A szövetség tevékenysége 2013-ban

 

Évértékelő összejövetel a megyei szövetségben...

Miskolc 2013. december 13.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége, 2013. december 13-án, szerény fogadás keretében köszönte meg a szakmai szervezetek, személyek és kiemelkedően teljesítő nyugdíjas klubok, a szövetség tevékenységét segítők munkáját.
Az összejövetel programját a megyei szövetség elnökének, Teszárovics Miklós évértékelő köszönő szavait követően Papp András, a napokban megjelent
verseskötetéből mondott el részleteket. Kovács Gábor előadóművész csodálatos ének előadásával színesítette a műsort. 
Az egész éves munka megköszönését célul kitűző rendezvényen részt vett és pohárköszöntőt mondott Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos
Érdekvédelmi Szövetségének elnök asszonya.

 Évértékelő beszámoló:

 

Országos elismerések a NYOSZ megalakulásának 25. évfordulóján

Budapest 2013. november 29.

November 29-én, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége megalapításának 25. évfordulója alkalmából tartottak ünnepséget Budapesten, ahol az elmult évek áldozatos munkája alapján az arra érdemesek kitüntetéseket vehettek át. Két Borsod - Abaúj - Zemplén megyei résztvevője, kitüntetettje is volt a meghitt eseménynek. Megyei elnökünk, Teszárovics Miklós előterjesztése alapján Németné Jankovits Györgyitől, a NYOSZ elnökétől ketten vehettek át kitüntetést.

HIDASI LÁSZLÓNÉ és FÜZESSÉRI JÓZSEF részesült elismerésben.

Hidasi Lászlóné, a BAZ. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség elnökhelyettese. Jelenlegi tisztségébe több mint három éve történt megválasztását megelőzően is sok éven keresztül Érdekvédelmi Szövetségünk aktív segítője. Nyugdíjaztatása előtt szerzett szakirányú szakmai tapasztalatai felhasználásával, készséges segítője elnökségünkhöz bármilyen problémával forduló nyugdíjasoknak. A nyugdíjas klubokkal való kapcsolata példaértékű. A feladatok ellátására mindig kész, fáradtságot nem ismerő, önzetlen, szakszerű és sok éven keresztül végzett nagyon pontos, precíz munkája alapján részesült kitüntetésben.

 

Füzesséri József, Szikszó város Polgármestere mindent megtesz a városában élő idősebb korosztály élethelyzete- és életkörülményei javítása érdekében. Megválasztása óta példát mutató- és adó gondossággal, odafigyeléssel segíti a városban működő nyugdíjas társadalmi közösségek tevékenységét, működését, ahhoz mindenfajta segítséget megad. Megyei nyugdíjas rendezvényekhez önzetlenül nyújt lehetőséget és támogatást. Kezdeményezője és aktív szervezője is volt a BAZ. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetség működését, tevékenységét segítő Jótékonysági Musical és Operett Gála megszervezésének. Fáradhatatlanul dolgozik egyes NYOSZ-hoz tartozó tagszervezetek, nyugdíjasok életminőségét javító, működésüket elősegítő anyagi lehetőségek jobbításán.

A kitüntetetteknek gratulálunk!

 Tagszervezet-vezetői értekezlet

Miskolc 2013. november 15.

Az év utolsó tagszervezet-vezetői értekezletét tartotta ezen a napon

a miskolci Vörösmarty Művelődési Házban a megyei szövetség.

Az értekezlet - melyen az elnök a résztvevők egész éves munkáját egy-egy könyvvel jutalmazott, bográcsgulyás elfogyasztása mellett -,

jóízű beszélgetéssel zárult.

A napirenden szerepelt...                              A napirenden szerepelt...                              A napirenden szerepelt...

  1. Ajándékkönyvek: Bekes Dezső, Gyarmati Béla Újságírók, „Írjuk a magunkét” c. könyve. (Bekes a DH. Főszerkesztője, Gyarmati a Színész múzeum vezetője is volt) A könyveket Borkúti László a Szabó Lőrinc Könyvtár egyik vezetője ajándékozta valamennyi résztvevő számára.
  2. 2014. évi tervezés előzetesben, (a tagszervezetek 2014 programjai kialakításához. A 2014. évi végleges programit a Közgyűlés határozza meg):
    1. - Versmondó (várható téma: a család), Megyei, Encs: április 11.; Regionális: Miskolc, Szabó Lőrinc Könyvtár; Országos, Budapest (Szolnok helyett!)
    2. - Dal-nóta, nem változik; Alsózsolca megyei, regionális, Salgótarján és az országos is.
    3. - Dalkörök Megyei Versenye, Szikszó (2014. május, ahonnét közvetlenül az országos megmérettetésre lehet továbbjutni); Országos, Budapest (Csillebérc, vagy sem, még nem lehet tudni, mert Csillebérc tulajdonost váltott)
    4. - Tánccsoportok Megyei Versenye, Sajószentpéter (május második fele), Országos, Békéscsaba (június második felében!)
    5. - Nyugdíjasok Országos Sportvetélkedője: Ózd, május 8-9-10. (Szokás szerint 8 sportágban: asztalitenisz, atlétika, kézilabda, kispuska, sakk, teke, tenisz, úszás, + természetjárás)
    6. - Bükki Túra: május második felében (Nem megerőltető, kényelmes természetjárás)
    7. - Kézműve Kiállítás: Miskolc, Szabó Dezső Könyvtár (Meghirdetjük az év elején, és az év közepén megnyitjuk, a Könyvtárral történt megállapodás szerinti időpontban)
    8. - Nemzedékek Találkozója, Felsőzsolca (szeptemberben, megegyezés szerint!)
  3. Generációnk újság előfizetése.
  4. Az árak és a korábban alkalmazott gyakorlat némiképp változott, melynek lényege, hogy a NYOSZ díjazza azokat a szervezeteket, amelyek több lapot igényelnek, és a postaköltség csökkentése céljából vállalják, hogy a postán veszik át a küldeményeket.
  5. Igénylő lapokat (GENERÁCIÓNK újság megrendelőlap) kérjük a fenti NYÉSZ levelezési címre, 2013. december 10-ig megküldeni! (Mi az igénylőlapokat összesítve küldjük tovább a NYOSZ-nak.)
  6. Akik továbbra is rajtunk (NYÉSZ-en) keresztül igénylik a lapot, „Amennyiben a magazint lakcímre kérik, akkor erre a címre:” rovatba a „NYÉSZ-ben kívánjuk átvenni” megjelölést kell írni! (Remélve, hogy az ily módon megrendelt lapszám több mint 100 lesz, ebben az esetben az éves előfizetési díj 1000 Ft./lap/év.)
  7. 680 forintos áron rendelhető a naptár melléklettel ellátott Nyugdíjas Kalendárium. Figyelmükbe ajánlom azoknak a kluboknak, akiknek lehetőségük van év végi ajándékként adni tagjaiknak. A Kalendáriumban 4 oldalon fényképes beszámoló olvasható, az Encsen megrendezett Nemzedékek Találkozójáról. Megrendelhető most, illetve /lehetőség szerint nov. 30-ig/ az irodánkban, vagy a NYÉSZ elérhetőségein! 
  8. „Múltidéző- Emlékképek a NYOSZ történetéből”. c. jubileumi könyv (Jankovits György) megrendelhető 1500 Ft./db. A szerző szívesen vállal író-olvasó találkozót. Igényeket lehet a 20/456-94-4320/456-94-43 telefonszámon kérik.
  9. nov. 29. péntek (Ekkor tartja a NYOSZ a 25. évf. megünneplését)
  10. Nyugdíjas EXPO (www.nyugdijasexpo.hu)
    1. Délelőtt, a NYOSZ műsor, (Örömtánc: magyar, osztrák, norvég; ének műsor /Laki László szerkesztésében/; Abdai zenekar műsora)
    2. Délután: A Magyar Színház műsora, Operett slágerek (Szini tagozat műsora); 15 órától Soltész Rezső koncertje.
  11. Nov. 30. szombat
    1. Délelőtt: Az Életet az Éveknek műsora
      1. Délután: Operettszínház műsora; 13 órától Nádas György, majd 15 órától Gergely Róbert műsora.
      2. Jegyelővétel: nyugdíjasoknak nov. 20-ig 500 Ft./fő. Helyszínen: 600 Ft./fő; Felnőtteknek: nov. 20-ig 800 Ft./fő, helyszínen 1000 Ft./fő.
      3. A NYOSZ is nagy kiállítóstanddal jelentkezik: Macskássy Izolda képek.
      4. Tájékoztató a Miskolci Nemzeti Színházban, okt. 28-án lezajlott „Jótékonysági Musical és Operett Gáláról”
      5. A jótékonysági gála két részből állt:
        1. Macskássy Izolda grafikus és festőművész képeinek kiállítása és vására (a bevétel egy részét a Művésznő a NYÉSZ működésének megsegítésére ajánlotta fel)
        2. Másrészről, a Gála műsor. (Felléptek: Szendi Szilvi, Janza Kata, Szabó P Szilveszter, Peller Károly, Egyházi Géza, Kovács Gábor)
        3. A Gála Hozadéka: egyrészről a képek eladásából származó bevétel egy része; másrészt kitűnő szórakozás azok számára, akik részt vettek rajta; harmadrészt: ennek kapcsán több kommunikációs eszközön megszólalási lehetőséget kaptunk (Szinva rádió, Csillagpont rádió, Rádió M, Tv-k stb.)
        4. A Művésznő felajánlása továbbra is él, megpróbálunk élni vele.
      6. WIS Befektetési és Kereskedelmi Zrt. (Wicha József) ételosztási akció dec. 6-án, várhatóan a Miskolc, Sportcsarnok környékén. (Karácsonykor Tartós élelmiszercsomag, rászorultaknak.)
      7. Országos idősek otthona közvetítő hálózat ajánlata (mellékelve) kiosztva! Szolgáltatásuk ingyenes.
      8. Együttműködési megállapodás a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár és a BAZ. M-i és Mc. Városi NYÉSZ. között.

Az értekezlet pillanatai...

 

Nemzedékek Találkozója volt Encsen

2013. szeptember 21-én

        "Egy mosoly többet ér, mint bármi más"
 
Nemzedéki "Ki mit tud?" valósult meg, de nem lehet rangsort felállítani,

már a sokszínűség miatt sem.
 

Legalább 4 generáció követi egymást 90 év alatt: a fiatalabb nemzedék elfoglalja az előzőnek a helyét. A jelenség, mely a társadalomban 20-25 évenként esik meg, az Encsi Városi Sportközpontban szeptember 21-én 5-6 percenként következett be. A színpad deszkáin reggeltől kora estig egymást váltották a szereplők 5 éves kortól a 80 felettiekig. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége (NYÉSZ) és Encs önkormányzata e napon rendezte meg a XI. Nemzedékek Találkozója elnevezésű művészeti szemlét, melyen az öntevékeny amatőr együttesek mutatják be - immár hagyományosan évente - munkájuk, hobbijuk, elhivatottságuk eredményét népes és kivételesen lelkes sok száz fős közönségük előtt. Sokan mondják:"rangos" rendezvény. Nem az. Nem méltóságteljes, nem előkelő, hanem elsősorban barátságos, a résztvevők és a nekik szurkolók, velük örülők és a munkájuk eredményét elismerők számára jelentékeny, színvonalas, értékes. "Lazítás" a hétköznapok nehézségei közepette, olyasmi, amiről aztán a következő találkozóig beszélgetni lehet.
 
A nap során a szereplőkben volt feszültség, "drukk", érzelem. Előfordultak néha bakik, a közönség reakciói is változatosak a szerény tetszésnyilvánítástól a lelkes ünneplésig. Talán az sem csoda, hogy a legkitörőbb örömmel, a legnagyobb ovációval a gyermekek, fiatalok produkcióit fogadta az éltesebb publikum. A szervezők, a megye, az abaúji város, valamint a nyugdíjas szervezetek vezetői is ezt az emelkedett hangulatot, a jókedvet, az egymás iránti rokonszenvet, közvetlenséget, illetve ezek fontosságát éppúgy kihangsúlyozták mondandójukban, mint a művészetet, az élményszerűséget: a hatást az értelemre, érzelemre. Bratu László, Encs polgármestere szerint a nyugdíjasok igazi közösséget alkotnak. Fontos ez, mert csak a család teremtheti meg az emberi méltóságot. Dr. Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnöke megkérdezte mintegy önmagától is, mi tartja össze a nemzedékeket? Meg is válaszolta:tapasztalat, bölcsesség, türelem. Az értékeket át kell adni a következő nemzedékeknek, de a legfontosabb, hogy minek a szolgálatába állítjuk: a hazának, a nemzetnek. Csakis együtt lehet megszépíteni a kort. Némethné Jankovics Györgyi, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége elnöke azt gyűjtötte csokorba mi fáj leginkább a nyugdíjasoknak: a többségnek kevés a nyugdíja a tisztességes megélhetéshez, mások legfőbb baja a testi, lelki egészség megromlása.
 
Teszárovics Miklós, a NYÉSZ elnöke megnyitójában kiemelte: A megye nyugdíjasainak és nemcsak nyugdíjasainak, minden évben a megye más-más városában megtartandó (több száz fős szereplőgárdát felvonultató) szabadidős összejövetelének Miskolc, Ózd, Tiszaújváros, Szerencs, Alsózsolca, Kazincbarcika, Tokaj, Tiszaújváros, Szikszó, Szerencs után immár 11. alkalommal, most Encs adott otthont. A Nemzedékek találkozója a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, az encsi önkormányzat és a B-A-Z Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány támogatásával jöhetett létre. 

 

Nehéz lenne az összesen 32 műsorszámot elsorolni, a méltatás pedig oldalakat "tenne ki". A megye minden tájegységéről voltak együttesek, Girincstől, Hejőkürttől Borsodszentgyörgyig, Bőcstől, Miskolctól Sátoraljaújhelyig. Elhangzottak népdalcsokrok, operett-és operarészletek, táncdalok, versek, népi játék, de döngtek a deszkák a népi táncoktól, táncjelenettől, sőt a rock and rolltól is. Tágra nyíltak a szemek az akrobatikus elemektől. Nem lehet rangsort felállítani, már a sokszínűség miatt sem. Nemzedéki "Ki mit tud?" valósult meg. Mindenki megtalálta az összeállításban, ami neki kedves..., és ez nagy dolog! Az első vastapsot az "Encsi Rugóláb" rock and roll csoportja kapta. Csupa általános iskolás mutatta be, hogy e műfajban életkor szempontjából alsó határ nincs. A hosszas tetszésnyilvánítás közepette meg is jegyezte egy nénike:-Na, már csak ez hiányzik nekünk! Nem tudni, hogy viccelt vagy a nosztalgia "fogta el". Vágyakozott!?
 
A közönség reakciójának fortissimóját mérő műszer híján nem lehetett megállapítani, hogy az "Ott túl a rácson (Huszka Jenő) vagy a Nabuccoból a Rabszolgák Kórusa kapott-e magasabb elismerést. A magyar focipályákon minden bizonnyal mérsékeltebb a drukkerek gólöröme annál, amiben e két előadás részesült. És ami még nem volt a 10 év műsorfolyamában. Bohóc-szám. A színpadon Volyák Ferencné nagymama és 9 éves unokája, Rőczei Gréta "cirkuszi öltözetben", a szakmának megfelelően kimázolt arccal mókázott, trombitált, mulattatott. Négyperces előadásuk végén mégsem az volt a vélemény, hogy "nem lehet komolyan venni" őket, hiszen mondandójuk az volt, hogy "egy mosoly többet ér, mint bármi más - ha nevetsz, megszépülhet a világ". Elsöprő siker. Természetesen előkerült néhány zsebkendő is.
A műsorközlő végszava egy tinilány szájából hangzott el:"Öleljétek meg az öregeket, adjatok nekik több szeretetet." Megemésztve a szép nap közben és után támadt gondolatokat, feltétlenül meg kell állapítani, hogy régen azért tisztelték az öregeket, mert sokáig élni ritka dolog volt, viszont ma már a hétköznapi sokaság tagjai, amit számtalan esetben - itt Encsen is - bizonyítottak. Belekapaszkodtak a napsugárba, visszaálmodták az ifjúságukat, nem hagyták magukat elfelejteni. Fiatalembertől származik az alábbi mondat:"Szép kort megérni régen leginkább balszerencse volt". Változik a világ. Örömmel, elégedetten gratulálhatunk egymásnak, de önmagunknak is.
Viszlát jövőre Felsőzsolcán, a XII. Nemzedékek Találkozóján - invitálta a társaságot Kolenkó Gábor, a Miskolc melletti város alpolgármestere.

Buzafalvi Győző

A találkozó pillanatai...

 

Tagszervezet-vezetői értekezlet Miskolcon

2013. augusztus 2.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége, Miskolcon a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság nagy előadótermében, 2013. augusztus 2-án tartotta tagszervezet-vezetői értekezletét az őszi -már most látszik, hogy igen zsúfolt- öszi rendezvényekről és az ahhoz kapcsolódó feladatokról.

A napirenden szerepelt...                              A napirenden szerepelt...                              A napirenden szerepelt...

1. A „Nyugdíjas Dalkörök és Tánccsoportok Találkozója, Szikszó” rendezvényünk értékelése, a Csillebércen, szeptrmber 6-8-ig megtartandó, Országos Nyugdíjas Találkozó programjain való részvétel szervezése.

A továbbjutott dalkörökön kívül, minél több nyugdíjas részvételére számítunk! A programokról részletesebben a Generációnk újságban, illetve a www.nyosz.hu honlapon!  
    • Előadó: Teszárovics Miklós elnök


2. A szeptember 21-én, Encsen, (korábban meghirdetett időponttól, indokoltan más dátummal 2013. szept. 21-én megszervezendő) „Nemzedékek Találkozója Encs, 2013.” c. nagyszabású rendezvényünk előkészítésével, szervezésével, és lebonyolításával kapcsolatos feladatok.

(A jelentkezési lapokat az értekezleten adtuk át!

Honlapunkról le is tölthető!)
    • Előadó: Teszárovics Miklós elnök


3. A Nyugdíjas Kedvezménykártyával kapcsolatos legfrissebb információk.
    • Előadó: Szente Norbert NYOSZ képviselő


4. Időszerű, a nyugdíjas mozgalommal kapcsolatos információk.
    • Előadó: Teszárovics Miklós

1./  Szikszó, június 29-én:
25 produkció (dalkörök, tánccsoportok) színes, élvezhető műsor;
Nagyszámú közönség;
Szakértő zsűri: az Egresi Béni Zenei Szakközépiskola tanárai;
A szervezés, lebonyolítás az elvárásoknak megfelelő, étkeztetés szervezett;
    6 dalkör jutott tovább az Országos versenyre:
     Bőcs Rózsafa Hagyományőrző Egyesület;
     Rudabánya Rozmaring Asszonykórus;
     Szikszó Őszirózsák Nyugdíjas Klub;
     Borsodszentgyörgy Nefelejcs Nyugdíjas Klub;
     Avas Nyugdíjas Klub Egyesület Miskolc;
     Alsózsolca Nyugdíjas Klub.
Az eseményről tudósított az Észak-Magyarország című napilap, valamin megjelenik a Generációnk -ban is, illetve a honlapunkon.

 

2./  Nemzedékek Találkozója (Jelentkezési lap szerint!)

 

3./  Nyugdíjas Kedvezménykártyával kapcsolatos legfrissebb információk. Kérés minél több, /a Nyugdíjas Kártya kedvezménybe bevonható/ szolgáltató címét megküldeni a NYOSZ címére. A nagyon kedvező díjtételekkel, a Kártyatulajdonosok számára rendelkezésre álló lehetőségekről, a NYÉSZ-nél, elérhetőségeinken, Hidasi Lászlónénál lehet érdeklődni.
Előadó: Szente Norbert NYOSZ. képviselő.

 

4./  Információk:
    1. Pályázatok (sem a működésin-, sem a szakmain nem nyertünk)

    2. A Szabó Lőrinc Könyvtárral szóbeli együttműködést kötöttünk.
Nagyban hozzájárul a Könyvtár programjaink színesítéséhez, s mind emellett nagyon kedvező lehetőségeket is biztosít a nyugdíjasok számára. 
 

Előadó: Tircsné Dr. Propper Valéria igazgatóhelyettes.

    3. A jövő évben emlékezünk meg Herman Ottóról, (halálának 100. évfordulója alkalmából). Programlehetőségek nyugdíjas klubok számára, Lillafüreden, a Herman Ottó Emlékháznál.

Érdeklődni, Nagy Gábor a Herman Ottó Emlékház vezetőjénél lehet, a 20-936-73-5720-936-73-57 telefonszámon.

   

Újra szól(t) a dal...
"Ki dalban örömét leli..."

Szikszó 2013. június 29.

Nagy közönségsikert aratott az "Újra szól a dal" címet viselő Nyugdíjas Dalkörök és Tánccsoportok Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Találkozója, amelyet június 29-én, szombaton rendeztek meg Szikszón az Inkubátorházban. A német reformátor, Luther Márton múlhatatlan értékű szavaival nyitotta meg Teszárovics Miklós, a B-A-Z Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének (NYÉSZ) elnöke a seregszemlét. Reményét fejezte ki, hogy a köztudatban az rögzül, hogy ami a versmondóknak Encs, és ami a nótaénekeseknek Alsózsolca, az a Nyugdíjas Dalkörök és Tánccsoportok megyei seregszemléjének Szikszó. Az énekszó "Istennél több tetszést arat, Mint más öröm az ég alatt" - írja az evangélikus egyház megalapítója. A megye minden tájáról érkező 25 dalkör, kórus, vagy az újra divattá vált szóval: dalárda és tánckar "örökbe fogadta" a lutheri igazságot és ezt eredményesen igazolta is az egész napos rendezvényen.

Részletes beszámolónk a képre kattintva:

SZÉP SIKEREK A NYUGDÍJAS KI-MIT-TUD ORSZÁGOS DÖNTŐJÉBEN

A Hontravel Kft. idén harmadik alkalommal rendezte meg az ország nyugdíjasainak legnagyobb kulturális seregszemléjét, a nyugdíjasok ki-mit-tud vetélkedőjét.

A különböző városokban megtartott elődöntők és a Harkányban lebonyolított középdöntők után május 24-25-26-án a harkányi Thermál Hotelban, illetve a siklósi várban megtartott döntőben, közel ezer versenyző 11 kategóriában (vers és próza, ének, népdal, hangszer,színjátszás, népi játék, egyéb tánc, néptánc, dalkör, énekkar, egyéb) mérettette meg magát a szakértő zsűri és a nagyszámú közönség előtt.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyét négy település képviselte, és mindannyian sikeresen szerepeltek.

Kiemelt arany minősítést kapott:
Füredi István és neje - Ózd - ének
Péderi István - Encs - vers

Arany minősítést nyert:
Borsodszentgyörgy Nefelejcs Népdalkör

Ezüst minősítést kapott:
Ózd Szarkaláb Néptánccsoport

Bronz minősítést nyert:
Kovács Sándorné - Borsodszentgyörgy - ének
Borsodnádasd Őszirózsák Asszonykórus

(A felvételek az eseményen készült, de nem a felsorolt minősitetteket láthatjuk.)

Valamennyiüknek gratulálunk, és minden nyugdíjas érdeklődőnek jó felkészülést kívánunk a jövő évi KI-MIT-TUD-ra!

Bükki természetjáró túra

2013. május 25.

A kirándulásra, a bükki túrára pláne nem kedvező időjárási előrejelzés ellenére több mint hatvanan vettek részt a BAZ. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége által korábban (e honlapon is, május 25-ére) meghirdetett „Lépj! A láb mindig kéznél van.” elnevezésű természetjáró túrán. Az időjárás azokat igazolta, akik bíztak benne, hiszen igazi kiránduló időben, jó kedvvel sétálhatta végig a megye több településén működő nyugdíjas klubokból verbuválódott, lelkes csapat a túra útvonalát.

A Görömbölyi pincesoron megtekintettük az u. n. „Grál” pincét, melyet Ducsai Attila, a fiatal tulajdonos/családapa saját kezűleg faragott. Belső termei, faragott ornamentikái, valóban lenyűgözte csapatunk valamennyi tagját. A televízióban is bemutatott pincét szívesen ajánljuk mások figyelmébe is. Görömbölyről kényelmes sétával jutottunk el Tapolcára, a Sziklakápolnához. Köszönettel tartozunk a Hejőcsabai plébániahivatalnak, hogy az országban is párját ritkító, gyönyörű kápolna megtekintését, idegenvezető közreműködésével lehetővé tette.

Túránk során, Hidasi Lászlóné NYÉSZ. megyei elnökhelyettesétől, a túra szervezőjétől és vezetőjétől, megtudhattuk hol található, a nyári színházi előadásoknak helyt adó „Akropolisz” szabadtéri színház, megismerhettük Miskolc-Tapolca történetét, megtekinthettük Tapolca nevezetességeit, többek között, a legújabb ásatások alkalmával feltárt Miskolc nemzetség temetkezési helyét.

A túra további felvételei:

Költészet Napja

2013. április 11. 

Nyugdíjas Versmondók Megyei Találkozója

ENCS

Szövetségünk ezévi első olyan összejövetelét tartottuk a Költészet Napján, ahol a nyugdijasok arról adhattak számot, hogy igen is a pihenés mellett szívesen forgatnak könyveket, verses köteteket.

József Attila születésnapján ezévben is Encsen tartottuk, a Nyugdíjas Versmondók Megyei Találkozóját. Az előzetes jelentkezések alapján kiderült, hogy 30-an vállalták a megmérettetést, akik az Encsi Művelődési Ház szinpadára léptek.

A versenyen kívül a szomszédos szlovákiából, Szepsiből is érkezett vedég, akinek segítségével ősi magyar népi hangszerekről hallhattak a jelenlévők. Kovács Marcel percek alatt magával ragadta a közönségt a tekerőlant, duda és egyéb más hangszereinek megszólaltatásával.

A verseny pillanatai...

A területi döntőbe jutottak:

Cservák Józsefné, Encs
Horváth Sándor, Tiszaújváros
Kiss Gyuláné, Miskolc
Dr. Rakaczki Lászlóné, Miskolc
Péderi István, Encs
Majoros Gyuláné, Miskolc
Ritterodesz Tibor, Miskolc
Krizsán Béláné, Miskolc


 

Az év első tagszervezet-vezetői értekezletének margójára...

2013. március 22.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége, Miskolcon a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság nagy előadótermében, 2013. március 22-én tartotta, a közgyűlését követő, első tagszervezet-vezetői értekezletét. A mindig nagylétszámmal megrendezett értekezlet most, a szokatlanul mostoha márciusi időjárás miatt kevesebb létszámmal zajlott. A napirenden szereplő témák viszont feltétlenül indokolják, hogy a honlap lehetőségeit is felhasználva az alábbiakban röviden tájékoztassuk a Szövetségünkhöz az tartozó nyugdíjas klubok tagjait.

Érdekvédelmi Szövetségünk Együttműködési Megállapodás megkötését tervezi É-
M Inform Média Kft -vel. Oláhné Süveges Ildikó az Inform Média Kft munkatársa előadásában az Észak-Magyarország című napilap, és nyugdíjas szervezeteink számára is kedvező feltételeket ajánlott, mely szerint, a nyugdíjas klubok programjairól-, tevékenységéről-, életéről-, a nyugdíjasokat érintő legfrissebb információkról az Észak-Magyarország napilap havi rendszerességgel, egy teljes oldalon tájékoztatná a közvéleményt. Felajánlotta azt a lehetőséget, hogy a nyugdíjas klubok szervezésében történő egészéves új lapelőfizetés alkalmával, az újonnan előfizető különböző kedvezményekben (s mind emellett klubja, öt ezer forint juttatásban) részesül.

A „Nyugdíjas Kártya” szervezésével kapcsolatos Szente Norbert NYOSZ képviselő,
kártyaszervezésben eljáró lobbista sorolta azokat a nagyon kedvező lehetőségeket, amelyek a kártyatulajdonosokat illetik, fogják illetni a közeljövőben. Felajánlotta a személyes információ nyújtását is a következő elérhetőségeken:

Telefon:06-20-773-63-0706-20-773-63-07

e-mail: norbert.szente@gmail.hu
 

Tavaszi rendezvényekkel kapcsolatosan, a minél nagyobb részvételi létszám érdekében, módosultak a rendezvények részvételi díjai 400 forint helyett 300 forintra. A részvételi díj, a Miskolcról (az alábbi időpontokban történő) utaztatást, vendégművészek fellépésével történő műsort, (Encsen idegenvezetővel történő városnézést), és szerény vendégül látást is magában foglal. A rendezvényekről bővebb információk, a honlapon a rendezvények közötti elérhetőségen.

•  Megyei Versmondó Verseny, Encs (április 11.) Miskolcról, a VOLÁN
buszpályaudvarról a külön autóbusz 8 óra 15 perckor indul. Felszállni, csak  előzetesen április 4-ig, a NYÉSZ irodán jelzett létszámmal és részvételi díj befizetéssel lehet!

•  Nyugdíjas Dalosok Megyei Versenye, Alsózsolca (április 18. csütörtök)
Miskolcról, a VOLÁN buszpályaudvarról, a külön autóbusz 14 óra 10 perckor
indul. Előzetes létszámjelzés, és részvételi díjbefizetés, április 11-ig, a NYÉSZ
irodán.

•  Természetjáró Túra a Bükkben, „A láb mindig Kéznél van!” elnevezéssel, május 25-én. Tagszervezetvezetői értekezleten (május 22-én), megbeszélt időpontban történő (Miskolcról, Görömbölyre történő autóbusz indulással).
Előzetes program: Görömböly (különlegesen faragott) pincelátogatás, majd indulás Tapolcára, Sziklakápolna- és Akropolisz nyári színház meglátogatása, séta a Barlangfürdőig. (Szintkülönbség szinte elhanyagolható.)

•  Háromnapos Nyugdíjas Országos Sportvetélkedő, Bellér László Emlékverseny, május 9-10-11. Részletes versenykiírás, feltételek a rendezvények közötti elérhetőségeken!

Szeretnénk elérni, hogy minél több nyugdíjas jelezze részvételi szándékát és vegyen részt rendezvényeinken!
A következő tagszervezet-vezetői értekezletet (külön meghívó szerint) május 22- én, szerdán tervezzük megtartani!

Fő téma: a Szikszón, június 29-én megrendezésre kerülő „Nyugdíjas Klubok Dalköreinek és Tánccsoportjainak Megyei Találkozója” rendezvény feladatainak megbeszélése.

Érdekvédelmi Szövetségünk 2013. február 22-én, 

megtartotta éves közgyűlését

Teszárovics Miklós, megyei elnök beszámolóját tartja

Teszárovics Miklós, megyei elnök, beszámolóját tartja

A közgyűlés képekben:

   

Elnöki beszámoló:

Közgyülés után - de már kötetlenebb formában:

 

 
 

 

 

Hírek, aktualitások

2020.09.20 19:27
Vasárnap tartotta meg a DK a “Közös győzelem, közös Magyarország” című online rendezvényét. Itt a párt EP-képviselője részletesen beszélt a 2022-es választás ellenzéki taktikájáról is. Fotó: Marjai János   Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője úgy fogalmazott: a...
2020.09.20 18:51
Szombaton útnak indultak a Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatói, akik biciklivel hordják a Parlamenthez Chartájukat vasárnap délutánig. A 24 órás akció alatt összesen 155 Chartát vittek a Kossuth Térre, vasárnap délután négyig pedig minél több résztvevőt vártak a tiltakozók.   “Az...
2020.09.20 18:04
Öt vidéki kórházat jelöltek ki elsődleges ellátóként az eddigi 18 intézmény helyett - szúrta ki Kunetz Zsombor szabadúszó orvos, egészségügyi szakértő.   Megjelent ugyanis Kásler Miklós miniszter és Müller Cecília országos tisztifőorvos új rendelkezése.   A szeptember 2-i...
2020.09.20 17:41
Az NMHH honlapján az alábbi közleményt adta ki   ‘Az elmúlt napokban több médium is beszámolt arról, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa törvényi kizáró ok miatt nem hosszabbította meg a Klubrádió Budapest 92,9 MHz frekvenciára szóló jogosultságát. A beszámolók...
2020.09.20 16:16
Kihúzták a Hatoslottó 2020/38. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a 39. játékhéten várhatóan 333 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok.   A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:   1; 12; 28; 30; 39;...
2020.09.20 15:10
Nemcsak az operatív törzs és Müller Cecília lett ismét életünk mindennapi része az első hullám alatt, hanem Győrfi Pál is. A mentőszolgálat szóvivője ismét látható lesz a kormány hirdetéseiben, amelyben a koronavírus elleni óvintézkedéseket népszerűsíti. Ugyan fontosak az óvintézkedések, de vannak...
2020.09.20 12:22
Bár egyelőre még csak a talaj mentén. A hajnal hűvös lesz ugyan, de utána napos idő várható, így délután már kellemes hőmérsékletű, őszi idő várható. Nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, csupán fátyolfelhőzet lehet az égen, csapadék nem lesz. Holnap a keleti, délkeleti szél jobbára...
2020.09.20 12:11
Szeptember 21-től a maszk használata már nemcsak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik – közölte honlapján a MÁV-Start egy szeptember 18-án megjelent kormányrendeletre...
2020.09.20 11:44
Az Országgyűlés házbizottsága legutóbbi állásfoglalásában arra kérte a képviselőket, hogy önkéntesen tartsák be a hivatali dolgozókra nézve kötelező járványügyi szabályokat.   Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg őszi ülésszakát, a képviselők kedden folytatják a munkát, a háromnapos ülés a...
2020.09.20 11:04
Amíg van tizenhatezer lélegeztetőgépünk és tízezer üres kórházi ágyunk, speciálisan képzett szakápolóból kevesebb mint kétezer van   – írja a politikusoknak és az orvoskollégáknak is szánt szombat esti Facebook posztjában Máté-Horváth Nóra aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos. A...
2020.09.20 09:49
A Magyar Államkincstár közlése szerint 142,1 ezer forint az átlagos nyugdíjösszeg Magyarországon, azonban csaknem a nyugdíjasok 60 százalékának kevesebb jár. A kevesebből pedig kevesebb lesz: hiába számíthatnak az elkövetkezendő másfél évben öt alkalommal is plusz juttatásra: akinek több a...
2020.09.20 08:53
1070 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 17 990 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 beteg, így az elhunytak száma 683 főre emelkedett, 4391-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 12 916 fő. Az aktív...
2020.09.20 08:35
Tucatnyi vadonatúj autót tett tönkre egy túl alacsony vasúti átjáró A videón közelről látható eset a tennessee-i államban lévő Memphisben történt szeptember 13-án, amikor egy vasúti vonal felett átívelő híd gyakorlatilag lehámozta a szerelvény tetejét. A balesetben nem is a vasúti kocsik hullámos...
2020.09.20 07:51
Lakosságarányosan Magyarországon tesztelnek a második legkevesebbet az uniós országok közül. Egyedül Horvátországban (egy adatközlési eltérés miatt) alacsonyabb az ezer főre jutó tesztek aránya. Magasabb viszont öt százaléknál a pozitív tesztek aránya, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO)...
2020.09.20 06:15
A szombaton megalakult párt már döntő befolyásról álmodozik. Fotó: PS Nem csupán parlamenti jelenlétre, hanem döntő befolyásra törekszik a magyar közéletben a szombaton megalakuló Volner Párt – jelentette be Volner János független országgyűlési képviselő szombati budapesti...
2020.09.19 20:23
Kiosztották a Miskolc az otthonunk filmpályázat díjait.   A CINE-MIS Nonprofit Kft, a CineFest Egyesület, és az Észak-magyarországi Regionális Filmalap-Miskolc Alapítvány a nyáron filmpályázatot hirdetett meg. Az itt élőktől azt várták, hogy videóban fogalmazzák meg, hogy "Miskolc az...
2020.09.19 19:25
Kihúzták az Ötöslottó 2020/38. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő héten 1 milliárd 950 millió forint keresi majd gazdáját az ötösön.t, ha koronavírus-tesztet akar végeztetni.   Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a...
2020.09.19 19:03
Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, egy családnak 80-100 ezer forintjába is kerülhet, ha koronavírus-tesztet akar végeztetni.   facebook.hu      
2020.09.19 18:26
Ebben az évben nagyon sok háziasszony mondott le a befőzésről, hiszen a befőttkészítésre, lekvárfőzésre alkalmas gyümölcsökben nagy kárt okoztak a tavaszi fagyok, az aszály, a viharok és a jégeső. Sokan legyintenek az árak láttán, és inkább jövőre halasztják a befőzést. Viszont azok, akiknek...
2020.09.19 16:45
A szocialisták most először választottak társelnököket.   Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalan választotta az MSZP társelnökévé szombaton a párt online kongresszusa. A szocialista párt történetében először választott vezetőinek társelnököket.   Mészáros Tamás, a kongresszus...
2020.09.19 15:06
Uniós nyílt közbeszerzési eljárásban keresik az egészségház kivitelezőjét. A régi rendelők már nem alkalmasak orvosi ellátásra   Fotó: Ádám János   A Dél-Kilián városrészben új egészségházat építenek. Ez ma már ténynek tekinthető. Az elmúlt évek kálváriája ismeretében ez a...
2020.09.19 13:32
Három hónap szünet után újra rendszeres online sajtótájékoztatókkal jelentkezik a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs.    A sajtótájékoztatót egy óra késéssel kezdték, Lakatos Tibor dandártábornok az első felszólaló, közlése szerint eddig 56 ezernél is...
2020.09.19 12:19
Nehéz leutánozni Esztert, aki már évek óta a kert és a befőzés szerelmese, és persze a Forma 1-es futamokért is rajong.   Monoron él lányával és vejével, és már-már verhetetlen mennyiségű termést téliesít a kertjükből Bóka Józsefné, Eszter.   Eszter a kert és a befőzés...
2020.09.19 11:14
Egyes társadalmi csoportoknál január 1-jétől újabb hat hónapig meghosszabbítják a hitelmoratórium lehetőségét – jelentette be a miniszterelnök a gazdaságvédelmi operatív törzs szombati ülése után.  Orbán Viktor és Varga Mihály pénzügyminiszter a gazdaságvédelmi operatív törzs...
2020.09.19 09:04
809 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 16 920 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt hat krónikus beteg, így az elhunytak száma 675 főre emelkedett, 4382-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 11 863 fő. Az...
2020.09.19 08:50
Több min 9000 dolgozó hiányzott Magyarországon az egészségügy-szociális ellátásban a második negyedévben. Ezzel az egészségügy vált azzá az ágazattá, ahol a legnagyobb a munkaerőhiány. illusztráció   Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt tegnap reggel, hogy 10-20-30 ezer ágy is...
2020.09.19 07:44
Új államtitkára lesz Novák Katalinnak Zsigó Róbert személyében – írja az ATV. Fotó: Koszticsák Szilárd / mti.hu   Zsigó Róbert lesz Novák Katalin család-és ifjúságügyi tárca nélküli miniszter államtitkára – jelentette be a parlamenti népjóléti bizottság meghallgatásának elején az ATV...
2020.09.19 06:49
Már 30 397 759 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 950 493, a gyógyultaké pedig 20 681 095 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint, amelyet az MTI ismertetett.   Fotó: RONALDO SCHEMIDT / AFP Egy nappal korábban...
2020.09.19 06:19
Egy új alapítványt is létrehoz a kormány, és rögtön el is különítenek a számára 9,1 milliárd forintot. A törvényjavaslatból Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes terjesztett a parlament elé. A rejtélyes szervezet a Millenáris Tudományos Kulturális Alapítvány nevet viseli majd, és a javaslat...
2020.09.19 06:03
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert és Csöbör Katalin országgyűlési képviselőt fogadta Veres Pál, Miskolc polgármestere a Városházán pénteken.    A városháza sajtóközleménye emlékeztet, a városvezető hivatalba lépése óta már második alkalommal látogat el Szijjártó...
2020.09.19 05:57
Napos, helyeként fátyolfelhős, de csapadékmentes hétvége vár ránk az Időkép előrejelzése szerint.   Szombaton napsütésre, a Dunántúlon némi fátyolfelhőre lehet számítani, de csapadék sehol sem várható. Az északkeleti légmozgás csak helyenként, elsősorban az Alföldön élénkülhet meg....
2020.09.18 20:19
A Koronavírus Sajtóközpont tájékoztatása szerint visszatérnek az operatív törzs sajtótájékoztatói: szombaton délelőtt fél tizenkettőtől online formában tartják majd az első tájékoztatót a második hullám kezdete óta. korábbi felvétel   Miután június közepén a parlament a veszélyhelyzet...
2020.09.18 18:36
Imádom az Orbán-mozit, talán még az Orbán-rádiónál is jobban. A miniszterelnök oldalán most az az egyperces videó van műsoron, amelyen a kormányfő kora reggel ellenőrző látogatást tesz a Korányiban, mert a rohadt baloldali sajtó szerint ott és másutt szűk az ellátó...
2020.09.18 18:09
A csaknem 30 éves múltra visszatekintő miskolci vállalat 564 millió forintos beruházást hajt végre, tovább bővíti termékpalettáját, dolgozóit pedig meg tudja tartani.  Miskolcon egyébként 15 cég csatlakozott a kormány versenyképesség-növelő támogatási programjához. Vállalták, hogy...
2020.09.18 17:34
Az Európai Bizottság pénteken újabb megállapodást kötött a Sanofi-GSK gyógyszercégekkel, 300 millió adag, hatékonynak ígérkező, koronavírus elleni oltóanyag felvásárlására, írja az MTI. Fotó: Sefa Karacan / Anadolu Agency / AFP   A Sanofi és a GSK (GlaxoSmithKline) a két vállalat...
2020.09.18 16:56
Két kórház területén is lesznek katonai kórházrészlegek – közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos. Az operatív törzs döntése értelmében - ha az igények szükségessé teszik - bevonják az ellátásba a kiskunhalasi mobilkórházat, de lesz egy "katonai kórház" a Szent László Kórház területén, és...
2020.09.18 16:06
Érdekes jelenségre lett figyelmes a The Atlantic újságírója: kilenc olyan amerikai emberrel beszélt, akik „hosszútávúzósnak” hívják magukat, azaz olyan koronavírusos betegek, akik hónapok óta szenvednek a betegség tünetei miatt. Ezek az emberek jellemzően úgy kapták el a vírust, hogy nem volt...
2020.09.18 15:12
Bár lényegében eltűnt Magyarországról az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés a szigorú szabályozás miatt, azonban egyes cégek ingyenes szűrővizsgálat címén igyekeznek behálózni idős embereket, másokat pedig telefonon csalnak előfizetési csapdába - hívja fel a fogyasztóvédelmi felügyeletet...
2020.09.18 13:37
Így köszönt el a népszerű riporter. Fotó: Varga Imre   Vujity Tvrtko a családjával többször is elhagyta Magyarországot. Volt, hogy Amerikába költöztek, de volt, hogy Afrikában éltek. A népszerű riporter így akarja megmutatni a gyerekeinek a világ sokszínűségét. A közelmúltban azonban Tvrtko...
2020.09.18 13:16
Az utca hétfőtől várhatóan egy hétig lesz zárva, a Pátria mögötti parkoló addig a Patak utca felől lesz megközelíthető. Fotó: MiNap-archív   Hétfőtől a Kossuth utcai templomtól a Patak utca kereszteződéséig teljes szélességében lezárják az utat - írja péntek reggeli közleményében a...
2020.09.18 11:47
A tervek szerint még idén kikerül a város különböző pontjaira az a hatvan levegőminőségmérő, amit a Miskolci Egyetemen fejlesztettek ki. A készülékek így már a legkritikusabbnak számító téli időszakban is gyűjthetik az adatokat. Jövő nyáron pedig az elképzelések szerint már a lakosság is nyomon...
2020.09.18 10:25
Akár már az idei évre is új díjtarifát hirdethetnek a biztosítók, eltörölve a károkozói pótdíjat, miután az ombudsman jogsértőnek találta az erről szóló rendeletet. Az alkuszok szerint nem kell díjemeléstől tartaniuk az autósoknak, a bonus-malus rendszer pedig megfelelő a tarifarendszer...
2020.09.18 09:36
Ne legyen senkiben kétely afelől, hogy a boltok megannyi trükköt tudnak alkalmazni azért, hogy az ember tárcája nagyobbra nyíljon bevásárláskor. Éppen ezért rendkívül kritikus, mennyire készülünk fel a következő nagybevásárlásunkra, a megfelelő tippek és trükkök segítségével ugyanis rengeteg pénzt...
2020.09.18 08:43
941 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 16 111 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt hat idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 669 főre emelkedett, 4240-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 11 202...
2020.09.18 08:11
Holnap reggel dönt a gazdasági operatív törzs a hiteltörlesztési moratórium jövőjéről.   Szükség szerint lehetnek a továbbiakban járványügyi szigorítások - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! pénteki adásában. A kormányfő azt mondta: eddig...
2020.09.18 08:05
A működőképesség határán van az Iványi Gábor által vezetett, hajléktalanszállást fenntartó Oltalom Egyesület – számol be a Népszava. Iványi Gábor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkész   Fotó: Farkas Norbert / 24.hu   Iványi Gábor, a Magyarországi...
2020.09.18 07:53
Indiában 5 118 253 fertőzöttet, 83 198 halálos áldozatot és 4 025 079 gyógyultat jegyeztek fel. Védőmaszkot viselő emberek állnak sorban egy bevásárlóközpont előtt az indiai Mahárástra szövetségi állambeli Mira Road városban   Fotó: mti.hu / EPA / Divjakant Szolanki   Már 30...
2020.09.18 07:33
Összesen hatan jelöltették magukat a tragikusan elhunyt Koncz Ferenc megüresedő mandátumának megszerzésére, de egyiküket nem jogerősen máris elutasították, így maradtak öten. korábbi felvétel   A jelöltállítást követően öten indulhatnak a mandátumért, egy jelöltet nem jogerősen...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Elérhetőség

Impresszum: Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége 3530 Miskolc, Kazinczy u. 3.

Az átvett tartalmak hitelességért, igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget. Vélemények: a megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szövtségünk álláspontját. Jogsérelem esetén keresse a forrásként hivatkozott tartalomgazdát.
tel: 06-70-548-14-23
fax: 46-326-951
borsodnyesz@citromail.hu