A méhek szorgalmával - Gazdaportré: Molnár Gergely; Vizsoly (+videó)

2020.09.15 13:50

Megvalósította álmát, és univerzális méhészetet hozott létre Vizsolyban a többnyire csak Mézes Gergőként ismert Molnár Gergely. Gergő vállalkozása szinte mindennel foglalkozik, ami összefügg a méhekkel, a mézzel.

 
Az ország legfiatalabb méhész mestere lett Molnár Gergely, miután 22 évesen – még a gödöllői egyetem hallgatójaként – kézhez kapta egy szakmai tanfolyam elvégzését igazoló oklevelét. Akkor döntötte el, hogy nem gépész, hanem inkább méhész lesz. Elkezdte álmai megvalósítását, egy univerzális méhészet létrehozását lakhelyén, az abaúji Vizsolyban.
 
Szeretné, ha a gyerekei is a nyomába lépnének
 
Gergő, aki 2008-ban az Év Méhésze lett, szeretné, ha gyermekei is a nyomdokaiba lépnének. Két kisfia közül a nagyobbiknak már kétévesen volt saját méhészkalapja, overallja, füstölője és kaptárvasa. Gergő hitvallása szerint ugyanis „szimbiózist kell létrehozni a méhcsalád és a család között, hogy meglegyen a harmónia.
 
Mindent el akart érni, amit ebből a mesterségből ki lehet hozni – mondta a kezdetekről. 2004-ben mínusz 17 ezer forinttal indult. Nagymamájától kért segítséget, ám ő nem pénzt, hanem tanácsot adott, hogyan tudna eladni három hordó mézet, és a lelkes, elszánt fiatalember ezt megfogadva kezdte lépésről lépésre bővíteni a tevékenységét. A méhek szorgalmával járta a vásárokat, az ország minden részében megfordult. A szakma csínját-bínját édesapjától tanulta, aki csaknem huszonöt éve, amikor Gergő tizenkét éves volt, vágott bele a méhészkedésbe. Mára, már több mint, száz méhcsaláddal dolgozik, és nyolc éve, ugyancsak Vizsolyban megnyitotta az ország első mézmúzeumát is. 
 
A látogatók betekintést nyerhetnek a méhek csodálatos világába, mézet kóstolhatnak, közösen meg tudjuk keresni a méhkirálynőt, a heréket, megismerhetik, milyen feladataik vannak a dolgozóknak
 
- adott rövid ízelítőt a múzeum működéséből. A 2016-ban az Év Kiváló Méhészetének választott cég ma – Gergőre országjárása idején ráragadt becenév alapján - Mézes Gergő Méhészeteként fut, és tényleg univerzálissá vált.
 


Csak méhmérget nem gyűjtünk még, de erre is zajlanak az előkészületek 
 
- mondta. Nemcsak fajtamézeket, hanem virágport, propoliszt, méhpempőt is termelnek, a méhviaszból pedig gyertyát készítenek, saját méztöltő üzemük van, és 2016 óta - Magyarországon ugyancsak elsőként - apiterápiás, vagyis a méhek által előállított anyagokat gyógyító céllal használó vendégházat is működtetnek. Merthogy gyógyhatású szinte minden méhészeti termék, sőt még a kaptárlevegő és a méhek rezgése is. Ezért van például olyan faházuk, amely alatt egymillió méh lakik. 
 
Ezek nyomják fel a propoliszos, méhviaszos illatot, és átadják az ember energiaszintjénél magasabb biorezonanciájukat
 
– avatott bele a részletekbe.
 
Gergő azt is elárulta, hogy vállalkozása kiépítésekor családján kívül egyedül a Takarékbank hitt benne. Két másik nagy banknál volt számlája, de amikor az első nagy beruházásához 25 millió forint hitelre volt szüksége, egyik pénzintézet sem volt partner. A Takarékbank viszont
 
megvizsgálta a számaimat, terveimet, meghallgatta az elképzeléseimet és megadta a hitelt, amit azután egy éven belül visszafizettem.
  
Gergő ekkor lett hűséges Takarék-ügyfél.
 
 
agrarszektor.hu
 
 
 
 
 

Kék hírek

2020.09.19 20:34
Meghalt egy férfi, akit súlyosan bántalmazott a fia szombat este az otthonukban Ózdon – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.     A rendőrök lakossági bejelentésre vonultak ki egy ózdi...
2020.09.19 17:20
Meghalt egy férfi, négyen pedig megsérültek egy balesetben szombat délután a 3-as főúton, Forró település határában - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.   A közlemény szerint két...
2020.09.19 10:45
A Miskolci és az Ózdi Rendőrkapitányság 2020. szeptember 18-án garázdaság, illetve tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt egy-egy férfival szemben indított szabálysértési eljárást. A szabálysértőket a járőrök előállították, majd őrizetbe...
2020.09.18 14:25
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akik a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta alkalmi ismerősét, hogy a sértett életét vesztette. illusztráció   A rendelkezésre álló adatok alapján a...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Hírek, aktualitások

2020.09.19 19:25
Kihúzták az Ötöslottó 2020/38. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő héten 1 milliárd 950 millió forint keresi majd gazdáját az ötösön.t, ha...
2020.09.19 19:03
Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, egy családnak 80-100 ezer forintjába is kerülhet, ha koronavírus-tesztet akar...
2020.09.19 18:26
Ebben az évben nagyon sok háziasszony mondott le a befőzésről, hiszen a befőttkészítésre, lekvárfőzésre alkalmas gyümölcsökben nagy kárt okoztak a tavaszi fagyok, az aszály, a viharok és a jégeső....
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu