Lejárt a határidő: kirúgják az egészségügyiseket, akik nem oltatták be magukat

2021.09.17 06:17

Lejárt a határidő, ameddig az egészségügyi dolgozóknak kötelezően be kellett oltatniuk magukat. Aki ezt nem tette meg, azt elbocsátják az állásából. Pár százan lehetnek azok, akik távozhatnak a rendszerből a védőoltás megtagadása miatt.

Fotó: Rosta Tibor / mti.hu
 
Szerdán lejárt a határidő, ameddig az egészségügyi dolgozóknak kötelezően be kellett oltatniuk magukat koronavírus ellen. Mint kiderült, pár százan lehetnek azok, akik távozhatnak a rendszerből a védőoltás megtagadása miatt - írta a Népszava.
 
A kormány korábban két héttel kitolta az eredetileg meghatározott, szeptember elsejei határidőt, ami arra enged következtetni, hogy az egészségügyi dolgozók nem siettek felvenni az oltást a nyári hónapokban. A kormányrendelet szerint viszont azokat,
 
akik nem kérik az oltást vagy nem mutatnak be olyan orvosi szakvéleményt, amely szerint nem kaphatnak oltást, azokat elbocsátják az állásukból.
 
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint sokan az utolsó pillanatig kivártak, és vannak akik csak a munkahelyük megtartása miatt mentek el az oltásra. Emellett sok múlt azon is, hogy az egyes kórházak mennyire próbálták meggyőzni a munkavállalóikat arról, hogy vegyék fel az oltást.
 
A lap több nagyobb kórházat is megkeresett, ezek többségében 10-20 olyan alkalmazott volt, akiket nem oltottak be határidőre, a Semmelweis Egyetemen például a tízezer dolgozó alig egy százaléka olyan, aki megalapozott indok nélkül utasította el a vakcinát.
 
forrás: nepszava.hu
 
 
 
 
 

Kék hírek

2021.10.22 10:07
Az Encsi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. október 21-én garázdaság szabálysértés elkövetése miatt egy főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az...
2021.10.21 10:07
A Miskolci Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. október 20-án tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt egy főt vettek szabálysértési őrizetbe....
2021.10.20 20:29
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi ellen terrorcselekmény bűntette miatt. Az öngyilkosságra készülő férfi a...
2021.10.20 15:23
46 késszúrással ölte meg idős ismerősét. Legkorábban 30 év múlva szabadulhat az a férfi, aki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel megölte a...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu