Ön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének információs honlapjára látogatott 

A NYÉSZ célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme. Szorgalmazza, támogatja és segíti az idősebb korosztályhoz tartozók összefogását, nyugdíjas egyesületek, klubok, körök létrejöttét, ezek önkéntes társulását. A szövetség céljainak elérése érdekében együttműködik minden olyan, szakmai-, társadalmi-, és civilszervezettel, amely a nyugdíjasok érdekei érvényre juttatása érdekében munkálkodik.

A NYÉSZ kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokat, mint fogyasztókat megillető jogok érvényesülésére, az egészségmegőrzésre, a betegség megelőzésre, az ismeretterjesztésre, a kulturális és hagyományőrző tevékenységre, a környezetvédelemre, valamint a kistérségi, megyei és regionális nyugdíjas programok szervezésére, lebonyolítására. Programjai sorában figyelmet fordít a határokon túli magyarsággal történő kapcsolatok ápolására, s ennek keretében, különösen a magyar lakta területek természeti szépségei, kulturális szokásai, történelmi hagyományai megismertetésére.

 

Belépési szándéknyilatkozat

Nemzedékek Találkozója Encs

2021. szeptember 11.

Képre kattintva az encsi rendezvényről olvashat beszámolót!

Nyárvégi Tagszervezet-vezetői értekezlet
 
2021. augusztusn 27.
 
- Nemzedékek Találkozója Encsen
- Kalász László Versmondó Verseny Edelényben
- Séta „az egészséges tüdőért” Tündérkert-Diósgyőr
- Országos Nyugdíjas Parlament Budapesten

 

Képre kattintva a megtárgyalt témakörökről,
rendezvényekről olvashat részleteket!

Idén is üdültünk Hajdúnánáson
 
2021. július 26-tól - augusztus 13-ig 

 

Tombolt a nyár és mi kirándultunk...

 

2021. nyara

Kedves Nyugdíjas Társak!

 
Túléltünk egy válsághelyzetet, s ez a tény alkalmat ad arra, hogy megköszönjem, mindazoknak az önzetlen munkáját, akik mellettünk, nyugdíjasok mellett álltak a múlt nehéz időszakában.
 
Itt az alkalom, arra is, hogy megújult lelkesedéssel újra rátaláljunk egymásra, közösségeinkre! Ennek apropóján tájékoztatni szeretném Önöket, hogy mi történt az elmúlt pár hétben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség ,,házatáján". Teszem ezt azért, hogy együtt örüljünk a jól sikerült Bükki túrának, vagy a Rudabányán tett kirándulásnak, amelynek képei visszaidézik a közös élményt.
 
Június 26-án egy tartalmas lillafüredi sétán vehettünk részt a NYÉSZ szervezésében. Kiinduló pont a kisvasút megállója, ahol egy rövid ismertető hangzott el Lillafüredről és a nevezetességeiről. A program központi része a Mária sétány végigjárása volt. Először megálltunk Pávai-Vajna Ferenc emlékoszlopánál, megemlékezve a neves geológusról. Tovább haladva megcsodáltuk a Mátyás templomban lévő Szűz Mária szobor másolatát, a Patrona Hungariae szobrot mely az 1930-as években készült. Következő pihenő a Limpiászi feszület elnevezésű tábori oltárnál volt. Megtudtuk miért limpiászi a Limpiászi kereszt. Utunk utolsó szakaszán megálltunk a Pelelaknál, méltatva Herman Ottó munkásságát. Végül tüdőnk telve oxigénnel kellemesen elfáradva értünk haza.
 
Lejegyezte: Molnár József elnökségi tag,
a sajókeresztúri Őszi Napsugár Nyugdíjas Klub vezetője
 
 
 
Buszos kirándulás Rudabányára
 
2021. július 21.
 
A „különbuszos” kirándulás képei is magukért beszélnek! 
 
A fotókat ezúton is köszönjük Lendvai Péternek!
 
 

A WORLD LIVE speciális verziója

(...ha rá kattint!) városról, városra...
(...időjárási helyzetképpel és zenei aláfestéssel.)

 


earthTV

2021.09.23 12:13

Logóra kattintva a honlap jelenik meg

Nyugdíjasok Országos Szövetsége

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Generációnk Magazin honlapja

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Pályázatok nyugdíjasoknak

Hőtérkép

Felhőkép

Lavyl - segít ha fáj!

 

A nap vicce

 Csonka László

  telefon: 

06-20-377-07-33

 e-mail:

csonka57@gmail.com

 Honlap látogatottsága:

Összes cikk>>>>

Kék hírek

2021.09.23 10:13
A megye rendőri szervei 2021. szeptember 22-én engedély nélküli vezetés, illetve tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt összesen két főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az illetékes rendőrkapitányságok a személyi...
2021.09.22 13:04
A balesetben egy személy sérült meg könnyebben.  Fotó: Juhász Ákos   Két autó ütközött össze szerdán délben a Kis-Hunyad és a Dayka Gábor utcák kereszteződésében. Tekintve, hogy a baleset éppen a Miskolc...
2021.09.22 10:13
A Kazincbarcikai és a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság 2021. szeptember 21-én engedély nélküli vezetés, illetve tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt egy-egy férfival szemben indított eljárást. A szabálysértőket a...
2021.09.21 16:10
A Tiszavíz Vízerőmű Kft. kiskörei telephelyén az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt robbanás hétfőn – közölte az MVM kedden az MTI-vel. Kiemelték, az események a másik három turbina üzemeltetését nem...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>
Kérés honlaplátogatóinkhoz! 
 
Támogatásukat kérjük!
 
A továbbiakért kattintson a képre!

Hírek, aktualitások

2021.09.22 06:17
Ezt Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke közölte azon a sajtótájékoztatón, amelyen elmagyarázta, a Monetáris Tanács miért emelte tovább, ezúttal a korábbi 30 bázisponttal szemben 15 bázisponttal, 1,65 százalékra a...
2021.09.22 06:03
A Széchenyi-örökség Okmányával tüntették ki Mécs Károlyt, aki nemrégiben a Kossuth-díjat is megkapta. A színművész hatvan éve van a pályán, és utolsó szerepét játssza, ami után nem áll többé színpadra. Mécs Károly 85 évesen...
2021.09.22 05:48
Ne csak esernyőt vigyen magával! Itt a friss meteorológiai előrejelzés szerdára.   A következő 36 órában északias áramlással továbbra is hideg, azonban átmenetileg nedvesebb levegő áramlik a Kárpát-medence...
2021.09.21 18:30
A polgármesteri hivatal közleményében úgy fogalmaz: a miskolci tömegközlekedés közös ügy, ami „nem eshet áldozatául sem politikai játszmáknak, sem személyes sérelmeken, érdekeken vagy célokon alapuló...
2021.09.21 18:14
Most tényleg az lesz, hogy miközben a pártok minden erőforrásukat és tudásukat összekaparva megszervezték az előválasztást és az aktivisták megszakadnak a munkában, majd a Fidesz már az első napon meghekkeli ezt, erre annyi a...
2021.09.21 15:33
Jövő május végétől a mostaninál sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak majd az árcímkékre az EU-ban. Egy akciós terméknél meg kell majd mondani, ténylegesen mennyibe került korábban. illusztráció   A vásárlókat és a...
2021.09.21 14:03
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, 1,65 százalékra emelték a jegybanki alapkamatot. Az indoklást a monetáris politikáért felelős alelnök, Virág Barnabás 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatóján...
2021.09.21 13:16
Karikó Katalin és a világhírű magyar tudóst alkalmazó német biotechnológiai cég, a BioNTech alapító-igazgatói kapják 2022-ben az egyik legrangosabb német tudományos elismerést, a Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedter-díjat -...
2021.09.21 11:55
Idén ősszel először mértek mínusz hőmérsékleti értéket, közölte Facebookon az Országos Meteorológiai Szolgálat. Legutóbb május 10-én volt fagy az országban, akkor mínusz 1,2 fok volt Zabaron.   Most éjszaka országos...
2021.09.21 10:40
Hat szerkesztőség összefogott, hogy a vidék hírei minél több emberhez eljussanak Indul a Helyközi Járat, amelyben az Átlátszó, a G7, a Magyar Hang, a Mérce, a Partizán és a Szabad Pécs működik közre a hírek...
2021.09.21 09:43
Németh Dániel lefotózta többek között a magángéppel repülő Orbán Viktort és a luxusjachton nyaraló Szijjártó Pétert is.   A Pegasus kémszoftverrel figyelték meg Németh Dániel fotós-újságírót is, aki korábban...
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Az előválasztás hírei

2021.09.23 12:13
Az előválasztási bizottság azt kéri, hogy aki teheti, az inkább személyesen voksoljon. Dolgoznak rajta, hogy online is többen...
2021.09.23 07:02
Így segítik azokat, akik személyesen voksolnának. A térképen két szín változik, fontos dolgot jelölnek. illuszráció   Már a Google...
2021.09.22 17:12
Ma Jakab Péter is leadta szavazatát az előválasztáson. A Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje Miskolcon szavazott, melyről videó is...
2021.09.22 10:53
72 804-en adták le a szavazatukat kedden, az ellenzéki előválasztás második napján – közölte az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB). Ez mintegy...
1 | 2 | 3 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu