Tüntetés az MTVA székháznál: Hadházy szerint a krumpli helyett a játékszabályokkal kéne foglalkozni (+videók)

2020.10.23 15:22

Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs parlamenti képviselők a Kunigunda utcában, az MTVA székháza elé szerveztek tüntetést. Autós felvonulásnak hirdették, de a program hagyományos demonstrációval kezdődött Csákányi Eszter felolvasásával, aki a Magyar Rádió 1956. október 30-i beköszöntőjét olvasta fel, amit amúgy Örkény István írt.

Fotó: Halász Júlia

 

Csákányi után a demonstráció első felszólalója az egykori bíró, Szepesházi Péter volt. Ő elsősorban Varga Zs. András kúriaelnök megválasztásáról, vagy ahogy ő mondta, "kinevezéséről", illetve ennek következményeiről beszélt. Varga megválasztását az igazságszolgáltatás fölött gyülekező sötét felhők jeleként értékelte. Szerinte a bírói gyakorlat nélkül megválasztott Varga "vélhetően többet ácsorgott NER-közeli személyek előszobáiban, mint amennyi időt a tárgyalóteremben töltött". Szepesházi szerint "[s]ok jót az ő bíróságaitól nem remélhetnek sem a földjüktől megfosztottak, sem a trafikmutyiáldozatok, vagy éppen a devizahitelesek", mivel szerinte "nehéz elképzelni", hogy ezentúl a Kúria döntései valóban a Markó utcában, vagyis a Kúrián születnének.
 
Szél Bernadett az MTVA székháza előtt 2020. október 23-án
 
Szepesházi felszólalása végén felemlegette, hogy az ellenzéki pártok vezetői nincsenek itt, pedig itt volna a helyük, ha le akarják győzni a rendszert. A volt bíró után Szél Bernadett szólalt fel. "Mi, bármilyen furcsa is ezt kimondani, a szabadságot jöttünk ünnepelni erre a szimbolikus helyre, amely a szabadságtól való teljes megfosztottságot jelképezi Magyarországon" - mondta, felemlítve, hogy most már vendég sem lehet a köztévében, és "a végén most a rendőrök ide a demonstrációra is alig akartak beengedni". Ezután arról beszélt, hogy a kormány a szabad gondolatok elnyomásával próbálja fenntartani a hatalmát. "A szabad és tisztességes választások elemi feltétele, hogy legyenek viták anélkül, hogy elvitatnák tőlünk a nemzethez való tartozás jogát és a hazaszeretetünket csak azért, mert mást gondolunk a világról, mint ők" - mondta. Mint mondta, a közmédia feladata volna ezeknek a véleményeknek a bemutatása. Ennek híján arra szólította híveit, hogy támogassák a nehéz helyzetben lévő független sajtót.
 
Az utolsó szónok Hadházy Ákos volt, aki történelmi párhuzamként a Magyar Rádió székházának 1956. október 23-i ostromát említette. "1956-ban nem volt koronavírus, nem volt járványveszély. De akik odamentek, azok vállaltak mégis egészségügyi kockázatot, hiszen az ólomgolyó legalább olyan egészségügyi kockázat, mint a koronavírus" - mondta. A folytatásban a tüntetéstől távolmaradó ellenzéki pártoknak üzent, hasonlatként azt hozva fel, hogy 56-ban is dönthettek volna úgy azok, akik végül megostromolták a rádiót, hogy inkább a Sztálin-szoborhoz mennek, mert ott többen vannak.
 
 
"De odamentek, mert nagyon jól tudták, hogy a hatalomnak a legfontosabb bástyája a propaganda" - mondta. A folytatásban is üzent még az ellenzéknek. "Lehet beszélni krumpriról. A krumpli nagyon fontos üzenet. Nagyon kérem viszont, hogy ne nézzük le azokat az embereket, akik olyan élethelyzetbe kerültek, hogy egy zsák krumpliért eladják a szavazatukat. De a krumpliból tanuljuk meg azt, hogy időben kell tenni. Krumpliból lesz 2022-ben is. 2022-ben a választás utáni harmadik napon nem lesz elég krumpliról beszélni" - mondta, hozzátéve, hogy most kell megküzdeni a játékszabályokért.
 
A beszédek után Galkó Balázs felolvasta Ilyés Gyula "Egy mondat a zsarnokságról" című versét, majd kezdetét vette az autós blokád, amit Hadházyék a járványhelyzetre tekintettel hirdettek meg.


A tüntetés kezdete előtt fél órával ebből már kisebb konfliktus alakult ki a szervező Hadházy és a rendezvényt biztosító rendőrök között, mivel az utóbbiak lezárták a környéket, illetve azt közölték, hogy egyszerre legfeljebb 12 autó jöhet be az utcába. Hadházy ezt kifogásolta, mert hát egy tüntetésnek pont az volna az értelme, hogy sokan legyenek. Végül, mielőtt tisztázhatták volna a helyzetet, Hadházy meglátta, hogy az utca végén egy rendőr tereli a forgalmat, így hát megindult felé.


Hadházy eredetileg összellenzéki demonstrációnak szánta a tüntetést, de közben az ellenzéki pártok kisoroltak mögüle, részben a járványhelyzetre, részben arra hivatkozva, hogy párhuzamosan a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói is demonstrálnak. De a háttérben felsejlik Hadházy és az ellenzéki pártok konfliktusa is, ami azután robbant ki, hogy a borsodi időközi választás után Hadházy azt állította, hogy előre figyelmeztette az ellenzéki pártok vezetőit az ott közös jelöltként indított Bíró László korrupciógyanús ügyeiről.
 
 
"Nagyon nagy baj lenne, ha az ellenzék azért adná fel a propaganda elleni tiltakozást, mert én az egyik jelöltjükről elmondtam néhány olyan dolgot, amit nekik is kellett volna tudniuk" - mondta erről a helyszínen riporterünknek. A konfliktusról azt mondta, hogy őt magát egyáltalán nem érdekli, hogy milyen szerep jut neki a 2022-es választási összefogásban. "Engem az érdekel, hogy 22-ben ne az legyen, hogy 2.3 százalékkal lemaradunk, és utána krumplikat mutogatunk, és kiabáljuk, hogy mi a baj. Most kell a játékszabályokért megküzdeni, és nem utólag panaszkodni" - mondta.
 
 
Arról is beszélt, hogy a saját tüntetését direkt előrébb hozta, hogy ne ütközzön az SZFE-sek demonstrációjával, ahova ők is át szeretnének menni.
 
 
444.hu
 
 
 
 
 

Kék hírek

2021.01.23 10:46
Az Edelényi Rendőrkapitányság egyenruhásai egy, míg az ózdi rendőrök további két elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit fogtak el és vettek őrizetbe 2021. január 22-én   Hozzátartozók közötti erőszak miatt egy esetben a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság alkalmazott ideiglenes megelőző...
2021.01.22 16:56
Az edelényi egyenruhások szabálysértési őrizetbe vettek egy lopáson tetten ért férfit.   Tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt folytat eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság egy helyi elkövetővel szemben. Az ügy adatai szerint a 45 éves férfi 2021. január 21-én 10 óra előtt egy...
2021.01.22 12:44
Több, engedély nélkül tartott élesfegyvert és lőszert foglaltak le a rendőrök egy miskolci férfitől. Fotó: police.hu   Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 70 éves...
2021.01.21 17:47
Egy nap alatt négy őzt gázoltak el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján, ahol a járművezetőktől azt kérték: fokozott óvatossággal vezessenek, és ahol a vadveszélyt tábla is jelzi, lassítsanak. Különösen a kora reggeli és az esti órákban nagymértékű vadmozgásra...
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Hírek, aktualitások

2021.01.25 17:49
Az ügyfelek - egyes félreértésen alapuló, s a fogyasztók megtévesztésére is alkalmas hírekkel szemben - sem a jelenlegi, sem a jövőbeni hiteleiknél nem veszítik el „tiszta” adósi besorolásukat a bankoknál pusztán azért, mert a törlesztési moratóriumot választották. A fizetési stop ezzel szemben...
2021.01.25 16:04
Megszületett a megállapodás a minimálbérről és a garantált bérminimumról: itt vannak a részletek, hogy mi mennyivel módosul. illusztráció   Megszületett a megállapodás a minimálbérről és a garantált bérminimumról. A minimálbér bruttó 167 400 forintra emelkedik, a garantált bérminimum...
2021.01.25 14:42
Januártól mindenkinek kötelező a többlépcsős azonosítás. Még vannak kártyabirtokosok, akiknek lépniük kell, hogy ne érje őket meglepetés internetes vásárláskor - figyelmeztet az OTP. Fotó: OTP Bank   Magyarországon egyre népszerűbb az internetes vásárlás, tízből kilenc felnőtt...
2021.01.25 14:09
Valószínűleg jobban vagy könnyebben tud kötődni az emberi receptorokhoz az elsőként Nagy-Britanniában feltűnt B.1.1.7 variáns egyik leginkább hangsúlyos, tüskefehérjét érintő mutációja, az N501Y, így akár kevesebb vírus is elég lehet belőle ahhoz, hogy megfertőzzön valakit, de ugyanez igaz lehet a...
2021.01.25 12:53
Csak akkor lehet fokozatosan enyhíteni a vendéglátóhelyekre vonatkozó jelenlegi korlátozásokat, ha megfelelő mennyiségű oltóanyag érkezik Magyarországra és a magyar emberek széleskörű oltását végre lehet hajtani – monda Kiss Róbert alezredes az operatív törzs hétfői tájékoztatóján.   A...
2021.01.25 09:28
Jól halad a tokaji Tisza-híd modernizálása és átépítése: az 1961-ben elkészült átkelőt megújító projektben újabb részt adnak át hétfőtől a gyalogos forgalomnak. A Tisza felett átívelő tokaji Erzsébet-híd látképe   forrás: facebook.com / NIF ZRT.   A Tisza felett átívelő...
2021.01.25 09:14
Pusztai Erzsébet szerint vannak országok, ahol az idősebb generáció mellett éppen a legaktívabbakat kezdték el oltani, hogy minél hamarabb "felszabadulhassanak" - ezen a megoldáson el lehetne gondolkozni akár Magyarországon is. Az ugyanakkor kérdés, hogy képesek vagyunk-e tömegeket...
2021.01.25 08:56
844 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 360 418 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 56 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 024 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 243...
2021.01.25 07:09
Nyugdíjszakértőt kérdeztünk, igazságosnak tartja-e a jelenlegi nyugdíjemelést, szükségesnek tartaná-e az alacsony nyugdíjak felzárkóztatását, illetve a nyugdíjemelés ilyen irányú átalakítását, esetleg a kiugróan magas nyugdíjaknál szerényebb emelést. Farkas András szerint a nyugdíjrendszer...
2021.01.25 06:05
Fellélegezhet a legendás operaénekes-színművész: végre el tudta adni hatalmas házát, amit nyugdíjából egyszerűen nem tudott fenntartani. Maros Gábor azt mesélte, a legnehezebb időkben konkrétan nyomorgott: kenyéren és teán élt, miközben egy hatalmas, medencés ingatlanban lakott. A művésznek és...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu