Nem csökkent idén sem a bűnesetek száma

2020.04.03 07:31

Kíváncsiak voltunk, csökkent-e a bűncselekmények száma a járvány idején és azt megelőzően.

Baleset utáni helyszínelés...
 
Fotó: boon.hu
 
Alaposan felborította az élet minden területét a koronavírus miatt kialakult helyzet hazánkban. Kíváncsiak voltunk rá, miként alakult a bűncselekmények tekintetében az év első két hónapja, amikor ugyan még a komolyabb korlátozásokat nem vezették be, de már elindult a „Maradj otthon!”-kampány, és egyre többen maradtak otthonukban. Így megnéztük az Országos Rendőr-főkapitányság adatai alapján készült rendőrségi térképtár fertőzöttségi térképét.
 
Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai alapján készült rendőrségi térképtár fertőzöttségi térképét böngészve kiderült, hogy nem változott a korábbi tendencia. 2020. január 1-je és március 2-a között a 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények tekintetében Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll az első helyen, 308-cal. Ettől csak a fővárosban volt több, 404, a megyék között a második legtöbb 293, majd 276 következik, méghozzá Tolna és Nógrád megye tekintetében.
 
Ha a bűncselekménytípusok bontását nézzük meg, akkor a közvéleményt erősen irritáló, közterületen elkövetett bűncselekmények esetén ugyanezt a három megyét láthatjuk az élen, itt Tolna az első 130-cal, majd Borsod 127-tel és Nógrád a harmadik 124-gyel – természetesen szintén 100 ezer lakosonként.
 
Jobb a helyzet
 
A személy elleni erőszak esetén már jobb a helyzet, hat megye is megelőz minket 58, 56 és 47 a dobogós esetszám, míg nálunk ez 35. Ezen belül rablás mindössze kettő esik a 100 ezer lakosra az első két hónapban megyénkben.
 
A tulajdon elleni szabálysértések tekintetében már újra magasan viszi a prímet a B-A-Z. megye, ez 91.
 
A tendencia ugyanez a lopások tekintetében is 57-tel, és a betöréseknél 14-gyel. Gépkocsilopás és feltörések tekintetében viszont jól állunk, ezekben Közép-Magyarországé az első hely.
 
És a balesetek?
 
Megnéztük azt is, miként alakultak a balesetek az év első két hónapjában, a térképtár adatai alapján. Megyénkben 263 eset fordult elő. Ebből halálos személyautó-baleset három volt, súlyos személyautós eset pedig 24. Motorkerékpáros, kerékpáros és gyalogos nem hunyt el közlekedési balesetben a két hónap alatt megyénkben, szerencsére autóbuszos és teherautós halálos baleset sem történt.
 
Baleseti gócpontként a térkép Miskolcot és környékét jelzi, itt tartalmaz a legtöbb, 46 esetet január 1. és március 2. között. Baleseti gócpont a 26-os út mellett a 27-es is. A 3-ason teljes hosszában elosztva jelzi a térkép a baleseteket, míg a 37-esen a gócpont több balesettel a főút „felső fele”, vagyis a Sátoraljaújhelyhez közelebb eső rész a határtól visszafelé Olaszliszkáig.
 
A rendőrségi térképtár adatai alapján 2020 első két hónapja sem a bűncselekmények és balesetek számában, sem a megyénk többi megyéhez viszonyított összehasonlításában nem hozott változásokat 2019-hez képest. A témára még visszatérünk, és összehasonlítjuk a következő két hónap információival, hogy kiderüljön, mennyire lesznek érzékelhetőek a korlátozások ezekben az adatokban.
 
Horváth Imre
boon.hu
 
 
 
 
 
 
 

Hírek, aktualitások

2020.05.27 11:13
Bár ha most kinézünk az ablakon: 'hát... most éppen nincs strandidő! A létesítményekben azonban már a karbantartások utolsó fázisában járnak, így várhatóan semmi akadálya nem lesz annak, hogy Miskolctapolcai és a Selyemréti Strand is megnyisson május 30-án.   Fotó: Mocsári...
2020.05.27 10:17
A felhatalmazási törvény visszavonásáról szóló javaslatba eldugott ötlet értelmében a tiszti főorvos kezdeményezhetné a válsághelyzet elrendelését és visszavonását.   Izgalmas dolgot csempésztek bele a rendkívüli jogrend megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatba: eszerint a kormány az...
2020.05.27 09:12
Szinte minden gyümölcsfajból kisebb vagy nagyobb mennyiségű importra fog szorulni idén Magyarország, köszönhetően a kemény fagyoknak, amelyek az utóbbi hetekben érték az ültetvényeket - tájékoztatta az Agrárszektort Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke....
2020.05.27 08:42
Június első napjaiban útnak indítják azokat az autóbuszokat, amelyek azokban a térségekben is lehetővé teszik a népegészségügyi szűrővizsgálatok elvégzését, ahol nincs ehhez szükséges infrastruktúra, vagy az ott élők csekély számban keresik fel az egészségügyi intézményeket – közölte a Nemzeti...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu