A szövetség tevékenysége 2013-ban

 

Évértékelő összejövetel a megyei szövetségben...

Miskolc 2013. december 13.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége, 2013. december 13-án, szerény fogadás keretében köszönte meg a szakmai szervezetek, személyek és kiemelkedően teljesítő nyugdíjas klubok, a szövetség tevékenységét segítők munkáját.
Az összejövetel programját a megyei szövetség elnökének, Teszárovics Miklós évértékelő köszönő szavait követően Papp András, a napokban megjelent
verseskötetéből mondott el részleteket. Kovács Gábor előadóművész csodálatos ének előadásával színesítette a műsort. 
Az egész éves munka megköszönését célul kitűző rendezvényen részt vett és pohárköszöntőt mondott Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos
Érdekvédelmi Szövetségének elnök asszonya.

 Évértékelő beszámoló:

 

Országos elismerések a NYOSZ megalakulásának 25. évfordulóján

Budapest 2013. november 29.

November 29-én, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége megalapításának 25. évfordulója alkalmából tartottak ünnepséget Budapesten, ahol az elmult évek áldozatos munkája alapján az arra érdemesek kitüntetéseket vehettek át. Két Borsod - Abaúj - Zemplén megyei résztvevője, kitüntetettje is volt a meghitt eseménynek. Megyei elnökünk, Teszárovics Miklós előterjesztése alapján Németné Jankovits Györgyitől, a NYOSZ elnökétől ketten vehettek át kitüntetést.

HIDASI LÁSZLÓNÉ és FÜZESSÉRI JÓZSEF részesült elismerésben.

Hidasi Lászlóné, a BAZ. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség elnökhelyettese. Jelenlegi tisztségébe több mint három éve történt megválasztását megelőzően is sok éven keresztül Érdekvédelmi Szövetségünk aktív segítője. Nyugdíjaztatása előtt szerzett szakirányú szakmai tapasztalatai felhasználásával, készséges segítője elnökségünkhöz bármilyen problémával forduló nyugdíjasoknak. A nyugdíjas klubokkal való kapcsolata példaértékű. A feladatok ellátására mindig kész, fáradtságot nem ismerő, önzetlen, szakszerű és sok éven keresztül végzett nagyon pontos, precíz munkája alapján részesült kitüntetésben.

 

Füzesséri József, Szikszó város Polgármestere mindent megtesz a városában élő idősebb korosztály élethelyzete- és életkörülményei javítása érdekében. Megválasztása óta példát mutató- és adó gondossággal, odafigyeléssel segíti a városban működő nyugdíjas társadalmi közösségek tevékenységét, működését, ahhoz mindenfajta segítséget megad. Megyei nyugdíjas rendezvényekhez önzetlenül nyújt lehetőséget és támogatást. Kezdeményezője és aktív szervezője is volt a BAZ. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség működését, tevékenységét segítő Jótékonysági Musical és Operett Gála megszervezésének. Fáradhatatlanul dolgozik egyes NYOSZ-hoz tartozó tagszervezetek, nyugdíjasok életminőségét javító, működésüket elősegítő anyagi lehetőségek jobbításán.

A kitüntetetteknek gratulálunk!

 Tagszervezet-vezetői értekezlet

Miskolc 2013. november 15.

Az év utolsó tagszervezet-vezetői értekezletét tartotta ezen a napon

a miskolci Vörösmarty Művelődési Házban a megyei szövetség.

Az értekezlet - melyen az elnök a résztvevők egész éves munkáját egy-egy könyvvel jutalmazott, bográcsgulyás elfogyasztása mellett -,

jóízű beszélgetéssel zárult.

A napirenden szerepelt...                              A napirenden szerepelt...                              A napirenden szerepelt...

  1. Ajándékkönyvek: Bekes Dezső, Gyarmati Béla Újságírók, „Írjuk a magunkét” c. könyve. (Bekes a DH. Főszerkesztője, Gyarmati a Színész múzeum vezetője is volt) A könyveket Borkúti László a Szabó Lőrinc Könyvtár egyik vezetője ajándékozta valamennyi résztvevő számára.
  2. 2014. évi tervezés előzetesben, (a tagszervezetek 2014 programjai kialakításához. A 2014. évi végleges programit a Közgyűlés határozza meg):
    1. - Versmondó (várható téma: a család), Megyei, Encs: április 11.; Regionális: Miskolc, Szabó Lőrinc Könyvtár; Országos, Budapest (Szolnok helyett!)
    2. - Dal-nóta, nem változik; Alsózsolca megyei, regionális, Salgótarján és az országos is.
    3. - Dalkörök Megyei Versenye, Szikszó (2014. május, ahonnét közvetlenül az országos megmérettetésre lehet továbbjutni); Országos, Budapest (Csillebérc, vagy sem, még nem lehet tudni, mert Csillebérc tulajdonost váltott)
    4. - Tánccsoportok Megyei Versenye, Sajószentpéter (május második fele), Országos, Békéscsaba (június második felében!)
    5. - Nyugdíjasok Országos Sportvetélkedője: Ózd, május 8-9-10. (Szokás szerint 8 sportágban: asztalitenisz, atlétika, kézilabda, kispuska, sakk, teke, tenisz, úszás, + természetjárás)
    6. - Bükki Túra: május második felében (Nem megerőltető, kényelmes természetjárás)
    7. - Kézműve Kiállítás: Miskolc, Szabó Dezső Könyvtár (Meghirdetjük az év elején, és az év közepén megnyitjuk, a Könyvtárral történt megállapodás szerinti időpontban)
    8. - Nemzedékek Találkozója, Felsőzsolca (szeptemberben, megegyezés szerint!)
  3. Generációnk újság előfizetése.
  4. Az árak és a korábban alkalmazott gyakorlat némiképp változott, melynek lényege, hogy a NYOSZ díjazza azokat a szervezeteket, amelyek több lapot igényelnek, és a postaköltség csökkentése céljából vállalják, hogy a postán veszik át a küldeményeket.
  5. Igénylő lapokat (GENERÁCIÓNK újság megrendelőlap) kérjük a fenti NYÉSZ levelezési címre, 2013. december 10-ig megküldeni! (Mi az igénylőlapokat összesítve küldjük tovább a NYOSZ-nak.)
  6. Akik továbbra is rajtunk (NYÉSZ-en) keresztül igénylik a lapot, „Amennyiben a magazint lakcímre kérik, akkor erre a címre:” rovatba a „NYÉSZ-ben kívánjuk átvenni” megjelölést kell írni! (Remélve, hogy az ily módon megrendelt lapszám több mint 100 lesz, ebben az esetben az éves előfizetési díj 1000 Ft./lap/év.)
  7. 680 forintos áron rendelhető a naptár melléklettel ellátott Nyugdíjas Kalendárium. Figyelmükbe ajánlom azoknak a kluboknak, akiknek lehetőségük van év végi ajándékként adni tagjaiknak. A Kalendáriumban 4 oldalon fényképes beszámoló olvasható, az Encsen megrendezett Nemzedékek Találkozójáról. Megrendelhető most, illetve /lehetőség szerint nov. 30-ig/ az irodánkban, vagy a NYÉSZ elérhetőségein! 
  8. „Múltidéző- Emlékképek a NYOSZ történetéből”. c. jubileumi könyv (Jankovits György) megrendelhető 1500 Ft./db. A szerző szívesen vállal író-olvasó találkozót. Igényeket lehet a 20/456-94-4320/456-94-43 telefonszámon kérik.
  9. nov. 29. péntek (Ekkor tartja a NYOSZ a 25. évf. megünneplését)
  10. Nyugdíjas EXPO (www.nyugdijasexpo.hu)
    1. Délelőtt, a NYOSZ műsor, (Örömtánc: magyar, osztrák, norvég; ének műsor /Laki László szerkesztésében/; Abdai zenekar műsora)
    2. Délután: A Magyar Színház műsora, Operett slágerek (Szini tagozat műsora); 15 órától Soltész Rezső koncertje.
  11. Nov. 30. szombat
    1. Délelőtt: Az Életet az Éveknek műsora
      1. Délután: Operettszínház műsora; 13 órától Nádas György, majd 15 órától Gergely Róbert műsora.
      2. Jegyelővétel: nyugdíjasoknak nov. 20-ig 500 Ft./fő. Helyszínen: 600 Ft./fő; Felnőtteknek: nov. 20-ig 800 Ft./fő, helyszínen 1000 Ft./fő.
      3. A NYOSZ is nagy kiállítóstanddal jelentkezik: Macskássy Izolda képek.
      4. Tájékoztató a Miskolci Nemzeti Színházban, okt. 28-án lezajlott „Jótékonysági Musical és Operett Gáláról”
      5. A jótékonysági gála két részből állt:
        1. Macskássy Izolda grafikus és festőművész képeinek kiállítása és vására (a bevétel egy részét a Művésznő a NYÉSZ működésének megsegítésére ajánlotta fel)
        2. Másrészről, a Gála műsor. (Felléptek: Szendi Szilvi, Janza Kata, Szabó P Szilveszter, Peller Károly, Egyházi Géza, Kovács Gábor)
        3. A Gála Hozadéka: egyrészről a képek eladásából származó bevétel egy része; másrészt kitűnő szórakozás azok számára, akik részt vettek rajta; harmadrészt: ennek kapcsán több kommunikációs eszközön megszólalási lehetőséget kaptunk (Szinva rádió, Csillagpont rádió, Rádió M, Tv-k stb.)
        4. A Művésznő felajánlása továbbra is él, megpróbálunk élni vele.
      6. WIS Befektetési és Kereskedelmi Zrt. (Wicha József) ételosztási akció dec. 6-án, várhatóan a Miskolc, Sportcsarnok környékén. (Karácsonykor Tartós élelmiszercsomag, rászorultaknak.)
      7. Országos idősek otthona közvetítő hálózat ajánlata (mellékelve) kiosztva! Szolgáltatásuk ingyenes.
      8. Együttműködési megállapodás a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár és a BAZ. M-i és Mc. Városi NYÉSZ. között.

Az értekezlet pillanatai...

 

Nemzedékek Találkozója volt Encsen

2013. szeptember 21-én

        "Egy mosoly többet ér, mint bármi más"
 
Nemzedéki "Ki mit tud?" valósult meg, de nem lehet rangsort felállítani,

már a sokszínűség miatt sem.
 

Legalább 4 generáció követi egymást 90 év alatt: a fiatalabb nemzedék elfoglalja az előzőnek a helyét. A jelenség, mely a társadalomban 20-25 évenként esik meg, az Encsi Városi Sportközpontban szeptember 21-én 5-6 percenként következett be. A színpad deszkáin reggeltől kora estig egymást váltották a szereplők 5 éves kortól a 80 felettiekig. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége (NYÉSZ) és Encs önkormányzata e napon rendezte meg a XI. Nemzedékek Találkozója elnevezésű művészeti szemlét, melyen az öntevékeny amatőr együttesek mutatják be - immár hagyományosan évente - munkájuk, hobbijuk, elhivatottságuk eredményét népes és kivételesen lelkes sok száz fős közönségük előtt. Sokan mondják:"rangos" rendezvény. Nem az. Nem méltóságteljes, nem előkelő, hanem elsősorban barátságos, a résztvevők és a nekik szurkolók, velük örülők és a munkájuk eredményét elismerők számára jelentékeny, színvonalas, értékes. "Lazítás" a hétköznapok nehézségei közepette, olyasmi, amiről aztán a következő találkozóig beszélgetni lehet.
 
A nap során a szereplőkben volt feszültség, "drukk", érzelem. Előfordultak néha bakik, a közönség reakciói is változatosak a szerény tetszésnyilvánítástól a lelkes ünneplésig. Talán az sem csoda, hogy a legkitörőbb örömmel, a legnagyobb ovációval a gyermekek, fiatalok produkcióit fogadta az éltesebb publikum. A szervezők, a megye, az abaúji város, valamint a nyugdíjas szervezetek vezetői is ezt az emelkedett hangulatot, a jókedvet, az egymás iránti rokonszenvet, közvetlenséget, illetve ezek fontosságát éppúgy kihangsúlyozták mondandójukban, mint a művészetet, az élményszerűséget: a hatást az értelemre, érzelemre. Bratu László, Encs polgármestere szerint a nyugdíjasok igazi közösséget alkotnak. Fontos ez, mert csak a család teremtheti meg az emberi méltóságot. Dr. Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnöke megkérdezte mintegy önmagától is, mi tartja össze a nemzedékeket? Meg is válaszolta:tapasztalat, bölcsesség, türelem. Az értékeket át kell adni a következő nemzedékeknek, de a legfontosabb, hogy minek a szolgálatába állítjuk: a hazának, a nemzetnek. Csakis együtt lehet megszépíteni a kort. Némethné Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége elnöke azt gyűjtötte csokorba mi fáj leginkább a nyugdíjasoknak: a többségnek kevés a nyugdíja a tisztességes megélhetéshez, mások legfőbb baja a testi, lelki egészség megromlása.
 
Teszárovics Miklós, a NYÉSZ elnöke megnyitójában kiemelte: A megye nyugdíjasainak és nemcsak nyugdíjasainak, minden évben a megye más-más városában megtartandó (több száz fős szereplőgárdát felvonultató) szabadidős összejövetelének Miskolc, Ózd, Tiszaújváros, Szerencs, Alsózsolca, Kazincbarcika, Tokaj, Tiszaújváros, Szikszó, Szerencs után immár 11. alkalommal, most Encs adott otthont. A Nemzedékek találkozója a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, az encsi önkormányzat és a B-A-Z Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány támogatásával jöhetett létre. 

 

Nehéz lenne az összesen 32 műsorszámot elsorolni, a méltatás pedig oldalakat "tenne ki". A megye minden tájegységéről voltak együttesek, Girincstől, Hejőkürttől Borsodszentgyörgyig, Bőcstől, Miskolctól Sátoraljaújhelyig. Elhangzottak népdalcsokrok, operett-és operarészletek, táncdalok, versek, népi játék, de döngtek a deszkák a népi táncoktól, táncjelenettől, sőt a rock and rolltól is. Tágra nyíltak a szemek az akrobatikus elemektől. Nem lehet rangsort felállítani, már a sokszínűség miatt sem. Nemzedéki "Ki mit tud?" valósult meg. Mindenki megtalálta az összeállításban, ami neki kedves..., és ez nagy dolog! Az első vastapsot az "Encsi Rugóláb" rock and roll csoportja kapta. Csupa általános iskolás mutatta be, hogy e műfajban életkor szempontjából alsó határ nincs. A hosszas tetszésnyilvánítás közepette meg is jegyezte egy nénike:-Na, már csak ez hiányzik nekünk! Nem tudni, hogy viccelt vagy a nosztalgia "fogta el". Vágyakozott!?
 
A közönség reakciójának fortissimóját mérő műszer híján nem lehetett megállapítani, hogy az "Ott túl a rácson (Huszka Jenő) vagy a Nabuccoból a Rabszolgák Kórusa kapott-e magasabb elismerést. A magyar focipályákon minden bizonnyal mérsékeltebb a drukkerek gólöröme annál, amiben e két előadás részesült. És ami még nem volt a 10 év műsorfolyamában. Bohóc-szám. A színpadon Volyák Ferencné nagymama és 9 éves unokája, Rőczei Gréta "cirkuszi öltözetben", a szakmának megfelelően kimázolt arccal mókázott, trombitált, mulattatott. Négyperces előadásuk végén mégsem az volt a vélemény, hogy "nem lehet komolyan venni" őket, hiszen mondandójuk az volt, hogy "egy mosoly többet ér, mint bármi más - ha nevetsz, megszépülhet a világ". Elsöprő siker. Természetesen előkerült néhány zsebkendő is.
A műsorközlő végszava egy tinilány szájából hangzott el:"Öleljétek meg az öregeket, adjatok nekik több szeretetet." Megemésztve a szép nap közben és után támadt gondolatokat, feltétlenül meg kell állapítani, hogy régen azért tisztelték az öregeket, mert sokáig élni ritka dolog volt, viszont ma már a hétköznapi sokaság tagjai, amit számtalan esetben - itt Encsen is - bizonyítottak. Belekapaszkodtak a napsugárba, visszaálmodták az ifjúságukat, nem hagyták magukat elfelejteni. Fiatalembertől származik az alábbi mondat:"Szép kort megérni régen leginkább balszerencse volt". Változik a világ. Örömmel, elégedetten gratulálhatunk egymásnak, de önmagunknak is.
Viszlát jövőre Felsőzsolcán, a XII. Nemzedékek Találkozóján - invitálta a társaságot Kolenkó Gábor, a Miskolc melletti város alpolgármestere.

Buzafalvi Győző

A találkozó pillanatai...

 

Tagszervezet-vezetői értekezlet Miskolcon

2013. augusztus 2.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége, Miskolcon a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság nagy előadótermében, 2013. augusztus 2-án tartotta tagszervezet-vezetői értekezletét az őszi -már most látszik, hogy igen zsúfolt- öszi rendezvényekről és az ahhoz kapcsolódó feladatokról.

A napirenden szerepelt...                              A napirenden szerepelt...                              A napirenden szerepelt...

1. A „Nyugdíjas Dalkörök és Tánccsoportok Találkozója, Szikszó” rendezvényünk értékelése, a Csillebércen, szeptrmber 6-8-ig megtartandó, Országos Nyugdíjas Találkozó programjain való részvétel szervezése.

A továbbjutott dalkörökön kívül, minél több nyugdíjas részvételére számítunk! A programokról részletesebben a Generációnk újságban, illetve a www.nyosz.hu honlapon!  
    • Előadó: Teszárovics Miklós elnök


2. A szeptember 21-én, Encsen, (korábban meghirdetett időponttól, indokoltan más dátummal 2013. szept. 21-én megszervezendő) „Nemzedékek Találkozója Encs, 2013.” c. nagyszabású rendezvényünk előkészítésével, szervezésével, és lebonyolításával kapcsolatos feladatok.

(A jelentkezési lapokat az értekezleten adtuk át!

Honlapunkról le is tölthető!)
    • Előadó: Teszárovics Miklós elnök


3. A Nyugdíjas Kedvezménykártyával kapcsolatos legfrissebb információk.
    • Előadó: Szente Norbert NYOSZ képviselő


4. Időszerű, a nyugdíjas mozgalommal kapcsolatos információk.
    • Előadó: Teszárovics Miklós

1./  Szikszó, június 29-én:
25 produkció (dalkörök, tánccsoportok) színes, élvezhető műsor;
Nagyszámú közönség;
Szakértő zsűri: az Egresi Béni Zenei Szakközépiskola tanárai;
A szervezés, lebonyolítás az elvárásoknak megfelelő, étkeztetés szervezett;
    6 dalkör jutott tovább az Országos versenyre:
     Bőcs Rózsafa Hagyományőrző Egyesület;
     Rudabánya Rozmaring Asszonykórus;
     Szikszó Őszirózsák Nyugdíjas Klub;
     Borsodszentgyörgy Nefelejcs Nyugdíjas Klub;
     Avas Nyugdíjas Klub Egyesület Miskolc;
     Alsózsolca Nyugdíjas Klub.
Az eseményről tudósított az Észak-Magyarország című napilap, valamin megjelenik a Generációnk -ban is, illetve a honlapunkon.

 

2./  Nemzedékek Találkozója (Jelentkezési lap szerint!)

 

3./  Nyugdíjas Kedvezménykártyával kapcsolatos legfrissebb információk. Kérés minél több, /a Nyugdíjas Kártya kedvezménybe bevonható/ szolgáltató címét megküldeni a NYOSZ címére. A nagyon kedvező díjtételekkel, a Kártyatulajdonosok számára rendelkezésre álló lehetőségekről, a NYÉSZ-nél, elérhetőségeinken, Hidasi Lászlónénál lehet érdeklődni.
Előadó: Szente Norbert NYOSZ. képviselő.

 

4./  Információk:
    1. Pályázatok (sem a működésin-, sem a szakmain nem nyertünk)

    2. A Szabó Lőrinc Könyvtárral szóbeli együttműködést kötöttünk.
Nagyban hozzájárul a Könyvtár programjaink színesítéséhez, s mind emellett nagyon kedvező lehetőségeket is biztosít a nyugdíjasok számára. 
 

Előadó: Tircsné Dr. Propper Valéria igazgatóhelyettes.

    3. A jövő évben emlékezünk meg Herman Ottóról, (halálának 100. évfordulója alkalmából). Programlehetőségek nyugdíjas klubok számára, Lillafüreden, a Herman Ottó Emlékháznál.

Érdeklődni, Nagy Gábor a Herman Ottó Emlékház vezetőjénél lehet, a 20-936-73-5720-936-73-57 telefonszámon.

   

Újra szól(t) a dal...
"Ki dalban örömét leli..."

Szikszó 2013. június 29.

Nagy közönségsikert aratott az "Újra szól a dal" címet viselő Nyugdíjas Dalkörök és Tánccsoportok Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Találkozója, amelyet június 29-én, szombaton rendeztek meg Szikszón az Inkubátorházban. A német reformátor, Luther Márton múlhatatlan értékű szavaival nyitotta meg Teszárovics Miklós, a B-A-Z Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének (NYÉSZ) elnöke a seregszemlét. Reményét fejezte ki, hogy a köztudatban az rögzül, hogy ami a versmondóknak Encs, és ami a nótaénekeseknek Alsózsolca, az a Nyugdíjas Dalkörök és Tánccsoportok megyei seregszemléjének Szikszó. Az énekszó "Istennél több tetszést arat, Mint más öröm az ég alatt" - írja az evangélikus egyház megalapítója. A megye minden tájáról érkező 25 dalkör, kórus, vagy az újra divattá vált szóval: dalárda és tánckar "örökbe fogadta" a lutheri igazságot és ezt eredményesen igazolta is az egész napos rendezvényen.

Részletes beszámolónk a képre kattintva:

SZÉP SIKEREK A NYUGDÍJAS KI-MIT-TUD ORSZÁGOS DÖNTŐJÉBEN

A Hontravel Kft. idén harmadik alkalommal rendezte meg az ország nyugdíjasainak legnagyobb kulturális seregszemléjét, a nyugdíjasok ki-mit-tud vetélkedőjét.

A különböző városokban megtartott elődöntők és a Harkányban lebonyolított középdöntők után május 24-25-26-án a harkányi Thermál Hotelban, illetve a siklósi várban megtartott döntőben, közel ezer versenyző 11 kategóriában (vers és próza, ének, népdal, hangszer,színjátszás, népi játék, egyéb tánc, néptánc, dalkör, énekkar, egyéb) mérettette meg magát a szakértő zsűri és a nagyszámú közönség előtt.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyét négy település képviselte, és mindannyian sikeresen szerepeltek.

Kiemelt arany minősítést kapott:
Füredi István és neje - Ózd - ének
Péderi István - Encs - vers

Arany minősítést nyert:
Borsodszentgyörgy Nefelejcs Népdalkör

Ezüst minősítést kapott:
Ózd Szarkaláb Néptánccsoport

Bronz minősítést nyert:
Kovács Sándorné - Borsodszentgyörgy - ének
Borsodnádasd Őszirózsák Asszonykórus

(A felvételek az eseményen készült, de nem a felsorolt minősitetteket láthatjuk.)

Valamennyiüknek gratulálunk, és minden nyugdíjas érdeklődőnek jó felkészülést kívánunk a jövő évi KI-MIT-TUD-ra!

Bükki természetjáró túra

2013. május 25.

A kirándulásra, a bükki túrára pláne nem kedvező időjárási előrejelzés ellenére több mint hatvanan vettek részt a BAZ. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége által korábban (e honlapon is, május 25-ére) meghirdetett „Lépj! A láb mindig kéznél van.” elnevezésű természetjáró túrán. Az időjárás azokat igazolta, akik bíztak benne, hiszen igazi kiránduló időben, jó kedvvel sétálhatta végig a megye több településén működő nyugdíjas klubokból verbuválódott, lelkes csapat a túra útvonalát.

A Görömbölyi pincesoron megtekintettük az u. n. „Grál” pincét, melyet Ducsai Attila, a fiatal tulajdonos/családapa saját kezűleg faragott. Belső termei, faragott ornamentikái, valóban lenyűgözte csapatunk valamennyi tagját. A televízióban is bemutatott pincét szívesen ajánljuk mások figyelmébe is. Görömbölyről kényelmes sétával jutottunk el Tapolcára, a Sziklakápolnához. Köszönettel tartozunk a Hejőcsabai plébániahivatalnak, hogy az országban is párját ritkító, gyönyörű kápolna megtekintését, idegenvezető közreműködésével lehetővé tette.

Túránk során, Hidasi Lászlóné NYÉSZ. megyei elnökhelyettesétől, a túra szervezőjétől és vezetőjétől, megtudhattuk hol található, a nyári színházi előadásoknak helyt adó „Akropolisz” szabadtéri színház, megismerhettük Miskolc-Tapolca történetét, megtekinthettük Tapolca nevezetességeit, többek között, a legújabb ásatások alkalmával feltárt Miskolc nemzetség temetkezési helyét.

A túra további felvételei:

Költészet Napja

2013. április 11. 

Nyugdíjas Versmondók Megyei Találkozója

ENCS

Szövetségünk ezévi első olyan összejövetelét tartottuk a Költészet Napján, ahol a nyugdijasok arról adhattak számot, hogy igen is a pihenés mellett szívesen forgatnak könyveket, verses köteteket.

József Attila születésnapján ezévben is Encsen tartottuk, a Nyugdíjas Versmondók Megyei Találkozóját. Az előzetes jelentkezések alapján kiderült, hogy 30-an vállalták a megmérettetést, akik az Encsi Művelődési Ház szinpadára léptek.

A versenyen kívül a szomszédos szlovákiából, Szepsiből is érkezett vedég, akinek segítségével ősi magyar népi hangszerekről hallhattak a jelenlévők. Kovács Marcel percek alatt magával ragadta a közönségt a tekerőlant, duda és egyéb más hangszereinek megszólaltatásával.

A verseny pillanatai...

A területi döntőbe jutottak:

Cservák Józsefné, Encs
Horváth Sándor, Tiszaújváros
Kiss Gyuláné, Miskolc
Dr. Rakaczki Lászlóné, Miskolc
Péderi István, Encs
Majoros Gyuláné, Miskolc
Ritterodesz Tibor, Miskolc
Krizsán Béláné, Miskolc


 

Az év első tagszervezet-vezetői értekezletének margójára...

2013. március 22.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége, Miskolcon a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság nagy előadótermében, 2013. március 22-én tartotta, a közgyűlését követő, első tagszervezet-vezetői értekezletét. A mindig nagylétszámmal megrendezett értekezlet most, a szokatlanul mostoha márciusi időjárás miatt kevesebb létszámmal zajlott. A napirenden szereplő témák viszont feltétlenül indokolják, hogy a honlap lehetőségeit is felhasználva az alábbiakban röviden tájékoztassuk a Szövetségünkhöz az tartozó nyugdíjas klubok tagjait.

Érdekvédelmi Szövetségünk Együttműködési Megállapodás megkötését tervezi É-
M Inform Média Kft -vel. Oláhné Süveges Ildikó az Inform Média Kft munkatársa előadásában az Észak-Magyarország című napilap, és nyugdíjas szervezeteink számára is kedvező feltételeket ajánlott, mely szerint, a nyugdíjas klubok programjairól-, tevékenységéről-, életéről-, a nyugdíjasokat érintő legfrissebb információkról az Észak-Magyarország napilap havi rendszerességgel, egy teljes oldalon tájékoztatná a közvéleményt. Felajánlotta azt a lehetőséget, hogy a nyugdíjas klubok szervezésében történő egészéves új lapelőfizetés alkalmával, az újonnan előfizető különböző kedvezményekben (s mind emellett klubja, öt ezer forint juttatásban) részesül.

A „Nyugdíjas Kártya” szervezésével kapcsolatos Szente Norbert NYOSZ képviselő,
kártyaszervezésben eljáró lobbista sorolta azokat a nagyon kedvező lehetőségeket, amelyek a kártyatulajdonosokat illetik, fogják illetni a közeljövőben. Felajánlotta a személyes információ nyújtását is a következő elérhetőségeken:

Telefon:06-20-773-63-0706-20-773-63-07

e-mail: norbert.szente@gmail.hu
 

Tavaszi rendezvényekkel kapcsolatosan, a minél nagyobb részvételi létszám érdekében, módosultak a rendezvények részvételi díjai 400 forint helyett 300 forintra. A részvételi díj, a Miskolcról (az alábbi időpontokban történő) utaztatást, vendégművészek fellépésével történő műsort, (Encsen idegenvezetővel történő városnézést), és szerény vendégül látást is magában foglal. A rendezvényekről bővebb információk, a honlapon a rendezvények közötti elérhetőségen.

•  Megyei Versmondó Verseny, Encs (április 11.) Miskolcról, a VOLÁN
buszpályaudvarról a külön autóbusz 8 óra 15 perckor indul. Felszállni, csak  előzetesen április 4-ig, a NYÉSZ irodán jelzett létszámmal és részvételi díj befizetéssel lehet!

•  Nyugdíjas Dalosok Megyei Versenye, Alsózsolca (április 18. csütörtök)
Miskolcról, a VOLÁN buszpályaudvarról, a külön autóbusz 14 óra 10 perckor
indul. Előzetes létszámjelzés, és részvételi díjbefizetés, április 11-ig, a NYÉSZ
irodán.

•  Természetjáró Túra a Bükkben, „A láb mindig Kéznél van!” elnevezéssel, május 25-én. Tagszervezetvezetői értekezleten (május 22-én), megbeszélt időpontban történő (Miskolcról, Görömbölyre történő autóbusz indulással).
Előzetes program: Görömböly (különlegesen faragott) pincelátogatás, majd indulás Tapolcára, Sziklakápolna- és Akropolisz nyári színház meglátogatása, séta a Barlangfürdőig. (Szintkülönbség szinte elhanyagolható.)

•  Háromnapos Nyugdíjas Országos Sportvetélkedő, Bellér László Emlékverseny, május 9-10-11. Részletes versenykiírás, feltételek a rendezvények közötti elérhetőségeken!

Szeretnénk elérni, hogy minél több nyugdíjas jelezze részvételi szándékát és vegyen részt rendezvényeinken!
A következő tagszervezet-vezetői értekezletet (külön meghívó szerint) május 22- én, szerdán tervezzük megtartani!

Fő téma: a Szikszón, június 29-én megrendezésre kerülő „Nyugdíjas Klubok Dalköreinek és Tánccsoportjainak Megyei Találkozója” rendezvény feladatainak megbeszélése.

Érdekvédelmi Szövetségünk 2013. február 22-én, 

megtartotta éves közgyűlését

Teszárovics Miklós, megyei elnök beszámolóját tartja

Teszárovics Miklós, megyei elnök, beszámolóját tartja

A közgyűlés képekben:

   

Elnöki beszámoló:

Közgyülés után - de már kötetlenebb formában:

 

 
 

 

 

Hírek, aktualitások

2015.03.11 18:49
A hónap végéig kérhetik az elszámolást a kedvezményes végtörlesztők a bankjuktól. Azonban kérdéses, hogy érdemes-e kockáztatni az eljárási díjat. A kedvezményes végtörlsztőknek március 31-ig kell igényelnie az elszámolást a bankjuktól, ennek 10 ezer forintos eljárási díja van. De megéri-e...
2015.03.11 18:25
A homeopátia nem hatékony mód egyetlen betegség kezelésére sem – vélik az ausztrál orvostudományi kutatóintézet szakemberei a témáról eddig készült tanulmányok legátfogóbb felülvizsgálata nyomán. "Azok az emberek, akik a homeopátiát választják, kockázatnak tehetik ki egészségüket, ha elutasítják...
2015.03.11 17:19
A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése program keretében a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszakban mintegy 150 milliárd forintot fordítanak árvízvédelmi fejlesztésekre. Göncz Benedek, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) árvízvédelmi és folyógazdálkodási főosztályának vezetője a beregi...
2015.03.11 07:09
Az elmúlt négy évben közel 300 ezerrel nőtt az öregségi nyugdíjasok száma Magyarországon. Az ellátottaknak több mint a fele nő, akik átlagosan 6 évvel tovább kapják a nyugdíjukat, mint a férfiak. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adatai szerint a Magyar nők átlagosan 25 éven...
2015.03.11 06:26
Szerdán a déli órákra a Dunántúlon már nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, majd délután keletebbre is egyre több lesz a felhő. Napközben nyugaton több helyen, estétől másutt is szórványosan várható eső, zápor. A hét hátralévő részében borongós, hűvösebb idő várható, vasárnap jön...
2015.03.11 06:20
A kormány tavaly év végén meghirdetett várólista-csökkentési programja azokra a beavatkozásokra koncentrál, ahol a legtöbben állnak sorba. Hatmilliárd forintot költenek a programra, több mint 60 ezer ember érintett. A kisebb beavatkozásoknál két-három hónap, a nagy műtéteknél, például a...
2015.03.11 05:55
A K&H Biztosító múlt évben rendszeres díjas nyugdíjbiztosítást kötő 2 ezer ügyfelének 32 százaléka 6-8 ezer, 36 százaléka pedig 10-12 ezer forint havi díjat vállal, havi 30 ezer forintot az ügyfelek mindössze 3,3 százaléka fizet - mondta Kuruc Péter, a K&H Biztosító élet- és bankbiztosítási...
2015.03.11 05:22
A Magyar Televízió műsorstrukturájának változása miatt a SzerencseSzombat és a Szerencse Híradó műsorok új csatornán lesznek láthatóak - közölte a Szerencsejáték Zrt. A szombatonként Luxor, Joker és Ötöslottó sorsolásokkal jelentkező SzerencseSzombat március 21-től a Duna Nemzeti Főadón jelentkezik...
2015.03.11 05:12
A kórházi informatikai infrastruktúra fejlesztésének folytatására 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte Divinyi Zsombor, a márciusban megalakult Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főosztályvezetője újságírókkal kedden Siófokon, egy szakmai konferencián. Az ÁEEK irányításával és...
2015.03.10 22:08
Benyújtotta a kormány kedden a parlamentnek a kéményseprésről szóló új törvényre vonatkozó javaslatát, amely szerint a katasztrófavédelemhez kerülne a lakossági kéményseprési közszolgáltatás. A kormány már januárban közzétette a törvény tervezetét, amelyből kiderült, hogy az önkormányzatoktól a...
2015.03.10 21:56
Szerdán egy hidegfront miatt már több felhő lesz felettünk, elsősorban a Dunántúlon, később északon és a Duna-Tisza közén eső, zápor is kialakulhat. A Dunántúlon, majd északkeleten is feltámad az északnyugatira forduló szél. Hajnalban -3, +2, napközben 10-15 fokra számíthatunk - írja az idokep.hu...
2015.03.10 17:44
Végezhet-e kereskedelmi tevékenységet az élettárs vasárnap március 15-e után? Hány forintos órabért, illetve milyen pótlékot kell fizetni az új törvény alkalmazásával a vasárnapi munkavégzésre? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt. Március 15-étől a munka...
2015.03.10 16:20
Az életbiztosítási piac idén is szerény mértékben tud majd bővülni, s ezt nagymértékben megtámogatja a nyugdíjbiztosítások térnyerése. A problémát az jelenti, hogy ma még csak a 40 évesek kezdenek öngondoskodni - derült ki a K&H Biztosító tájékoztatóján. Trendforduló volt 2014-ben az...
2015.03.10 12:21
Klapka Györgyöt szívinfarktus gyanúja miatt kellett kórházba vinni. Az üzletember azt is elárulta, hogy miután a rohammentő bevitte őt, azonnal mindenféle vizsgálaton esett át. A portálnak az aranyember már viccelődve mondta el a történteket. - Tegnap rettentő mellkasi fájdalmam volt elől-hátul, és...
2015.03.10 11:55
Az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal emelkedtek februárban a fogyasztói árak. Az élelmiszerekért átlagosan 0,6 százalékkal kellett többet fizetni. A legnagyobb mértékben az egyéb cikkek drágultak, 1,2 százalékkal, ezen belül a járműüzemanyagokért 2,6 százalékkal kellett többet fizetni. Átlag...
2015.03.10 09:01
Papíron közös albérletben, a valóságban egy illegális idősotthonban él tizenhat 70 és 90 év közötti idős ember Nagymágocson. Az üzemeltetőt már többször feljelentették, és öt év alatt már harmadszor kötelezték a tevékenység abbahagyására, írja a Délmagyarország online. A nagymágocsi családi ház...
2015.03.10 06:10
Ha Ön bérli lakását, a kiválasztásnál egy sereg szempontot kellett figyelembe vennie, de a legnagyobb súllyal szinte mindenkinél a bérleti díj esik latba. Mindkét fél, a bérbeadó és a bérlő is szeretne megfelelő árszínvonalon, hosszabb távon kiszámítható bérleti díjjal kalkulálni. A lakáspiaci...
2015.03.09 22:27
Megoldhatatlan probléma előtt a magyar társadalom! Fordítva ülünk a lovon megint, hiszen sokalljuk egyes emberek nyugdíját. Az egész szocializmus bukásának egyik alapja az volt, hogy a fő jelszava a „Le a gazdagokkal”-ban fogalmazódott meg. A nyugdíj megszerzése nem protekciós, hanem életviteli és...
2015.03.09 19:15
Két személyautó ütközött össze, a miskolci tűzoltók egy embert csak feszítővágóval tudtak kiszabadítani a roncsok közül. Többen megsérültek a 3-as úton Miskolc közelében, Mályi térségében hétfő este egy balesetben, az utat lezárták - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi...
2015.03.09 18:49
Bámennyire is hihetetlen de 2, azaz kettő Tesco lesz nyitva az egész országban vasárnaponként március 15-e után. 209 Tesco-áruházból mindössze 2 lesz nyitva vasárnaponként március 15-e után.     - Szerencs (Gyár u. 40.)     - Sátoraljaújhely (Kazinczy F. u....
2015.03.09 17:54
Autót venne 30 ezerért? Vagy ingatlant 22 forintért? - akkor Önnek is érdemes körülnéznie a NAV elektronikus árverési oldalán, ahol több ezer tétel közül válogathat. Van régi Nokia-telefon is 250 forintért. Továbbra is számos ingóságot, ingatlan, vagy akár céges üzletrészt lehet venni a NAV...
2015.03.09 14:39
A gyanúsított a múlt szombaton a város egyik temetőjében több síremlékről letörte a vázákat, valamint fejfákat és egyéb díszítőelemeket tett tönkre. Síremlékeket rongált meg a kisvárdai temetőben egy 26 éves helybeli férfi, a rendőrség elfogta, és kezdeményezte az előzetes letartóztatásba...
2015.03.09 11:59
Jövőre már nyereségesek lesznek, minden úgy lesz, ahogy korábban is tervezték - még a vasárnapi zárva tartás miatt sem kell senkit kirúgni. Idén beindítják az online bevásárlást, és jönnek a kisebb áruházak is. 42 millió vásárló 2014-ben az Auchan Magyarország Kft. 326 milliárd forintos éves bruttó...
2015.03.08 23:54
Hétfőn folytatódik a kellemes, kora tavaszias idő, a napsütést időnként inkább csak a délnyugati tájakon zavarhatják hosszabb ideig kisebb gomolyfelhők, de csapadék sehol sem várható. Nyugaton és helyenként délnyugaton megélénkülhet a szél. Hajnalban -2, -7°C, nappal 10-15°C között alakul a...
2015.03.08 23:31
A mostani volt az utolsó vasárnap, amikor még a hiper- és szupermarketek, illetve a plázák 200 négyzetméternél nagyobb üzletei kinyitottak. Országszerte azért szólítottuk meg az embereket, hogy a zárva tartásról megkérdezzük a véleményüket. – Iszonyúan bosszant! – csattan fel Sólyom Géza, 50...
2015.03.08 22:24
A nők társadalmi és egyházi szerepének jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében. A nemzetközi nőnapon Ferenc pápa kijelentette, hogy a nők mindennapi munkája emberségesebbé és befogadóbbá teszi a társadalmat. „A nők azon túl, hogy életet...
2015.03.08 18:25
Háromnapos, országos közlekedésbiztonsági akciót indít a rendőrség hétfőn, hogy ellenőrizze a biztonsági öv, a biztonsági gyermekülés és a bukósisak előírásszerű használatát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A fokozott ellenőrzést egy európai szintű akciósorozat, a TISPOL - az...
2015.03.08 13:01
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz újabb szeletet vesz el az emberek szabadságából az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásának bevezetésével. Ezt Varju László, a DK független parlamenti képviselője mondta vasárnap. Az ellenzéki politikus szimbolikusnak nevezte, hogy a nagyobb üzletek...
2015.03.08 09:21
A Napi.hu három, eddig a médiumokban meg nem szólalt bankot (CIB, FHB és Budapest Bank) kérdezett meg az az elszámolás és forintosítás alakulásáról, valamint arról, hogy a hitelkiváltások kapcsán milyen terveik vannak, mekkora versenyre készülnek. Az MKB a honlapján vallott. A szerződés...
2015.03.08 05:53
Beer Miklós katolikus megyés püspök szerint az idén nagyobb lendületet kaphatnak a szegények, a társadalom peremére szorult emberek felkarolására indított különféle egyházi kezdeményezések, egyes vállalkozások fejlesztéséhez azonban jogszabályi módosításra lenne szükség. A Váci Egyházmegye vezetője...
2015.03.07 20:54
Az emberi erőforrások minisztere hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte ifjabb Sánta Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt, prímást, a nemzet művészét pénteken Budapesten - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel. A tárca szombati közleményében azt írta, Balog...
2015.03.07 20:35
Március 8-án, nőnapon mutatja be a Miskolci Balett a Férfiak, nők, Fellini című produkciót a Miskolci Nemzeti Színházban, a premier igazi kuriózumnak számít - közölte a teátrum az MTI-vel. A korszakalkotó olasz filmrendezőnek, Federico Fellininek emléket állító táncelőadás keretében a balett...
2015.03.07 16:44
Postai úton, soron kívül, március 16-án kapják kézhez nyugdíjukat azok, akiknek eddig a DRB bankcsoportnál vezetett számlára érkezett az ellátásuk - közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel. A közlemény szerint az első nyugdíjfizetési napon egyúttal minden érintett ügyfél megkapja a személyre szabott...
2015.03.07 16:02
Kiderült, hogy mennyi a legmagasabb magyar nyugdíj. Zárolták a Honvéd Egészségpénztár számláit. Több üzlet bejelentette, hogy tovább lesz nyitva hétköznapokon és szombaton. Lemondott egy államtiktár az Origo cikke után. Új modellt gyárt az esztergomi Suzuki gyár. Ez történt a héten a...
2015.03.07 08:53
Legszívesebben végigdőlnél a kanapén és heverésznél egész délután, netán hétvégén? Álom, édes álom.:) Sajnos, a mosás, vasalás, főzés, takarítás nevezetű „problémák” nem oldódnak meg csakúgy maguktól, és más sem fogja megoldani helyetted. Mindez persze nem is lenne olyan vészes, ha közben nem...
2015.03.07 08:42
Ragyogó napsütéssel indul a hétvége és a következő napokban is folytatódik a túlnyomóan napos, száraz, kora tavaszias idő. A napsütés veszi át a főszerepet, kora tavaszias, frontmentes időre készülhetünk a következő napokban és a szél is mérséklődik. Szombaton az északnyugati tájak fölött lehet...
2015.03.07 08:26
Napi néhány csésze kávé elfogyasztása segíthet elkerülni a szívbetegség ismert kockázati tényezői közé tartozó érelzáródást - állapították meg dél-koreai kutatók. A Heart című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmány készítői több mint 25 ezer dél-koreai férfi és női alkalmazott egészségi...
2015.03.07 07:33
A kormány azért törölte el a nyugdíjplafont, mert így igazságosabb a rendszer - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium friss reakciójából. A kormány azért törölte el a nyugdíjplafont, mert így igazságosabb, hogy mindenki a tényleges jövedelme alapján fizeti meg a nyugdíjjárulékot. Ez a döntés is...
2015.03.07 07:10
A rendőrség őrizetbe vette a tavaly decemberi gyarmati emberölés gyanúsítottját. Az illető a gyanú szerint saját pincéjében vert össze annyira egy 80 éves férfit, hogy az napokkal később belehalt a sérüléseibe. Elfogta és őrizetbe vette a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a tavaly...
2015.03.06 20:41
Postai úton, soron kívül, március 16-án kapják kézhez nyugdíjukat azok, akiknek eddig a DRB bankcsoportnál vezetett számlára érkezett az ellátásuk - közölte a Magyar Posta Zrt. pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint az első nyugdíjfizetési napon egyúttal minden érintett ügyfél megkapja a...
2015.03.06 14:48
Azért is sürgető a minél előbbi nyugdíjreform megvalósítása, mert az alacsony születésszám mellett a folyamatos kivándorlás is veszélybe sodorja a társadalombiztosítást, emiatt peidg 2030 után jelentősen romlani fog a nyugdíjasok helyzete - figyelmeztet a Népesedési Kerekasztal. A Népesedési...
2015.03.06 08:13
Ez az utolsó hét, amelynek vasárnapján még korlátozás nélkül tarthatnak nyitva az üzletek. A parlament tavaly december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, március 15-től a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy...
2015.03.06 07:26
Áprilistól kérelmezhetik az útdíjfizetési kompenzációt a nagycsaládosok és a mozgásukban korlátozottak, ha a kormány elfogadja az erről szóló rendelettervezetet - írta pénteki számában a Magyar Nemzet a javaslatra hivatkozva. A dokumentum szerint a már megvásárolt D2-es kategóriába sorolt járművek...
2015.03.06 05:56
A nemzeti fejlesztési miniszter január végi döntése alapján 15 812 pályázó vehette kézhez az Otthon Melege Program háztartási nagygép-csere pályázatának támogatói okiratát. Néhány esetben a vissza nem térítendő támogatás felhasználását akadályozza, hogy a kiválasztott berendezés Magyarországon már...
2015.03.05 21:48
A 40 év jogosultsági idő alapján nyugdíjas nőkkel kapcsolatban sok kérdést kaptunk a tb- besorolásukra, továbbá a keresőtevékenység melletti járulékfizetésükre vonatkozóan. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat. 40 éves jogosultsági idő alapján nyugellátásban részesülő nők...
2015.03.05 17:49
Tavaly megállt a nyugdíjasok számának növekedése – sőt enyhe csökkenésben ment át a trend, ám a megtorpanás vélhetően csak átmeneti jelenség. A nyugdíjkiadások viszont a létszámcsökkenés ellenére növekedtek, az éves nyugdíjszámla az idén meghaladhatja a 3000 milliárd forintot. Az átlagnyugdíj nőtt,...
2015.03.05 07:35
A Csillagpont kórház nemcsak egy építkezés, hanem ellátási filozófia is, amelynek mentén átalakul szinte az egész egészségügyi ellátórendszer megyénkben – nyilatkozta úgy jó egy évvel ezelőtt a B.-A.-Z. Megyei Kórház főigazgatója. Dr. Csiba Gábor nemrég a szerkesztőségünk vendége volt. Hol tart...
2015.03.05 06:07
Vasárnap óta nincs segély, ne is használja senki ezt a kifejezést. Települési támogatás van helyette, az önkormányzatok döntik el, kinek milyen támogatást adnak például gyógyszervásárlási hozzájárulás gyanánt, vagy a közműszámlák kiegyenlítésére. Március elsejével átalakult a  szociális...
<< 622 | 623 | 624 | 625 | 626 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu