2022.01.16 14:25
Ahogy a legtöbb elöregedő társadalomban, Magyarországon egyre nő az idősek aránya a lakosságon...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu