MOK: ha nem cselekszik a kormány, hamarosan napi több ezer új fertőzött és több száz halott lehet

2020.10.27 18:17

A Magyar Orvosi Kamara további konstruktív együttműködésre szólítja fel a döntéshozókat, mind a COVID-19 járvány leküzdésében, mind a magyar egészségügy megújításában, fejlesztő átalakításában – közölte a MOK keddi közleményében.

Fotó: Balogh Zoltán / mti.hu
 
A COVID-19 járvány egész Európában egy új, súlyosságában a tavaszi csúcsokat messze meghaladó szakaszba lépett. A nemzetközi trendeket is figyelembe véve a járvány gyors súlyosbodása várható, és a hasonló helyzetű környező országok már többnyire meghozták a szakértők ajánlásait követő, szükséges intézkedéseket, hogy megóvják és megbecsüljék a frontvonalban lévő egészségügyi dolgozókat
 
– fogalmaztak, hozzátéve, hogy „az egészségügyi ellátórendszer szerepe a járványkezelésben csupán kárenyhítő, a meghatározó a fertőzés terjedése, ennek megfékezése azonban összkormányzati felelősség”.
 
A Magyar Orvosi Kamara az egészségügyi krízis küszöbén, az orvosok és betegek érdekében azonnali cselekvésre szólítja fel a kormányt, az alábbi intézkedési pontokat ismertették:
 
  • a tömegrendezvények engedélyezése terén jóval szigorúbb és következetesebb szabályalkotásra, megtartásuk esetén a maszkviselés és távolságtartás jelenleginél szigorúbb szabályozására és ellenőrzésére van szükség,
  • a vendéglátó- és szórakozóhelyek nyitvatartását és vendégszámát a fertőzésveszély miatt tovább kell korlátozni a járvány további eszkalációjának megakadályozásához,
  • ismételt kéréseik ellenére a védekezésre, így a maszkviselésre, távolságtartásra felhívó, a tavaszihoz hasonló kormányzati kommunikáció a MOK szerint késlekedett,
  • szükség van a járványügyi szempontból leginkább veszélyeztetettek, idősek védelmét szolgáló felhívásokra és intézkedésekre, így például a számukra biztonságosabb bevásárlást biztosító idősávok mielőbbi visszaállítására.
 
A COVID betegek ellátására kijelölt intézmények jelentős részében továbbra is elvárás a teljes ellátási spektrum, jelezték, így az ütemezhető ellátások nyújtása. Ez fontos erőforrásokat köt le a fertőző betegek ellátása elől és felesleges fertőzésveszélyt jelent a betegek és az ellátószemélyzet számára, ismételten ennek mielőbbi megszüntetését javasolják.
 
A kormányzat egyedül hagyta az orvosi kamarát a vírusszkeptikus, a járványveszélyt lebecsülő csoportok elleni harcban. Összefogásra van szükség ahhoz, hogy ezek a csoportok ne kelthessenek hamis biztonságérzetet, és ne tudják csökkenteni a személyes védekezés hatékonyságát
 
– fogalmazott a kamara.
 
Egyúttal közölték: a 65 év feletti egészségügyi dolgozók védelme kiemelten fontos, ezért szeretnék, ha a kormány lehetővé tenné, hogy saját döntésük alapján az ellátásból visszaléphessenek.
 
Az egészségügyi személyzet védelme és szűrése tagjaink visszajelzései alapján messze nem egyenletesen és általánosan megoldott, miközben mind több egészségügyi dolgozó megbetegedése veszélyezteti az ellátást – tünetmentes vírushordozás esetén pedig a betegeket és a kollégákat –, ezért ismételten rendszeres szűrésüket és fokozott védelmüket javasoljuk
 
– írták.
 
A MOK felhívta a figyelmet arra, hogy a korszerű járványkezelés intenzív tesztelésre és ennek eredményeire épített hatékony, szelektív intézkedésre és kontaktuskutatásra épül. A jelenlegi tesztelési és kontaktuskutatási kapacitás már nem elegendő a járvány terjedésének követéséhez, a kormánynak ezért fel kell hívnia a lakosság figyelmét az egyéni prevenció fontosságára és a szociális kontaktok számának csökkentésére – jelezték.
 
A kamara kéri, hogy számukra és az orvostársadalom számára a kormány tegye hozzáférhetővé a járványügyi védekezést, az átvezényléseket, valamint a források allokációját, a kórházak feladatelosztását meghatározó és a járvány különböző szakaszainak védekezését leíró alapdokumentumot.
 
A MOK közleménye szerint
 
a fentiek hiányában hamarosan a járvány tömeges fertőzésekkel járó szakaszával kell szembenéznünk, potenciálisan napi több ezer új fertőzéssel és akár több százas nagyságrendű halálozással. Ehhez az egészségügy túlterhelése és az egészségügyi dolgozók tömegeinek megbetegedése miatt, a megfelelő ellátás hiányában egyéb betegségben elhalálozók száma is hozzáadódik majd.
 
A kamara a fentiek kapcsán szakmai támogatásáról biztosítja, valamint felszólítja a kormányt, hogy „a járvány okozta humanitárius és egészségügyi katasztrófa elkerülése érdekében mielőbb hozza meg a nemzetközi ajánlásoknak és gyakorlatnak megfelelő, szigorító intézkedéseket”.
 
24.hu
 
 
 
 
 

Kék hírek

2020.11.24 20:13
A Vologda utcai a Shell-kútnál történt balesetben ketten sérültek meg. Fotó: Juhász Ákos   Baleset történt kedden fél egy körül az Északi tehermentesítőn, a Shell benzinkút előtti kereszteződésben.    - Az elsődleges információk szerint a balesetet egy, az Autóklub...
2020.11.24 13:11
Kigyulladt egy hétvégi ház Miskolcon, a Málnás dűlőn november 24-én.   A teljes terjedelmében lángoló, harminc négyzetméteres, faszerkezetű épület lángjait a megyeszékhely hivatásos tűzoltói oltották el. Az egységek kiérkezése előtt egy ember kijött a házból, őt a mentők kórházba...
2020.11.24 10:42
A Miskolci Rendőrkapitányság egyenruhásai 2020. november 23-án tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt egy főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányság a személyi szabadságában korlátozott férfit hetvenkét órán belül állítja bíróság elé.   A Szerencsi...
2020.11.24 06:09
Húsz embertől kért kölcsön mintegy 780 millió forintot a nem létező apai örökség felszabadítására P. Mária az ügyészség szerint. A Mátészalkai Járásbíróság fogja tárgyalni az ügyét. Ha beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyalás jogáról, akkor tíz évet kaphat. A ,,csengeri örökösnő...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Hírek, aktualitások

2020.11.24 16:17
Orbán Viktor vállalná, hogy lemond a vétóról, az Európai Unió érdemi késedelem nélkül elfogadhatja a költségvetést! – jelentette ki a német...
2020.11.24 14:57
A tranzakciós illeték eltörlése és a havi kétszer, összesen 150 ezer forintig ingyenes készpénzfelvétel nincs köztük. Mint ahogy a Magyar...
2020.11.24 14:18
Csaknem duplájára emelné a kormány a rendészeti szervek országos vezetőinek és megyei parancsnokainak illetményét jövő januártól. A közrendőrök ebből...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu