Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

A Tüdőgyulladás Világnapjához kapcsolódóan ebben az évben is megszervezzük a
"Séta az egészséges tüdőért" programunkat.
 
A helyszín a 
diósgyőri Tündérkert
 
Időpont: 2021. november 13. szombat
 
Találkozás 10 órakor a diósgyőri városközpontban, az Ady Művelődési Ház előtti téren. Miskolc, Árpád u 4.
 
Megközelíthető az 1-es villamossal vagy 1-es autóbusszal.
 
 
Mindenkit szeretettel várunk, unokák is hozhatóak...
(A parkban lévő vendéglátó egységek felújítás miatt zárva vannak, de a park sétára alkalmas!)
 
Ezt üzeni minden honlaplátogatónak Molnár József
 
Lukács András: A remény, és a valóság illúziója
2021. október 17.
 
Az idős ember - minden előzetes feltevés ellenére - alapvetően nem reményvesztett. Megtapasztalta több évtized alatt, hogy hinnie kell valamiben, ha el akar érni valamit. Az otthonteremtés, a gyermek(ek) vállalása, a szakmai előrehaladás, a közösségi munka, mind-mind feltételezi, hogy bízni kell az elérendő eredményben. Ez pedig nem megy anélkül, hogy hinnénk önmagunkban, közvetlen és tágabb környezetünkben, és bármilyen meglepő, valamilyen szinten a politikai-kormányzati szereplőkben is.
 
 

Mi elmentünk Szovátára…
2021. október

Képre kattintva, beszámolót olvashatnak az erdélyi kirándulásokról!

„FELEMELNI E TÁJAT”
Kalász László Versmondó Verseny Edelényben

2021. október 01.

Képre kattintva beszámolót olvashatnak az edelényi rendezvényről!

 

Csodálatos kirándulás Dédestapolcsányon
és Szilvásváradon

- Dr. Kiss Miklós kétezer darabos cserép-
és keménycserép gyűjteménye -

2021. szeptember 16.

Képre kattintva megtudhatja, hogy mitől volt csodálatos ez a szeptemberi nap

A WORLD LIVE speciális verziója

(...ha rá kattint!) városról, városra...
(...időjárási helyzetképpel és zenei aláfestéssel.)

 


earthTV

2021.10.22 11:04

Logóra kattintva a honlap jelenik meg

Nyugdíjasok Országos Szövetsége

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Generációnk Magazin honlapja

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Pályázatok nyugdíjasoknak

Hőtérkép

Felhőkép

 

Lavyl - segít ha fáj!

 

 

A nap vicce

 

 Csonka László

  telefon: 

06-20-377-07-33

 e-mail:

csonka57@gmail.com

 Honlap látogatottsága:

Összes cikk>>>>

 

Kérés honlaplátogatóinkhoz! 
 
Támogatásukat kérjük!
 
A továbbiakért kattintson a képre!

Hírek, aktualitások

2021.10.22 11:04
A kiállítással az volt a szervezők célja, hogy méltóképpen megemlékezzenek a Miskolci Művésztelep első száz évéről. Az idén százéves Miskolci Művésztelep első évtizedének...
2021.10.22 09:51
Október 23-án 14 órától az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében az Akik maradtak című magyar film vetítésére kerül sor. A film...
2021.10.22 09:09
A beoltottak száma 5 935 182 fő, közülük 5 714 861 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 82 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Összesen 2548  új...
2021.10.22 07:11
Nagy bajban vannak az erdélyi bútorgyártó cégek részben a fa, részben az üzemanyagok és az áram drágulása miatt. Ezeknek a termékeknek az ára kétszeresére vagy háromszorosára...
2021.10.22 06:35
Erről jó, ha tud, mielőtt elindul bevásárolni, ne legyen Ön is a csalódottak között. Az 1956-os forradalom emléknapja pont szombatra esik idén, épp ezért azok, akik mindig...
2021.10.22 06:04
Az uniós tagországok vezetői zárónyilatkozatot fogadtak el a megemelkedett energiaárak kezelésére vonatkozóan, a koronavírus-járvány európai helyzetéről és az uniós klímavédelmi...
2021.10.22 05:51
Péntek estig a Kárpát-medence időjárását a hullámzó frontrendszer előoldali áramlási rendszere határozza meg.   Időjárás-előrejelzés péntek...
2021.10.21 20:07
Az Elkúrtuk című mozifilm (fenébe az x-szel, az eleje főcímben amúgy is * van) körüli felhajtásról mindenki olvasott már, nem csinálták rosszul a píárt a megafilmesek, azt...
2021.10.21 17:21
A Fidesz-kormány egyik leginkább vitatott lépése a nyugdíjrendszer 2012-es átalakítása: ekkor szüntették meg ugyanis az úgynevezett svájci indexálást, ami azt jelentette, hogy a...
2021.10.21 15:23
Az Időkép cikke szerint háromnegyed 12-kor 76 centis volt a vízszintkülönbség Keszthely és Balatonfűzfő között. A vízügyi mérések szerint Keszthelynél reggel 7 óra 15 perckor még...
2021.10.21 14:51
A DK európai parlamenti képviselője Facebook-oldalán írja, hogy bár januártól él a jogállamisági mechanizmus, az Európai Parlament végül úgy döntött beperli az Európai...
2021.10.21 13:49
Kormányinfót tartott Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely. Fotó: Balogh Zoltán / mti.hu   A kormány továbbra sem tervezi bevezetni a kötelező maszkviselést és...
2021.10.21 13:04
Megszoktuk már, hogy a kormánypárti politikusok folyamatosan gyurcsányoznak, az ellenzéki összefogást Gyurcsány-shownak titulálják, de mégis meglepő, hogy Kovács Zoltán...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Az előválasztás hírei

2021.10.17 22:19
Márki-Zay Péter: 371 560 szavazat (56,7%) Dobrev Klára: 283 677 (43,3%)   Dobrev Klára elismerte vereségét, Márki-Zay Péter lesz a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Dobrev már akkor hívta Márki-Zayt, mikor még nem volt megszámolva az összes...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu