Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

A Tüdőgyulladás Világnapjához kapcsolódóan ebben az évben is megszervezzük a
"Séta az egészséges tüdőért" programunkat.
 
A helyszín a 
diósgyőri Tündérkert
 
Időpont: 2021. november 13. szombat
 
Találkozás 10 órakor a diósgyőri városközpontban, az Ady Művelődési Ház előtti téren. Miskolc, Árpád u 4.
 
Megközelíthető az 1-es villamossal vagy 1-es autóbusszal.
 
 
Mindenkit szeretettel várunk, unokák is hozhatóak...
(A parkban lévő vendéglátó egységek felújítás miatt zárva vannak, de a park sétára alkalmas!)
 
Ezt üzeni minden honlaplátogatónak Molnár József
 
Lukács András: A remény, és a valóság illúziója
2021. október 17.
 
Az idős ember - minden előzetes feltevés ellenére - alapvetően nem reményvesztett. Megtapasztalta több évtized alatt, hogy hinnie kell valamiben, ha el akar érni valamit. Az otthonteremtés, a gyermek(ek) vállalása, a szakmai előrehaladás, a közösségi munka, mind-mind feltételezi, hogy bízni kell az elérendő eredményben. Ez pedig nem megy anélkül, hogy hinnénk önmagunkban, közvetlen és tágabb környezetünkben, és bármilyen meglepő, valamilyen szinten a politikai-kormányzati szereplőkben is.
 
 

Mi elmentünk Szovátára…
2021. október

Képre kattintva, beszámolót olvashatnak az erdélyi kirándulásokról!

„FELEMELNI E TÁJAT”
Kalász László Versmondó Verseny Edelényben

2021. október 01.

Képre kattintva beszámolót olvashatnak az edelényi rendezvényről!

 

Csodálatos kirándulás Dédestapolcsányon
és Szilvásváradon

- Dr. Kiss Miklós kétezer darabos cserép-
és keménycserép gyűjteménye -

2021. szeptember 16.

Képre kattintva megtudhatja, hogy mitől volt csodálatos ez a szeptemberi nap

A WORLD LIVE speciális verziója

(...ha rá kattint!) városról, városra...
(...időjárási helyzetképpel és zenei aláfestéssel.)

 


earthTV

2021.10.22 11:04

Logóra kattintva a honlap jelenik meg

Nyugdíjasok Országos Szövetsége

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Generációnk Magazin honlapja

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Pályázatok nyugdíjasoknak

Hőtérkép

Felhőkép

 

Lavyl - segít ha fáj!

 

 

A nap vicce

 

 Csonka László

  telefon: 

06-20-377-07-33

 e-mail:

csonka57@gmail.com

 Honlap látogatottsága:

Összes cikk>>>>

 

Kérés honlaplátogatóinkhoz! 
 
Támogatásukat kérjük!
 
A továbbiakért kattintson a képre!

Hírek, aktualitások

2015.03.07 08:26
Napi néhány csésze kávé elfogyasztása segíthet elkerülni a szívbetegség ismert kockázati tényezői közé tartozó érelzáródást - állapították meg dél-koreai kutatók. A Heart című...
2015.03.07 07:33
A kormány azért törölte el a nyugdíjplafont, mert így igazságosabb a rendszer - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium friss reakciójából. A kormány azért törölte el a...
2015.03.07 07:10
A rendőrség őrizetbe vette a tavaly decemberi gyarmati emberölés gyanúsítottját. Az illető a gyanú szerint saját pincéjében vert össze annyira egy 80 éves férfit, hogy az napokkal...
2015.03.06 20:41
Postai úton, soron kívül, március 16-án kapják kézhez nyugdíjukat azok, akiknek eddig a DRB bankcsoportnál vezetett számlára érkezett az ellátásuk - közölte a Magyar Posta Zrt....
2015.03.06 14:48
Azért is sürgető a minél előbbi nyugdíjreform megvalósítása, mert az alacsony születésszám mellett a folyamatos kivándorlás is veszélybe sodorja a társadalombiztosítást, emiatt...
2015.03.06 08:13
Ez az utolsó hét, amelynek vasárnapján még korlátozás nélkül tarthatnak nyitva az üzletek. A parlament tavaly december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését,...
2015.03.06 07:26
Áprilistól kérelmezhetik az útdíjfizetési kompenzációt a nagycsaládosok és a mozgásukban korlátozottak, ha a kormány elfogadja az erről szóló rendelettervezetet - írta pénteki...
2015.03.06 05:56
A nemzeti fejlesztési miniszter január végi döntése alapján 15 812 pályázó vehette kézhez az Otthon Melege Program háztartási nagygép-csere pályázatának támogatói okiratát. Néhány...
2015.03.05 21:48
A 40 év jogosultsági idő alapján nyugdíjas nőkkel kapcsolatban sok kérdést kaptunk a tb- besorolásukra, továbbá a keresőtevékenység melletti járulékfizetésükre vonatkozóan....
2015.03.05 17:49
Tavaly megállt a nyugdíjasok számának növekedése – sőt enyhe csökkenésben ment át a trend, ám a megtorpanás vélhetően csak átmeneti jelenség. A nyugdíjkiadások viszont a...
2015.03.05 07:35
A Csillagpont kórház nemcsak egy építkezés, hanem ellátási filozófia is, amelynek mentén átalakul szinte az egész egészségügyi ellátórendszer megyénkben – nyilatkozta úgy jó egy...
2015.03.05 06:07
Vasárnap óta nincs segély, ne is használja senki ezt a kifejezést. Települési támogatás van helyette, az önkormányzatok döntik el, kinek milyen támogatást adnak például...
2015.03.05 06:05
Fáradtnak érzed magad és alig bírsz reggel kikelni az ágyból? Napközben is csak vonszolod magad? Alig várod, hogy végre folyamatosan süssön a nap és sokáig legyen világos? Úgy...
<< 2302 | 2303 | 2304 | 2305 | 2306 >>

Az előválasztás hírei

2021.10.17 22:19
Márki-Zay Péter: 371 560 szavazat (56,7%) Dobrev Klára: 283 677 (43,3%)   Dobrev Klára elismerte vereségét, Márki-Zay Péter lesz a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Dobrev már akkor hívta Márki-Zayt, mikor még nem volt megszámolva az összes...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu