Ma ülésezik a parlament, de szinte biztos, hogy rövid lesz

2020.08.03 09:06

„A baloldal a parlamentben akar cirkuszolni a brüsszeli veresége után” - Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője posztolta ezt a múlt héten, miután az ellenzék (a DK) rendkívüli ülést kezdeményezett mára az EU-csúcs miatt. Mivel a kormánypártok nem vesznek részt a parlamenti mai ülésén, az nem lesz határozatképes.

 
Várhatóan hamar véget ér ma a parlament rendkívüli ülése, melynek összehívását az ellenzék (a DK) kezdeményezte a legutóbbi maratoni EU-csúcs miatt, ahol elfogadták az uniós hétéves költségvetéséről és a 750 milliárdos helyreállítási alapról a megállapodást.
 
Orbán Viktor az Európai Tanács ülése után a lengyel miniszterelnökkel tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján hatalmas győzelemről beszélt, azt mondta, hogy Magyarországnak és Lengyelországnak nemcsak komoly pénzösszegeket sikerült szereznie, hanem megvédte nemzeti büszkeségét az európai uniós csúcson. Emellett minden olyan kísérletet, ami össze akarta kapcsolni az uniós pénzeket és a jogállamiságot, sikerrel visszautasítottak - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy sikerült plusz 3 milliárd eurót szereznie Magyarországnak.
 
Később kormányzati szereplők, Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára “helytállónak” nevezte azokat az információkat is, miszerint Merkel kancellár megígérte Orbán Viktornak, hogy a német EU-elnökség alatt lezárják az ellenünk folyó 7-es cikkelyes eljárást.
 
Az ellenzékből ugyanakkor a DK óriási vereségről beszélt, az MSZP és a Párbeszéd szintén vereségről, viszont Ungár Péter (LMP) azt mondta az EU-csúcson született megállapodást értékelve, hogy “a pénz jönni fog, ráadásul a kifizetését nem kötötték jogállami feltételekhez”. Fekete-Győr András (Momentum) is úgy fogalmazott az ATV Egyenes beszédben, hogy sokkal több pénz fogunk kapni az Uniótól, mint amennyit az elmúlt hét évben, csak a másik szeme sír, mert a pénzek kifizetését az EU-csúcson nem kötötték az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz.
 
A “cirkuszban” nem vesznek részt
 
„A baloldal a parlamentben akar cirkuszolni a brüsszeli veresége után” - posztolta Kocsis Máté a múlt héten, és úgy fogalmazott, hogy a baloldal az uniós költségvetési tárgyalásokból sem tanult semmit.
 
“Miután hazugságokat terjesztettek Magyarországról, és azt akarták, hogy hazánk rosszabbul járjon, most a magyar parlamentet próbálják cirkusszá változtatni" - írta a Fidesz frakcióvezetője, és hozzátette, hogy ebben a kormánypártok nem vesznek részt. Azaz nem lesznek ott ma a parlamenti ülésen.
 
Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök az öt tárgyalási nap alatt 3 milliárd euróval többet szerzett az országnak annál, mint ami a korábbi, igazságtalan javaslatban szerepelt és visszaverte azt a zsarolási kísérletet, hogy a pénz felhasználását elfogult politikai feltételekhez kössék.
 
Csuhaj Ildikó
atv.hu
 
 
 
 
 

Kék hírek

2020.09.20 17:52
Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emeltek vádat az ellen a férfi ellen, aki az M7-es autópályán 200 métert tolatott a külső...
2020.09.20 16:39
A két gyanúsított férfi akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.   Újabb embert tartóztatott le a Miskolci Járásbíróság a...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Hírek, aktualitások

2020.09.20 19:27
Vasárnap tartotta meg a DK a “Közös győzelem, közös Magyarország” című online rendezvényét. Itt a párt EP-képviselője részletesen beszélt a 2022-es...
2020.09.20 18:51
Szombaton útnak indultak a Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatói, akik biciklivel hordják a Parlamenthez Chartájukat vasárnap délutánig. A 24...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu