A szülők helyett egyes intézmények fogják beperelni a gyerekeket

2021.09.17 14:47

A speciális magyar nyugdíjszámítás miatt a magyar nyugdíjasok folyamatosan lemaradnak.

Jön a választás, jön a nyugdíjemelés. A KSH adatait figyelembe véve, mire számíthatnak még az idén a nyugdíjasok, mire elég a novemberi nyugdíjkorrekció, és mire számíthatnak azok, akik még nyugdíj előtt vannak? 
A nyugdíjszakértő válaszolt  a Klubrádió műsorában.
 

A KSH szerint a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal, a nyugdíjasoknál 3,9 %-kal emelkedtek az előző évhez képest. Farkas András nyugdíjszakértő a Reggeli gyorsban elmondta, hogy a törvény szerint a nyugdíjakat a mindenkori tényleges infláció mértékében kell emelni. Az idén januárban volt nyugdíjemelés, egy rendkívüli korrekció volt júniusban, és lesz még egy novemberben, ami az évközi inflációt korrigálja.
 
Januárban 3%-kal emelték a nyugdíjakat, júniusban további 0,6%-os korrekció volt, ugyanakkor a statisztikai hivatal szerint az infláció 4,3% lesz, tehát még 0,7%-kal majd megemelni a nyugdíjakat novemberben. Ám mivel a 0,7% nem éri el az 1%-ot, ezért a törvény szerint egy összegben kell azt majd odaadni a nyugdíjak mellé. A szakértő ki is számolta rögtön, hogy közel 13 ezer forintot jelent majd átlagosan.
 
A nyugdíjasok novemberben kapnak egy egyszeri juttatást is, amit az ígéretek szerint az alapján számolnak ki, hogy mennyivel haladta meg a 3,5 %-ot a GDP növekedése. A kormányzati kommunikációban 6-6,3%-ost emlegetnek, ami 50-56 ezer forintot jelent, de Farkas szerint ennél is magasabb lesz a növekedés, mert tavaly a járvány miatt alacsony lett a bázis. Akár a 7,5%-ot is elérheti a növekedés, amivel a nyugdíjasok Farkas szerint a törvényi maximumot is megkaphatják. Ez 80 ezer forint lehet azoknak, akiknek legalább ennyi a novemberi ellátása. Akinek kisebb, az arányosan kevesebbet is kapna.
 
A speciális magyar nyugdíjszámítás miatt a magyar nyugdíjasok folyamatosan lemaradnak. Minél korábban állapították meg valaki nyugdíját, annál rosszabb helyzetben van, ezért szegénységi csúszdára ülnek rá a nyugdíjasok. Az első évben a tetején vannak, majd egyre lejjebb, mert a nyugdíjemelés kizárólag az inflációtól függ, míg a nyugdíj kiszámítása a nemzetgazdasági átlagkeresettől, ami ennek a 2-3-szorosa lehet. Magyarul az aktív keresőkhöz képest a nyugdíjasok egyre rosszabbul járnak.
 
Ezt kezelhetné a korábban működő, majd megszüntetett svájci indexálás. Ebben a rendszerben a nyugdíjemelés mértékét nem kizárólag az inflációtól teszik függővé, hanem figyelembe veszik a nemzetgazdasági átlagkereset növekedését is. A svájci a két tényezőt 50-50 százalékban veszi figyelembe.

 

Ha a magyar nyugdíjemelési-rendszer nem változik, az elszegényedés egyre csak növekedni fog, mondta Farkas András.
 
Bár Európában 18 országban létezik a kötelező szülőtartás jogintézménye, de ez Magyarországon a legerősebb. A kötelező szülőtartás azt jelenti, hogy a szülő rászorul, és nagyon alacsony a nyugdíja, akkor a nagykorú gyermekeinek kötelességük őt eltartani. Farkas Mérő Vera műsorvezetővel arról is beszéltek, hogy ez a társadalombiztosításnak lenne a feladata, hiszen a tb lényege, hogy társadalmasítja az öregek és betegek eltartási kötelezettségét. A szülőtartás viszont visszavisz minket a Bismarck előtti időkre, ahol a család gondoskodott a szülőkről, mondta Farkas. 
 
Farkas azt is elmondta, hogy a szülőtartás kötelezettsége a Kínai Népköztársaság alkotmányából került át a magyar alaptörvénybe, holott Kínában a társadalombiztosítás mindössze 15 éves múltra tekinthet vissza, míg nálunk közel száz éves hagyománya van. Ennek ellenére a kötelező szülőtartás Farkas szerint egyre több embert fog érinteni. És nem arról van szó, hogy majd a szülők feljelentik a gyerekeiket, hanem majd a szülőt támogató, ápoló, eltartó, rehabilitáló intézmények fogják saját jogon perelni, ha a gyerek nem gondoskodik a szülőről, ami a kereset 50%-át is érintheti.
 
100 éve 46 év volt a várható élettartam, és a szülők leginkább el sem érték, vagy nagyon rövid ideig élvezhették a nyugdíjas létet, akkor is sok gyerek gondoskodhatott róluk, de a mostani demográfiai helyzetben a helyzet a feje tetejére állt: kevés gyereknek kellene gondoskodni a "hál' istennek sokáig élő szülőket".
 
"Erre fel kell készülni, muszáj valamilyen öngondoskodási formát választani, aki csak teheti. Fel kell készülnünk rá" - mondta.
 
forrás: klubradio.hu
 
 
 
 
 

Kék hírek

2021.10.27 10:13
A B.A.Z. megye rendőri szervei 2021. október 26-án magánlaksértés, illetve tulajdon elleni...
2021.10.27 08:06
A tűzeset a Max Aicher utcában történt október 26-án. Az ózdi hivatásos tűzoltók két vízsugárral...
2021.10.26 17:44
Sajópüspöki térségében, a Bánréve felé vezető szakaszon a mentés idejére az utat lezárták. Az...
2021.10.26 11:20
Az Ózdi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében döntött annak a vádlottnak a büntetőjogi...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Hírek, aktualitások

2021.10.27 10:07
A MÁV-START vonatai október 31-én, vasárnap az ünnepnapi, november 1-jén a vasárnapi, 2-án már a munkanapi menetrend szerint...
2021.10.27 09:44
Az Origo.hu még szombaton foglalkozott azzal, hogy Kovács Gábor filmproducer a Facebookon azt javasolta: „mindenki foglaljon sok...
2021.10.27 09:18
A beoltottak száma 5 943 832 fő, közülük 5 724 539 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 141 ezren pedig már a harmadik...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu