Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

A nyugdíjasok nem élősködői a társadalomnak,
hanem nagyon is aktív tényezői a folyamatnak
 
/„Tiszta vizet a fejekbe”/

Idősek Világnapja 2020
 
A mai magyar idősebb nemzedéknek
nincs szégyellnivalója,
megbecsülésből is többet érdemel!
 
Tiszteletet az idős embereknek!

 

Október elseje késztette szövetségünk elnökét, 
hogy ez alkalomból megossza gondolatait
a honlapra látogatókkal
 
 

Tisztelt Nyugdíjas Társunk!

A romló pandémiás helyzet miatt KÖZLEMÉNYT adott ki szövetségünk elnöksége!

A részletek megismerhetőek a fenti képre kattintva!

,,Talpig arc-maszkban"
 
Megtartottuk ,,őszelői" tagszervezet-vezetői megbeszélésünket
Miskolc
2020. szeptember 04.
 
 

Karanténból az üdülőbe, maszkok biztonságában...
Hajdúnánás
2020. július 27. – augusztus 14.

Beszámolónk részletei a képre kattintva tudhatók meg!

A nyár kellős közepén 

– végre, most lehetett – 

tagszervezet-vezetői értekezletet tartottunk

 
2020. július 17.

A részletek a képre kattintva ismerhetőek meg!

A WORLD LIVE speciális verziója

(...ha rá kattint!) városról, városra...
(...időjárási helyzetképpel és zenei aláfestéssel.)

 

earthTV

2020.10.28 11:13

Logóra kattintva a honlap jelenik meg

Nyugdíjasok Országos Szövetsége

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Generációnk Magazin honlapja

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Betegút Egyesület

Hőtérkép

Felhőkép

Lavyl - segít ha fáj!

 

A nap vicce

 Csonka László

  telefon: 

06-20-377-07-33

 e-mail:

csonka57@gmail.com

 Honlap látogatottsága:

Összes cikk>>>>

Kék hírek

2020.10.28 10:40
A megye szolgálatban lévő rendőri állománya 2020. október 27-én tulajdon elleni szabálysértés, illetve járművezetés az eltiltás hatálya alatt...
2020.10.28 08:14
Torlódást okozott az ütközés a szerda reggeli forgalomban.   A reggeli csúcsforgalomban, fél 8 előtt nem sokkal személyi sérüléssel járó...
2020.10.28 07:51
Bálatűz miatt vonultak a tűzoltók Polgárra, a Selypesköz tanyára október 27-én.   A tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor egy...
2020.10.27 17:03
A helyszínelés ideje alatt a vonatok Felsőzsolca és Hernádnémeti-Bőcs között csak egy vágányon közlekedhetnek. illusztráció   A...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Hírek, aktualitások

2020.10.25 16:10
Ahogy egész Európában, Magyarországon is a járvány meredeken felszálló szakaszában vagyunk, amikor a körülöttünk lévő országokban és nálunk is dinamikusan nő a fertőzések száma. Ezért Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bővítette a...
2020.10.25 15:11
Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere szerint '22-ig ez a hatalom fog fennállni, amellyel egy polgármester, ha nem tud együttműködni, akkor duzzoghat a sarokban, és akkor nem haladnak az ügyek, mert egyszerűen másként nem működik ez a...
2020.10.25 14:36
Itt a lista: ők a legnépszerűbb ellenzéki politikusok A Medián október elején készült felmérése azt mutatja, hogy a legnépszerűbbek között több olyan politikus is van, aki nem tartozik párthoz.     A felmérés nem az ellenzéki...
2020.10.25 12:06
Komoly válságban van idehaza a trappista sajt, legalábbis ami ezeknek a termékeknek a minőségét illeti. Nem véletlen, hogy a magyar hatóság szakemberek bevonásával előállt egy új szabályozással, ami jelenleg éppen az Európai Unió asztalán van, és a...
2020.10.25 11:12
Pártot alapítottam, jelenleg bejegyzés alatt áll – jelentette be Berki Krisztián a #Bochkor ma este adásba kerülő részének felvételén az ATV-ben. Tervei szerint leendő pártja mind a 106 egyéni választókerületben képviselőjelöltet indít...
2020.10.25 10:11
lhunyt Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes kajakozó – tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB). Férfi kajak páros (K-2): Kammerer Zoltán és Veréb Krisztián 2003-ban Fotó: Bruzák...
2020.10.25 09:54
Tüdőgyulladása volt, idült obstruktív tüdőbetegségben és egyéb szkizofrénia szenvedett az a 32 éves nő, aki a vasárnap nyilvánosságra hozott 35 koronavírusos áldozat egyike- írja a koronavirus.gov.hu.   A portál közlése szerint vasárnap...
2020.10.25 09:33
3149 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel  59 247 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 35 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1425 főre emelkedett,...
2020.10.25 08:29
A zöldmezős beruházás értéke több mint 17,5 milliárd forint, az új miskolci gyárban évente akár 2 millió darab járműalkatrész gyártására lesz kapacitás, és közel 150 új munkahely jön létre. Hogy pontosan hol épülne fel az új gyár, arról...
2020.10.25 07:17
Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök is részt vesz abban a vitában, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül kialakult helyzetről rendeznek az Európai Parlament kulturális bizottságában - értesült a Népszava. Fotó: Balogh Zoltán /...
2020.10.25 06:41
Az Európai Unió Tanácsa is jóváhagyta Magyarországnak a munkahelyvédelmi program (SURE) keretében benyújtott 504 millió eurós hitelkérelmét - közölte a Pénzügyminisztérium (PM). Korábban a dupláját igényeltük. Fotó: SHUTTERSTOCK   A...
2020.10.25 06:23
Az Európai Parlament döntése alapján mostantól a növényi alapú élelmiszerekre is lehet használni olyan megnevezéseket és kifejezéseket, amelyeket korábban kifejezetten a húsokkal, hústermékekkel hoztunk összefüggésbe. A jövőben a teljesen vegán...
2020.10.24 19:36
Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat az ötösön, így 2020 44. játékhetén már 2 milliárd 800 millió forintért izgulhattak a játékosok.   Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:   1; 12; 54; 55;...
2020.10.24 19:33
A miskolci mentőállomás 70 éves lett! Üzent a mentősöknek Pataky Attila a szülinapjuk alkalmából   Fotó: RAS archívum    A jeles évforduló alkalmából Pataky Attila, az EDDA frontembere is üzent a város életmentőinek,...
2020.10.24 19:04
Magyar nemzeti színekben pompázott október 23-án a Niagara vízesés.   Kanadai oldalon Palkovits Valér torontói főkonzul kapcsolta fel a vízesés megvilágításáért felelős fényeket, majd közvetlenül ezután Balla Sándor a vízesés Amerikára...
2020.10.24 18:26
Nyugdíjemelést, a nyugdíjkorrekció előrehozását és kamatának megfizetését, továbbá az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését követeli az LMP a kormánytól – erről beszélt Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, a Facebookon tartott online...
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu