Még nagyobb kompenzáció járna a nyugdíjasoknak?

2019.10.09 07:56

Az év végére megint felpöröghet az infláció, ami miatt további kiegészítésre lehetnek jogosultak az idősek. Az élelmiszerek drágulása miatt kerülhet sor a felülvizsgálatra.

 
A szakértőket is meglepte, hogy mindössze 2,8 százalékos lett az infláció szeptemberben, de a nyugdíjasok rosszabbul jártak: a fogyasztásuk szerint számolt infláció 3,1 százalék volt az előző hónapban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett jelentéséből.
 
Vagyis elmondható, hogy az év eddig eltelt időszakában a nyugdíjasok inflációja szinte minden hónapban meghaladta az év eleji nyugdíjemelés - 2,7 százalék - mértékét. A kivétel az év első hónapja, január volt, akkor 2,7 százalékot mért a KSH. Ezt követően lendületesen emelkedett az infláció, volt, hogy meghaladta a havi 3,6 százalékot, és most szeptemberre szelídült 3,1 százalékra.
 
 
 
Ha onnan nézzük a folyamatot, hogy mit jelent ez a nyugdíjasok kompenzációja felől, akkor van egy jó meg egy kevésbé jó hírünk. A törvény szerint akkor jár kiegészítés az időseknek, ha az első nyolchavi nyugdíjas infláció nagyobb, mint az év eleji emelés mértéke. Ha a különbség kisebb 1 százalékpontnál, akkor egy összegben kapják meg az eltérés szerinti összeget a nyugdíjasok, ha viszont ennél nagyobb, akkor meg is emelik a nyugdíjakat, vagyis kiegészítő nyugdíjemelést hajtanak végre.
 
Most még jól néz ki
 
Idén az előbbire kerül sor, mivel január és augusztus között 3,4 százalékos volt a nyugdíjas infláció. Látszik, hogy a szeptemberi adat elmarad ettől, vagyis ha most állapítanák meg a kiegészítést, akkor kevesebb pénz illetné meg az időseket. Ami egyben azt is jelentené, hogy kevesebbet buktak a tényleges inflációnál kisebb nyugdíjemelésen, így nem kellett akkora összeggel lényegében meghitelezniük a költségvetésnek a jogosan járó részüket, amit csak utóbb kapnak meg.
 
Felpörög az infláció
 
Csakhogy elemzők szerint az év hátralévő részében megint gyorsulhat az infláció. Van olyan szakértő, aki szerint decemberben közel kerülhet a 4 százalékhoz ez a mutató. S mivel az árkosáron belül a nyugdíjasok fogyasztásában nagyobb tételt jelentő élelmiszerek ára nagyobb mértékben emelkedik - szeptemberben 5,1 százalékkal - , akkor feltételezhetjük, hogy a gyorsuló infláció erősebben fog hatni az idősek pénztárcájára.
 
Még több pénz érkezhet
 
Vagyis könnyen lehet, hogy utóbb kiderül, még több pénz járna a nyugdíjasoknak, ha az egész évet nézzük, és nem csak a törvényben foglalt első nyolc hónapot. Ebben az esetben a kormány utólag rendezi a különbözetet, vagy a kora nyáron elfogadott költségvetésben rögzített 2020-as nyugdíjemelés mértékén változtat.
 
Mit mond a jegybank?
 
Erre azonban még várni kell. A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi jelentésében például az egész évre 3,3 százalékos inflációt jelzett előre. A KSH közleménye szerint január és szeptember között 3,3 százalékos volt a drágulás átlagos üteme. Vagyis ezen a szinten kellene maradnia a további hónapokban az árromlásnak, hogy teljesüljön a jegybank prognózisa, és átlagosan 11 ezer forintot kapjanak a nyugdíjasok, amint azt már bejelentette Orbán Viktor miniszterelnök.
 
privatbankar.hu
 
 
 
 
 

Voks - 2019.

2019.10.10 18:12
Szórólapokkal és plakátokkal próbálja felhívni a figyelmet Borkai Zsolt polgármester ügyére a Magyar Szolidaritás Mozgalom Győrben.   Az önkormányzati választás előtt közvetlenül kezdett Borkai-ellenes kampányba a Magyar Szolidaritás Mozgalom Győrben. A hvg.hu-nak elmondták, 30 ezer...
2019.10.10 17:22
Budapest "NER-telenítését" ígéri Karácsony Gergely az önkormányzati választás után. A főpolgármester-jelölt öt pontban foglalta össze az erről szóló elképzeléseit.   A politikus egy csütörtöki, a Karmelita kolostor előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a fővárost ki kell...
2019.10.10 16:07
Az október 13-án esedékes önkormányzati választásokkal egy időben, nemzetiségi választást is tartanak.   A nemzetiségi szavazáson azok vehetnek csak részt, akik előzetesen kérték felvételüket a nemzetiségi listára. Mivel mindkét választás egy időben és helyen zajlik, a választások...
2019.10.10 14:10
Nem vagyok hülye, tudom, hogy a Borkai bebukása előtt is ugyanígy ment minden, EU-s pénzek lenyúlása, családi melóosztogatás, százalékok visszaigénylése, strómanok használata, legfőbb és egyéb ügyészségi élés-biztosítás, rendőrség magáncélra történő hasznosítása, csak ez a repülő, jacht, csajok,...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu