Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

Megtartottuk az év első, de a 2020-as esztendő 
teljes időszakára kiható tagszervezet-vezetői értekezletét
Miskolc
 
2020. február 14.

Részletes beszámolónk a képre kattintva!

Az Európa Rádió Miskolc munkatársának nyilatkozott szövetségünk elnöke
 
2020. február 12.
 
Képtalálatok a következőre: európa rádió miskolc
 
Üléseztek az Országos Nyugdíjas Parlament B-A-Z. megyei küldöttei
Miskolc
2020. január 20.
 
 

Szövetségük tevékenységének kivonata

Képes összegzés 2019-ről...


 
A videó-összeállítás megtekintését követően:
 
További részletek ITT!
 

Évösszegző – Segítők köszöntése...
 
2019. december 13. 
 
 
 
Ady üzenetét tolmácsolták
Versmondó verseny Miskolcon
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár
 
2019.november 23.
 
 
 

QR-kód

2019.03.24 14:35
Okostelefonjával – szkennelés után – egy gombnyomással elérheti a honlapot...    

Társ honlapok

Logóra kattintva a honlap jelenik meg

Nyugdíjasok Országos Szövetsége

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Generációnk Magazin honlapja

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Betegút Egyesület

Hőtérkép
Felhőkép

Kultúrális ajánlatok

Következő műsorok

a TV-ben:

KATTINTSON!

Lavyl - segít ha fáj!

A nap vicce

2020.02.24 15:22

Honlap látogatottsága:

  Honlapszerkesztő:

              Csonka László

               

                     telefon:  

              06-20-377-07-33

                      e-mail:

       csonka57@gmail.com

 Honlap látogatottsága:

 
 
 

 

 

 

Kék hírek

2020.02.24 13:02
Kisebb földrengés volt Szerencs közelében hétfő délelőtt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei...
2020.02.24 10:36
A megye rendőri szervei 2020. február 23-án járművezetés az eltiltás hatálya alatt, illetve...
2020.02.23 13:13
A sátoraljaújhelyi járőrök egy eltévedt, idős férfit kutattak fel és vittek vissza...
2020.02.22 10:54
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság 2020. február 21-én tulajdon elleni szabálysértés elkövetése...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Hírek, aktualitások

2020.02.23 17:30
A fővárosi demonstrációt a Szabad Bíróság Szabad Gyöngyöspata, az Amnesty International Magyarország, a TASZ, az 1 Magyarország Kezdeményezés, a Szociális Csomagküldő Mozgalom (Szocsoma), az Idetartozunk Egyesület és a Főnix Mozgalom szervezte. A Szabad bíróság! Szabad Gyöngyöspata! vonulós...
2020.02.23 17:23
3 ok, miért ne vigyük túlzásba a lefolyótisztító szerek használatát   - Amikor eldugul a konyhai, fürdőszobai lefolyó, a padlóösszefolyó, a kád vagy a zuhanytálca, az esetek zömében először a házi duguláselhárítással próbálkozunk. Ennek leggyakoribb módszere a folyékony vagy...
2020.02.23 17:09
Volt egy telitalálat, a nyeremény 328 371 365 forint. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:    Nyerőszámok:   2 (kettő) 16 (tizenhat) 22 (huszonkettő) 33 (harminchárom) 43...
2020.02.23 16:04
Csaknem 100 ezer forint adókedvezményt kaphatnak idén a krónikus betegségekben szenvedők – hívta fel a figyelmet Bajusz Dániel ügyvéd, az M1 aktuális csatornán, vasárnap. illusztráció   A szakértő elmondta: kormányrendelet sorol fel 18 betegségcsoportban mintegy 700 betegséget, amelyek...
2020.02.23 15:24
Igazi farsangi mulatság várta a helyieket és az ide érkező turistákat február 23-án a Miskolci Termelői Napon. A helyi és környékbeli termelők portékáit és kézműves termékeit kínáló programon karneváli koncerttel, táncmulatsággal, farsangi finomságokkal és álarckészítéssel készültek a tél elűzésére...
2020.02.23 13:07
Az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik.   Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a kormány azon javaslatáról, amely azonnali...
2020.02.23 11:34
A miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén tárgyalja a város idei költségvetését. A büdzsé tervezete nyilvános, lássuk, miből, mennyiből, mennyit és mire költhet, költ a város 2020-ban.     A Miskolci Önkormányzatnál 10, a Miskolc Holding Zrt.-nél 53 milliárd forintos...
2020.02.23 09:45
Orbán Viktor február 16-án, vasárnap tartotta meg évértékelő beszédjét. Ebben többek között bejelentette a kormány által frissen elfogadott, 11 pontból álló klímavédelmi akciótervet. Az új akcióterv pontjai között kiemelt szerepet kapott a hazai vizek állapota is. Ennek kapcsán az agrártárca is...
2020.02.23 08:43
Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében lezárják az új koronavírus gócpontjait; az ott élők a következő két hétben nem hagyhatják el a területet, és senki nem léphet be oda - jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a rendkívüli rendelet pontjait ismertetve sajtótájékoztatón...
2020.02.23 06:51
A második világháború előtti utolsó békeévek bemutatását célozza a Magyar Nemzeti Múzeumban látható Magyar világ 1938–1940 című kiállítás. Bár a rendezők a Horthy-korszaknak az 1945 utáni negatív megítélését kívánták ellensúlyozni, az erősen idealizált kép az egyre nyíltabban propagált...
2020.02.23 06:19
47 magyar településen lehetne csak elektromos buszokat forgalomba állítani 2022-től, ha a legfrissebb népességi adatokat nézzük. Ha nem változik drasztikusan a helyzet, akkor többek között Dunakeszi, Siófok és Szentendre is készülhet a szigorításra.   A Zöld Busz program keretében...
2020.02.22 19:37
Ezen a héten sem volt telitalálat, így a 9. héten 5,252 milliárd forint lesz a tét.   Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:   16; 31; 58; 75; 77.   A 8. héten nem volt telitalálat, így a jövő héten 5,252 milliárd forint lesz a tét az...
2020.02.22 19:09
A Kisvárda csak magát okolhatja, hogy nem verte meg odahaza a Diósgyőri VTK-t, ugyanis kétgólos hátrányból álltak fel a hajrában a vendégek, miközben Tischler Patrik két ziccert is elrontott a labdarúgó NB I 22. fordulójában rendezett mérkőzésen. Fotó: dvtk.eu   LABDARÚGÓ NB I 22....
2020.02.22 18:06
Az enyhe tavaszias időjárásnak köszönhetően az első tavaszi virágok már előbújtak a földből. Csábító lehet a kirándulásokon szép csokrokba gyűjteni a tavasz első hírnökeit, ám számos virág leszedése komoly pénzbüntetéssel járhat. A HelloVidék összegyűjtötte a védett virágokat amikről jobb, ha csak...
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu