Különleges tárlat vonultatja fel a Miskolci Művésztelep elfeledett alkotásait

2021.10.22 11:04

A kiállítással az volt a szervezők célja, hogy méltóképpen megemlékezzenek a Miskolci Művésztelep első száz évéről.

Az idén százéves Miskolci Művésztelep első évtizedének elfeledett alkotásait tárja az érdeklődők szeme elé az a tárlat, ami csütörtökön délután nyílt meg a Miskolci Galériában.
 
 
Fotók: Juhász Ákos
 
Az eseményen előbb a miskolci polgármesteri hivatal közművelődési és turisztikai tanácsnoka mondott köszöntőt. Borkuti László úgy fogalmazott, a kiállítás számos generációt összeköt és nemcsak a művészek generációit, hiszen a művésztelep mindig kiemelt jelentőséggel bírt a város életében, így hát természetes, hogy Herman Ottó Múzeummal és az alkotókkal a város közössége is együtt ünnepel.
 
 
- Weöres Sándor egy helyen azt írja, hogy „Ahogy Isten nem függ attól, hogy hisznek-e benne, éppúgy a tudományt és művészetet sem érinti, hogy törődnek-e vele”. Ezzel én vitatkozom, hiszen Miskolc vezetése az elmúlt egy-két évben mindent elkövetett annak érdekében, hogy a város képzőművészeti életét pozícionáljuk, és a Herman Ottó Múzeumot, valamint Miskolci Galériát is helyzetbe hozzuk, jelenleg előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a kormányzattal ennek érdekében – mondta a tanácsnok.
 
Fontos a múzeumnak
 
Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója a Reggeli Hírlap száz évvel ezelőtti lapszámából idézett, melyben méltatták az akkor induló művésztelepet. Az intézményvezető elmondta, Miskolc az elmúlt száz évben mindig támogatta a képzőművészetet, reményét fejezte ki, hogy ez a következő évtizedek során is így lesz. A múzeumigazgató kiemelte, a művésztelep az általa vezetett intézmény számára is fontos már a kezdetektől.
 
 
- Nem tudom emlékeznek-e rá, de 2013-ban boronálták össze a Herman Ottó Múzeumot a Miskolci Galériával. Senki ne higgye azt, hogy a művésztelep kapcsán a múzeum szerepe itt kezdődik. Gyakorlatilag a kezdetektől, az alapítástól kezdve bábáskodott a Herman Ottó Múzeum elődje, a Borsod-Miskolci Múzeum ebben a nagyszerű feladatban – jelentette ki Szolyák Péter, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a centenáriumi tárlat létrejöttét.
 
 
Méltó helyre kerül
 
Kónya Ábel, a Miskolci Galéria intézményvezetője a művészteleppel kapcsolatos személyes élményeiről is szólt, majd hangsúlyozta, a kiállítás mellett más módon is emlékeznek a kerek évfordulóra: Pirint Andrea, a kiállítás kurátorának gondozásában rövidesen egy kötet is megjelenik a Miskolci Művésztelepről.
 
 
- Nagy fájdalmam volt korábban, hogy az országos képzőművészeti diskurzusban a miskolci művésztelep, mint fogalom nincsen benne kellő hangsúllyal. Őszintén remélem, hogy maga ez a kiállítás és a kiadvány, valamint a tény, hogy ezt a centenáriumot megünnepeljük, hozzájárulhat ahhoz, ez megváltozzon – tette hozzá.
 
Ezt követően Sümegi György művészettörténész előadásban ismertette a művésztelep elmúlt évtizedeit. A kiállítás a következő év februárjának végéig tekinthető meg.
 
Tajthy Ákos
minap.hu
 
 
 
 
 

Kék hírek

2021.11.29 19:04
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt hétfőn kora este Miskolcon, a Klapka György utcán.   Elütöttek egy embert hétfő este Miskolcon, az Avason. Úgy tudjuk, a zebrán kelt...
2021.11.29 14:40
A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki Miskolcon, a Tampere lépcsősoron akart megerőszakolni egy nőt.   A Miskolci Rendőrkapitányság szexuális erőszak kísérletének megalapozott...
2021.11.29 10:06
A nyugdíjas késő este ért haza, majd amikor belépett a lépcsőházba, a fiatal utána sietett. Azonnal rátámadt, lefogta és erőszakoskodott vele.   tenyek.hu        
2021.11.28 15:48
A rendőrök bejelentés alapján mentek be egy putnoki lakásba, ahol holtan találták a házigazdát.   A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének...
2021.11.28 10:26
A Miskolci Rendőrkapitányság november 27-én engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt egy férfival szemben indított eljárást – írja a police.hu.   A szabálysértőt a járőrök...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Élőképek

Hírek, aktualitások

2021.11.30 09:08
A beoltottak száma 6 126 420 fő, közülük 5 842 885 fő már a második oltását is megkapta, 2 515 398 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 6390 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete...
2021.11.30 08:13
A Magyar Honvédség tovább növeli a katonák létszámát a kórházakban, hogy a meghosszabbított oltási akcióhéten segítsenek a koronavírus-járvány elleni védekezésben – közölte a Honvédelmi Minisztérium...
2021.11.30 07:36
Nagyon sikeres volt az oltási akcióhét Magyarországon, ezért az a döntés született, hogy egy héttel meghosszabbítják – mondta az országos tiszti főorvos a kormány közösségi oldalára hétfőn feltöltött...
2021.11.30 06:03
Akár harminc százalékkal is drágulhatnak a karácsonykor népszerű szórakoztató elektronikai cikkek. Az áremelkedés nem csak ezeknél a termékeknél, hanem az élelmiszereknél is tapasztalható. A GKI...
2021.11.30 05:46
A néphit szerint, ha András napján esik az eső vagy a hó, ezt követően 40 napig esik. Most ez is kiderülhet.   A Kárpát-medence időjárásában melegedés kezdődik...
2021.11.29 16:35
Mint arról beszámoltunk, decemberben előbb érkezik a nyugdíj, már másodikán elutalják a bankszámlákra, és a posta is előbb kezdi kihordani az ellátásokat. Azonban ez sokaknak okozhat nehézséget....
2021.11.29 15:33
Legalábbis a legtöbben ennyit céloznának. Egyre kevesebben hiszik, hogy az állami nyugdíj elegendő lesz.   A 30-59 éves magyar megtakarítók 40 százaléka biztonsági tartalék gyarapítására...
2021.11.29 14:24
Az idokep.hu kamerájának képén jól látszik, hogy az eső átalakult és hétfőn eleredt a hó Bánkúton.   Szintén a portál, Miskolcra is érvényes előrejelzése szerint eső, havas eső és hó is...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu