Itt a védőoltás, amit mindenkinek be kellene adni a koronavírus-járvány alatt

2020.09.15 17:24

Különösen nagy jelentőssége lesz idén ősszel annak, hogy valaki beadatta-e az influenza elleni védőoltást: hiszen aki védett a szezonális betegséggel szemben, de mégis tüneteket tapasztal, annál legalább azt az egyet ki tudják zárni. A vakcinák tömeges beadása megkönnyíti az egészségügyi ellátórendszer dolgát is. Főképpen a veszélyeztetett korosztálynak lenne fontos beadatnia a védőoltást, ám mint kiderült, a 65 év feletti magyaroknak csak kb. a negyede oltatja be magát influenza ellen. Talán most változtathat a trenden az is, hogy a kormány ingyenessé tette a vakcinákat.

Nagyon hasznos lehet beadatni az influenza elleni védőoltást

 

Idén ősszel mégnagyobb jelentőssége lesz az influenza elleni védőoltásnak: hiszen, ha berobban a szezonális influenza, akkor nagyon nehéz lesz megkülönböztetni a koronavírus-fertőzötteket az influenzásoktól. Így pedig fokozódhat a járvány terjedése. A szakemberek többször is hangsúlyozták, hogy a legfontosabb, hogy a veszélyeztetett korosztály legyen legalább védett a szezonális influenzával szemben.
 
Ráadásul idén még fizetni sem kell a vakcináért: Orbán Viktor ugyanis szombaton bejelentette, hogy az influenza elleni védőoltást mindenki ingyen megkapja, aki beadatná magának. Talán ez az intézkedés javíthat némileg a magyarok átoltottságán: az Eurostat adatai szerint ugynis 2018-ban még csak a 65 év felettiek 24,1 százaléka kapta meg az influenza elleni védőoltást.
 
 
 
Az EU-s statisztikai hivatal szerint ugyanakkor Szlovákiában (12,5%) és Szlovéniában (12,9%) még rosszabb volt a helyzet ebben a korosztályban, a régióból még Románia (20,8%) és Csehország (21,5%) is mögöttünk van a listán. A cseheknél a veszélyeztetett korosztály 29 százaléka kapta meg két éve az influenza elleni oltást, míg az osztrákok nem közöltek adatokat.
 
Szlovákia mögött a listán csak Észtország (10,2%) és Lettország (7,7%) áll. Az Egyesült Királyságban ellenben a 65+-os korosztály 72 százaléka védett volt az influenzával szemben, de az írek (68,5%) és a hollandok (62,7%) is jól állnak.
 
penzcentrum.hu
 
 
 
 
 

Kék hírek

2020.09.19 20:34
Meghalt egy férfi, akit súlyosan bántalmazott a fia szombat este az otthonukban Ózdon – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.     A rendőrök lakossági bejelentésre vonultak ki egy ózdi családi házhoz. A rendőrség adatai szerint az ott lakó...
2020.09.19 17:20
Meghalt egy férfi, négyen pedig megsérültek egy balesetben szombat délután a 3-as főúton, Forró település határában - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.   A közlemény szerint két személygépkocsi frontálisan összeütközött a főút 221-es...
2020.09.19 10:45
A Miskolci és az Ózdi Rendőrkapitányság 2020. szeptember 18-án garázdaság, illetve tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt egy-egy férfival szemben indított szabálysértési eljárást. A szabálysértőket a járőrök előállították, majd őrizetbe vették.     A...
2020.09.18 14:25
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akik a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta alkalmi ismerősét, hogy a sértett életét vesztette. illusztráció   A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított és a sértett férfi egy ingatlan...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Hírek, aktualitások

2020.09.19 19:25
Kihúzták az Ötöslottó 2020/38. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő héten 1 milliárd 950 millió forint keresi majd gazdáját az ötösön.t, ha...
2020.09.19 19:03
Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, egy családnak 80-100 ezer forintjába is kerülhet, ha koronavírus-tesztet akar...
2020.09.19 18:26
Ebben az évben nagyon sok háziasszony mondott le a befőzésről, hiszen a befőttkészítésre, lekvárfőzésre alkalmas gyümölcsökben nagy kárt okoztak a tavaszi fagyok, az aszály, a viharok és a jégeső....
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu