Nem végezték el az orosz vakcina klinikai vizsgálatát a magyar hatóságok: megbíznak az orosz tesztekben

2021.01.23 15:45

Nem a magyar vizsgálatok alapján adták ki hatóságok a koronavírus elleni orosz Szputnyik V engedélyét – írta meg a Népszava.

Az orosz Szputnyik-V oltóanyag
 
Fotó: mti.hu - EPA / ANDREI POKUMEIKO
 
A lap szerint a hazai engedélyt az orosz tesztek alapján adták meg, a vakcina hazai klinikai vizsgálata – amit Kásler Miklós miniszter decemberben jelentett be – pedig el sem kezdődött.
 
Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken kétmillió adag vakcina beszerzéséről írt alá szerződést Oroszországban, ami egymillió ember beoltásához elegendő. Az utolsó orosz vakcina valamikor májusban érkezhet meg a szállítmányból.
 
Az orosz vakcinából decemberben már kaptunk 6000 dózist, akkor Kásler Miklós arról beszélt, hogy ezt a készítmény klinikai hármas fázisú vizsgálatára használják, amit addig még Oroszországban sem végeztek el – írta a Népszava. Kérdésükre a hatóság „lényegében azt közölte, hogy okafogyottá vált a tervezett gyógyszerpróba”, az el sem indult.
 
– A hazai kutatás engedélyezéséhez szükséges dokumentumok benyújtását megelőzően megérkeztek az OGYÉI-hez az orosz klinikai III-as fázis előrehaladottabb, interim (köztes) eredményei is, amelyet több tízezres populáción végeztek, a beérkezett adatok pedig alátámasztották az intézet pozitív értékelését – írták.
 
Mindemellett a Nemzeti Népegészségügyi Központ minden egyes beérkező orosz vakcinaszállítmányból mintát fog venni, és megvizsgálja. Ez várhatóan két-három hétig is eltart, és csak azt követően indulhat meg az oltás.
 
forrás: nepszava.hu / facebook.com
 
 
 
 

A covid-os betegek otthoni ápolása

2020.12.18 16:39
A covidos betegek otthoni ápolása Tanácsok a Pécsi Tudományegyetemről Hasznos videó! Tekintse meg!   Milyen gyógyszerekkel csillapítsunk lázat koronavírus esetén? Szedjünk-e vitaminokat, köhögésre gyógyszert covid alatt? Szabad-e párásítani, illóolajat használni? Szedjünk-e vérhígítót?...

Kék hírek

2021.02.28 10:53
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. február 27-én tulajdon elleni szabálysértés...
2021.02.27 11:34
Teljes terjedelmében égett egy hétvégi ház Kazincbarcika külterületén, az Ivánka dűlőn február...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu