4,7 százalékkal nőtt az infláció januárban

2020.02.13 09:33

Váratlanul nagymértékben tovább nőtt Magyarországon az infláció januárban - adta hírül a KSH.

 

A friss adatok szerint 2020 első hónapjában 4,7  százalékra nőtt az év/év infláció a magyar gazdaságban.
 
Az érték jócskán felülmúlja a 4,4 százalékos piaci várakozást. Ráadásul gyorsan távolodik az MNB monetáris tanácsa által az inflációs célkitűzés alkalmazása keretében meghatározott toleranciasáv felső, 4 százalékos szélétől is. A jegybanki stáb a legutóbbi, 2019. decemberi inflációs jelentésben az alappályán 2020 első negyedévére 4,0 százalékos átlagos inflációval kalkulált.
 
A pénzromlás november óta erősödik, az októberi 2,9 százalék után ugyanis novemberben 3,4 százalékra nőtt a mutató, majd a múlt év utolsó hónapja már 4 százalékot hozott.
 
A csütörtöki bejelentés szerint 2020. januárban a fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.
 
 
Az utóbbi egy évben 2019. januárhoz viszonyítva:
 
  • Az élelmiszerek ára 6,9 százalékkal nőtt, ezen belül a sertéshúsé 27,6, a párizsi, kolbászé 17,4, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 10,8, a cukoré 8,4, a házon kívüli étkezésé 7,2 százalékkal lett magasabb.
  • A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,4, ezen belül a dohányáruké 11,3 százalékkal emelkedett.
  • A szolgáltatásokért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,3 százalékkal nőtt.
  • A járműüzemanyagok 13,5 százalékkal drágultak.
 
Az utóbbi egy hónap alatt, 2019. decemberhez viszonyítva:
 
  • A fogyasztói árak átlagosan 0,9 százalékkal emelkedtek.
  • Az élelmiszerek ára átlagosan 2 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 7,9, a sertéshúsé és a száraztésztáé 2,5, az alkoholmentes üdítőitaloké 2,3, a párizsi, kolbászé pedig 1,5 százalékkal lett magasabb.
  • A szeszes italok, dohányáruk 1,2 százalékkal kerültek többe, ezen belül a dohányáruk - jövedéki adójuk emelése miatt - 1,2 százalékkal drágultak.
  • A szolgáltatásokért 0,5, ezen belül a postai szolgáltatásokért 8,7, a szerencsejátékokért 7 százalékkal kellett többet fizetni.
  • A járműüzemanyagok ára 2,8 százalékkal emelkedett.
  • A szezonvégi kiárusítások következtében a ruházkodási cikkek 2,2 százalékkal kevesebbe kerültek.
 
Fogyasztóiár-indexek 2020. januárban
MEGNEVEZÉS ELŐZŐ HÓ=100 ELŐZŐ ÉV AZONOS HÓ=100
Fogyasztóiár-index 100,9 104,7
Harmonizált fogyasztóiár-index 100,9 104,7
Maginfláció (szezonálisan kiigazított) 100,5 104,0
Nyugdíjas fogyasztóiár-index 101,1 104,6
Forrás: KSH
 
 
Domokos László
napi.hu
 
 
 
 
 

Társ honlapok

Logóra kattintva a honlap jelenik meg

Nyugdíjasok Országos Szövetsége

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Generációnk Magazin honlapja

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Betegút Egyesület

Hőtérkép
Felhőkép

Kultúrális ajánlatok

Következő műsorok

a TV-ben:

KATTINTSON!

Lavyl - segít ha fáj!

A nap vicce

2020.02.24 15:22

Honlap látogatottsága:

  Honlapszerkesztő:

              Csonka László

               

                     telefon:  

              06-20-377-07-33

                      e-mail:

       csonka57@gmail.com

 Honlap látogatottsága:

 
 
 

 

 

 

Kék hírek

2020.02.24 13:02
Kisebb földrengés volt Szerencs közelében hétfő délelőtt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.   A Richter-skála szerinti 2,7-es erősségű...
2020.02.24 10:36
A megye rendőri szervei 2020. február 23-án járművezetés az eltiltás hatálya alatt, illetve tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt összesen négy főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az...
2020.02.23 13:13
A sátoraljaújhelyi járőrök egy eltévedt, idős férfit kutattak fel és vittek vissza családjához.   A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságon tett bejelentést egy nő 2020. február 22-én 14 óra...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

A NYÉSZ. 2020. évi MUNKA- és RENDEZVÉNYPROGRAMJA

2020.01.01 16:42
A NYÉSZ. 2020. évi MUNKA- és RENDEZVÉNYPROGRAMJA    Február 03. /hétfő/ NYÉSZ...

Hírek, aktualitások

2020.02.24 12:39
83 éves korában elhunyt Csukás István, Nemzet Művésze és Kossuth-díjas költő, író.   Búcsúzunk az ország mesemondójától, meghalt Csukás István!   - Erről az Újszínház számolt be...
2020.02.24 11:48
Elkezdődött az Y-híd beruházás első üteme. Mi történik pontosan az idén? korábbi felvétel   Az év második félévében válik látványossá az Y-híd építése Miskolcon (bár a házbontások már márciusban megkezdődnek), derült ki a beruházó...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu