Csúcsterhelésre készülnek a kórzázak

2021.02.28 07:05

Leállították a tervezhető beavatkozásokat a kórházak, mostantól csak a sürgős, életveszélyes eseteket látják el - számol be a Népszava arról, hogyan készülnek a harmadik járványhullám további felfutására az állami intézmények.

Fotó: MTI / EPA / EFE / Brais Lorenzo

A napilap kórházi vezetőkkel beszélt, akik elmondták: a műtőket, s azzal a nemrég újraindított egynapos ellátásokat is leállították, betegeket nem küldenek haza, csak újakat nem vesznek fel. Az orvosokat, nővéreket sorra vonják be a covid-ellátásba. Emlékezetes, Orbán Viktor kormányfő a pénteki rádiónyilatkozatában közölte, emelt szintű készültséget rendelt el a kórházakban.
 
A lap úgy tudja, hogy a kórházak nagyobb hányadában még bőven van ágy, ám ezek ütemesen telnek. Úgy tudjuk azonban, hogy a Dél-Pesti Centrumkórház, az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet, a Szent János továbbá a Jahn Ferenc kórház intenzív osztályain már alig van szabad hely. Kisegítésükre már felkészülnek újabb fővárosi intézmények. 
 
A napilap arra is kitér, hogy bár a kormány is több alkalommal arról beszélt, hogy a járványfolyamatok drámai romlására számítanak, érdemi szigorításokról nem döntöttek. Igaz, azóta érkeztek javaslatok.
 
A vírusmutációk  nemcsak könnyebben fertőznek, hanem súlyosabb megbetegedést is okozhatnak. Ezért arányaiban már most több a kórházban kezeltek száma, mint a második hullám csúcsán volt.
 
Közben a harmadik járványhullámmal terhelt egészségügyi dolgozóknak új szerződést is alá kell írniuk. A lap szerint több nagyobb kórházban traumatológusok, aneszteziológusok, hasi sebészek, szülészek nem akarnak aláírni. Az egyik orvos a lapnak azt mondta: a pillanatnyi helyzetben az lenne a legjobb, ha a szolgálati jogviszony bevezetését elhalasztanák arra az időre, amikor az ország már túl jutott a harmadik hullámon.
 
forrás: mepszava.hu / portfolio.hu
 
 
 
 
 

A covid-os betegek otthoni ápolása

2020.12.18 16:39
A covidos betegek otthoni ápolása Tanácsok a Pécsi Tudományegyetemről Hasznos videó! Tekintse meg!   Milyen gyógyszerekkel csillapítsunk lázat koronavírus esetén? Szedjünk-e vitaminokat, köhögésre gyógyszert covid alatt? Szabad-e párásítani, illóolajat használni? Szedjünk-e vérhígítót?...

Kék hírek

2021.04.13 10:11
A Miskolci Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. április 12-én járművezetés az eltiltás hatálya...
2021.04.12 19:52
Belenyúlt egy rosszul megszerelt hosszabbítóba egy kilenc hónapos kisfiú Taktaharkányban, megrázta...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu